Még többet költ a védelemre, s növeli készültségi szintjét a NATO

Még többet költ a védelemre,  s növeli készültségi szintjét a NATO
Többszáz milliárd dollárral emelkedik a következő években a NATO-tagországok összesített védelmi költségvetése – jelentette be a szövetség Londonban tartott kétnapos találkozójának végén a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a NATO megalakulásának 70. évfordulója alkalmából összehívott csúcstalálkozó szerdai zárónapján tartott sajtóértekezletén közölte: hatodik éve folyamatosan növekednek a szervezet védelmi kiadásai, az európai NATO-tagországok és Kanada ebben az időszakban már 130 milliárd dollárral növelték védelmi kiadásaikat.Stoltenberg közölte: döntés született arról, hogy az Egyesült Államokon kívüli NATO-szövetségesek 2024-ig 400 milliárd dollárral növelik a védelemre költött kiadásaikat. A NATO főtitkára szerint ez példátlan mértékű kiadásnövekedés, de példátlan előrelépés is a védelmi költségek tehermegosztásában. Elmondta továbbá: fontos döntések születtek a NATO készültségi szintjének növeléséről is. A szövetségesek kötelezettséget vállaltak arra, hogy harminc zászlóaljjal, harminc repülőszázaddal és harminc hadihajóval növelik a NATO harminc napon belül bevethető erőit. A szárazföld, a levegő, a tengerek és a kibertér mellett a világűr lesz a NATO ötödik műveleti területe – mondta az atlanti szövetség főtitkára.Stoltenberg szerint tartalmas megbeszélést folytattak Oroszországról és a fegyverzetellenőrzés jövőjéről is. A NATO elkötelezett az erőteljes elrettentő és védelmi kapacitások fenntartása mellett, ugyanakkor nyitott az Oroszországgal folytatandó érdemi párbeszédre – mondta a főtitkár.

A londoni találkozón most első ízben szóba került Kína felemelkedése is, az ezzel járó lehetőségekkel és kihívásokkal, valamint a NATO biztonságára gyakorolt hatásokkal együtt. Egyetértés született arról, hogy ezt a jelenséget a NATO-nak szövetségi szinten kell kezelnie, és arról, hogy Kínát ösztönözni kell a részvételre a fegyverzetellenőrzési mechanizmusokban.
A főtitkár a csúcstalálkozót nyitó sajtóértekezletén már hangsúlyozta: Kína az elmúlt időszakban számos új, fejlett fegyverrendszert mutatott be, köztük olyan földrészközi ballisztikus rakétákat, amelyek Európa teljes területét és az Egyesült Államokat is elérhetik.

Donald Trump amerikai elnök a rendezvény alatt Emmanuel Maron francia elnökkel tartotta a legnagyobb érdeklődéssel övezett sajtóértekezletét. A két államfő viszonya már korábban is feszült volt, miután Macron nemrégiben kijelentette, hogy a NATO „stratégiai szempontból agyhalott”, mivel gyengül az Egyesült Államok elkötelezettsége a szövetség mellett.
Trump a londoni NATO-csúcson „igen sértőnek” és „tiszteletlenségnek” nevezte Macron kijelentését, és közölte: Franciaországnak nagyobb szüksége van a NATO-ra, mint valaha. Az amerikai elnök alig burkolt szankciófigyelmeztetést is intézett azoknak a tagországoknak a címére, amelyek még mindig nem teljesítik a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában megállapított védelmi kiadási minimumcélt. Trump úgy fogalmazott: lehet, hogy ezekkel a NATO-tagországokkal „kereskedelmi szempontból” fog majd foglalkozni.

(Fotó: Donald Trump amerikai elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára / Facebook)