Mázlisták
Mázli, egyik kedvenc helyén
Mázli, egyik kedvenc helyén
Vissza

Mázlisták

Februárban múlt két éve, hogy új taggal gyarapodott szűkebb értelemben vett addigi háromtagú, bővebb értelemben négytagú – mert hát természetesen a nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő barnabundás őrző-védő szolgálat, vagyis a Barni névre hallgató négylábú is családtagnak számít – famíliánk. Kalotaszegi kis falunkra – pontosabban Magyarvistára, ahova immár lassan tíz éve kiköltöztünk – már rátelepedett a szürkület, amikor Boróka lányunk szülinapi kislányos buliból hazaérkezve, szétnyitotta téli kabátját, és nagy lelkesedéssel bemutatta nekünk legújabb felfedezettjét. Két gyönyörű smaragdzöld, kissé ijedt, segítségért könyörgő szempár nézett farkas-, akarom mondani: macskaszemet velünk, és hazudnánk, ha le akarnánk tagadni, hogy bizony, már az első pillanattól kezdve teljesen elbűvölt bennünket. Mintha Fekete István kis rókafiókájának, Vuknak a rimánkodását hallottuk volna: „Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok! Segítsetek…!”

Amint kimerészkedett a jó meleg ölelésből, egy rakás szerencsétlenséggel álltunk szemben: valóban kicsi volt és vézna, mondhatni csont és bőr, szegény, szürkés-fehér bundája koszos és fénytelen, s nagyon, de nagyon éhes. Természetesen azonnal előkerült egy kis meleg tejecske és harapnivaló számára, amit pillanatok alatt elpusztított. Miközben ő mohón falatozott, újabb dolgokat állapíthattunk meg róla: apró kandúrkánk csupán három lábon állt, bal hátsó lába eleven seb, a farka úgyszintén sérült. Egyértelmű volt, egy szerencsétlen kis hajléktalannal van dolgunk, aki ráadásul soha ki nem derített körülmények között valahol csúnyán megsérült, és az is nyilvánvaló volt, hogy amennyiben nem kap mielőbbi megfelelő orvosi ellátást, az örök vadászmezőkre költözik. A cica a falu központjában található vegyesbolt udvarán tárolt kartondobozok közül mászott elő szánalomért esedezve, Boróka pedig nem bírt ellenállni a kis szőrgomolyagnak…

Barni, az igaz és hűséges barát

Az elején egész érvrendszert felsorakoztattunk, és próbáltuk megmagyarázni magunknak, hogy a cicus miért nem maradhat nálunk, miért nincs rá szükségünk. De ő olyan segélykérő tekintettel nézett ránk, ami minden észérvet felülírt, és a józanság diktálta mindenféle magyarázat ellenére végül nem bírtunk ellenállni. Ám legyen, s éjszakára a kis jövevénynek „ágyat vetettünk” egy kosárba a kazánházban, majd kihívtuk a körzeti doktor bácsit, aki másnap reggel már jött is a kis beteghez. Amikor szemügyre vette, majdnem keresztet vetett, és nem sok jóval biztatott, de megműtötte a lábát és beinjekciózta, a többit a Jóistenre bízta, mondván: lévén macska, a kilenc élete valamelyike csak megmarad… Ha lesz annyi mázlija…

Gondosan betartottuk az orvos utasításait, kezeltük-ápoltuk a kis beteget, mígnem egy szép napon észrevettük, hogy nicsak, a negyedik lábát is használja, már kikecmereg a meleg kazán melletti kosárból, pocija szépen kikerekedett, bundája fényesebbé vált, s a hangulata is egyre javult. Ahogy egyre inkább életmagra kapott, mind több és több kiváltságot harcolt ki magának, mi pedig egyre többet megengedtünk neki – a játékszabályok szabta kereteken belül, természetesen –, mígnem házunk és családunk teljes jogú tagjává nem vált. Barni nem kis bosszúságára, aki épp csak meg nem rótt minket, hogy tudniillik: Mit keres itt ez a mázlista szőrmók?… És hát velünk ingázott minden nap Kolozsvárra, amíg teljesen felépült… Volt olyan reggel, hogy a szomszéd sávon anyuval iskolába araszolgató gyermekek kórusban kiáltották, hogy ujté piszikucá, s volt, amikor az újságárus néni küldött neki puszit.

Azóta a mi Mázlink az utca egyik legkedveltebb kandúrja lett, mindenkivel jó kapcsolatokat ápol, kivéve Barnit, akivel két év után is meglehetősen bizalmatlanul méregetik egymást. Tisztes távolságból, bár hozzá kell tennem, hogy mi mindent megtettünk barátságuk ápolása érdekében. A kettejük közötti eddigi legkisebb távolság macskabajusznyi volt, felügyelet alatt, természetesen. Barni és Mázli kapcsolatának mederben tartása amúgy külön feladatot jelent számunkra, hiszen gondosan kell vigyáznunk, nehogy egyazon időben egyazon pályán haladjanak, mert akkor minden diplomáciai és közvetítési, illetve barátok vagytok, egy helyre tartoztok meggyőzési erőfeszítésünk könnyen kutya-macska rövidzárlatba fúlhat.

Minden jó és rossz tulajdonsága mellett Mázli különleges figyelmet érdemel, s amilyen balfék, igen-igen szerencsésnek mondhatja magát. Megmentése óta ugyanis több alkalommal került olyan helyzetbe, ha nincs elég mázlija, és még elegendő élete a kilencből, akkor bizony nem ússza meg szárazon. Egyszer egy fél csirkét akart lenyelni hosszában, egyszer krokodilnyi csontot – keresztben. Legutóbb tényleg forró volt a helyzet, szó szerint hajszálon függött a ki tudja hányadik élete: a valamelyik szomszédban felzabált csirkecsont és eldobott műanyag szalámihuzat a hasnyálmirigyét és a gyomrát szinte teljesen kikészítette, s már csak az infúzió segített… Napokon keresztül sirattuk, de Szentkuti Farkas doktor bácsinak és Robu Júlia doktor néninek, illetve sok jó állatbarát ember önzetlen segítségének és tanácsának köszönhetően ismét felépült, s már megint nem bír az erejével. Azzal vigasztaltak, hogy a macskák szívósak és sokkal tübb életük van, mint a kétlábú lényeknek. Mi pedig csak arra tudtunk gondolni, hogy az elmúlt két évben mennyi, de mennyi szeretetet kaptunk tőle, hányszor derített jókedvre, amikor rossz pillanataink voltak. Kicsit öntörvényű, mint minden macska, de igazi barát, az biztos.  Miként Barni. Összességében ezzel a nyolc lábbal mi is mázlisták vagyunk...

 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Szűz Máriát dicsőítő táncdallamok ...
Prima díjas lehet a válaszúti Kallós ...
Nyárias időjárás szeptemberben

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Az indulás fontosságáról
  • Csak az a mosoly…
  • A NEMZETI OPERETT GÁLA KOLOZSVÁRRA ...
  • Székelykocsárd: beindult a délutáni ...
  • Mi van a mosolyon túl?