Megemlékezés az 1944 októberében elhurcolt kolozsvári magyarokról
Vissza

Megemlékezés az 1944 októberében elhurcolt kolozsvári magyarokról

Október 12-én volt 75 éve annak, hogy 1944-ben a Kolozsvárt megszálló szovjet hatóságok megkezdték, és napokon át összegyűjtötték Kolozsváron azt az 5000 magyar civil férfit, akiket gyalogosan Tordára, majd ott marhavagonokba zsúfolva a Szovjetunió kényszermunka-lágerei felé irányítottak. Az elhurcoltakat azzal hitegették, hogy csupán egy kis munkára, „málenkij robotra” viszik, ám ebből évek lettek, és egyharmaduk a fogságban vesztette életét a rettenetes körülmények miatt, és soha nem térhettek haza otthonukba. Erre emlékezve, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Historikus Egyesület kezdeményezésére, az erdélyi magyar történelmi egyházak részvételével, vasárnap, október 13-án 18 órakor a Farkas utcai református templomban ökumenikus megemlékezést tartanak, amelyen fellép a Református Kollégium kórusa is. Ezt koszorúzás és gyertyagyújtás követi az elhurcoltak emlékművénél a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A román biztosjelölt megkapta a ...
Júniusban úszik legközelebb Mányoki ...
VIDEÓ - Befejezték a Mátyás király ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • A “mi” Orbánunk
  • Illyés Gergely: Stratégiailag az USR ...
  • Délutáni oktatás: iskola- és ...
  • A kisebbik rossz
  • Egy héttel korábban startol idén a ...