Erdélyi Lajos 1929-ben született Marosvásárhelyen. 1936 és 1940 között a zsidó elemiben, majd a gimnáziumban, illetve a kolozsvári Zsidó Líceumban tanult 1944-ig, a német megszállásig.
Családjával együtt a marosvásárhelyi gettóba kényszerült, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. Édesanyja és húga azonnal a gázkamrákba kerültek, ő édesapjával néhány nap auschwitzi tartózkodás után munkatranszporttal Schotterwerkébe majd Dörnhauba jut, ahonnan együtt térnek haza közel egy év után, 1945 májusában.
Tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. A kolozsvári egyetemről „osztályidegen” apja miatt elbocsájtották, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát. Esztergályosként is kellett dolgoznia, annak ellenére, hogy diplomája volt, majd az Új Út és a Dolgozó Nő szerkesztőségébe került, s fényképész volt az Akadémia kolozsvári fiókjánál.
A Hét, Korunk, Művelődés és több napilap munkatársaként szerzett ismertséget. Bel- és külföldi riportokat, fotóelméleti és fotóesztétikai cikkeket írt, többször szót emelt egy korszerű fotómúzeum felállításáért. Művelődéstörténeti szempontból úttörő tudományos igényű érdeklődése is ismert volt a hazai fotóművészet történeti hagyományai iránt.
1988-ban áttelepült Magyarországra, cikkeit 1992-ig a Magyar Nemzetben publikálta.
Portréfotói és az erdélyi zsidó temetőkről készült képei hazai és nemzetközi kiállításokon vettek részt, fotóalbumait több nyelvre lefordították. Az 1980-as évek végén feleségével, a csernovici születésű Annival, akivel hét évtizeden át éltek együtt, Budapestre költöztek. Mindkét lányuk: Tamara és Zsuzsi, unokáik: Loreen, Thalia, Juli és Dani az Egyesült Államokban élnek.
Túlélés – egy fotográfus visszaemlékezése címen jelentette meg memoárját. Életéről Jávor István rendezésében portréfilm is készült.
Erdélyi Lajos temetéséről később intézkednek.
(Forrás: Szombat folyóirat)
