Megerősítették Kövesi kinevezését

Megerősítették Kövesi kinevezését
Az Európai Unió Tanácsa megerősítette Laura Codruţa Kövesi (képünkön) kinevezését az európai főügyészi tisztségbe, a következő lépés, hogy ezt az Európai Parlament is jóváhagyja – adta hírül az intézmény mai közleményében.

A tagállamok többsége korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Kövesi mögé.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben huszonkét tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük. Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

Laura Codruţa Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő korrupcióellenes ügyészség éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet. A szociáldemokrata kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami szakértők szerint meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.