Meghalt Demény Attila zeneszerző, operarendező

Meghalt Demény Attila zeneszerző, operarendező
Meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, operarendező, zongoraművész. Demény Attila ma reggel távozott az élők sorából, adta hírül lapunknak a családja.

1955-ben született Kolozsváron, a Gh. Dima Zeneművészeti Főiskolán 1979-ben végzett zongora és zeneszerzés szakon, majd 1987-ben a bukaresti Színház- és Filmművészeti Főiskolán operarendezői képesítést szerzett. 1987 óta a Kolozsvári Magyar Opera rendezője, majd főrendezője. A Romániai Magyar Zenetársaság elnöke (1993). Ő mutatta be először Erdélyben Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát (1992), és Bartók Béla Cantata Profanáját (1995).  

Sepsiszentgyörgyön karmester (1979–1982), zongoraszólista a nagyszebeni filharmóniánál (1980–1983), a kolozsvári operastúdió alapítója (1992), a balatonfüredi  Művészeti Fesztivál művészeti igazgatója (2003–2006).

Zongoristaként több mint 300 egyéni szóló-, kamara-, és zenekari estje volt. Számos színházi kísérőzenét szerzett, és több színházi produkció zenei vezetője volt. Szimfonikus hangversenyeket és operaelőadásokat vezényelt. Több mint húsz opera rendezője.

A Kolozsvári Magyar Opera társulata szomorúan értesült Demény Attila Nádasdy Kálmán-díjas zeneszerző, rendező, zongoraművész haláláról. Demény Attila 1987 óta volt tagja társulatunknak, rendezései mérföldkövet jelentettek operaházunk életében. Rendezői tevékenysége mellett jelentős életművet hagyott maga után zeneszerzőként is. Műveit a XX. századi zenei nyelveket sajátos hangvételben egyesítő egyéni stílus jellemzi. Munkásságát megannyi hang- és videófelvétel őrzi. Demény Attila művészi tevékenységét számos kitüntetéssel méltányolták hazai és nemzetközi szervezetek.