Matyi farkánál
Vissza

Matyi farkánál

Nem tudom, más kolozsváriak hogy voltak vele, de ha visszagondolok iskolai, majd egyetemi éveimre, amikor az osztálytársakkal, évfolyamtársakkal valamilyen programot szerveztünk, szinte mindig a „Matyi farka”, azaz a Mátyás-szoborcsoport lova mögötti rész volt a találkozóhely. Sőt, később, ha épp udvarlásról volt szó, akkor is sok esetben a Matyi farkánál vártuk egymást – hiszen önmagában a Főtér túl nagy, még a végén nem vesszük észre egymást…

Azóta eltelt jónéhány év, már a Főtér sem a régi – van, aki szerint így szép, mások szerint úgy volt az –, de Matyi farkának népszerűsége azóta is töretlen. Ezt bizonyítja, hogy tegnap egyidőben 296 diák „adott találkát” ott egymásnak, kedveseiknek, tanáraiknak, szüleiknek – jócskán megtelt hát a tér a kolozsvári rendőriskola végzős tanulóinak eskütételére, amelyet első alkalommal szerveztek meg a tanintézményen kívül. Hogy miért pont a Főtéren?

Nos, ebbe ki-ki azt lát és magyaráz bele, amit akar. Én inkább az időpontválasztást kifogásolom, hiszen aki egy picit is ismeri Kolozsvár forgalmát, az tudja, hogy a péntek délelőtt (is) csúcsidőnek számít. Márpedig erre rászervezni egy olyan eseményt, amire több száz embert várnak (gondolom, a tanulók hozzátartozói sem mind tömegközlekedési eszközökkel és biciklivel közelítették meg a Főteret…), ráadásul úgy, hogy forgalomkorlátozást is elrendelnek – őrültség. Amint az várható volt, percek alatt bedugult a belváros, és nem csak azok bosszankodtak, akik autóval próbáltak átmenni a Főtéren, hiszen a forgalmi dugó – a belváros felé vezető irányban – jóformán a gyermekkórházig ért, a buszok-trolik mintegy 10 perc alatt jutottak el a gyerekkórháztól az Unió/Memorandumului utcáig, pedig mindössze egy megállónyi a távolság.

 Persze mondhatják, hogy pár száz ember mérgelődése és késése most nem ért annyit, mint a másik pár száz öröme, és hát ilyen eskületétel nincs mindennap. Elvégre nemrég egy kolozsvári városi tanácsos is azt nyilatkozta, más témában, hogy a város fejlődése útjában nem állhatnak egyéni tragédiák. Kíváncsi vagyok, hogyan vélekedik az „egyéni tragédiákról” a tegnap forgalmi dugó kapcsán annak a villogó-szirénázó, intenzív terápiás rohammentőkocsinak a páciense, amely legalább negyedórára beragadt a Rózsa/Samuil Micu utcába. Vagy annak a mentőnek a betege, amelynek sofőrje néhány perc múlva a Jókai/Napoca utcában várakozva ütötte dühében két kézzel a kormányt.

De vajon mi lett volna, ha az eskütételt – mondjuk – szombaton szervezik, amikor péntekhez képest feleannyi autó jár a belvárosban?

S ha már méltatlankodom: vajon a városháza küldött-e értesítést a forgalomkorlátozásról a tűzoltóknak, mentőknek – persze, ha a páciens épp ott lakik, nincs mit csinálni –, meghirdette-e azt előtte a sajtóban, feltette-e Facebook-oldalára, hogy az autósok is időben értesüljenek, s próbálják elkerülni a belvárost? És még egy kérdés: mit keresett a megyei tanács és egy fel nem iratozott belügyminiszteri rendszámú személyautó a főtéri gyalogos övezetben, a templom bejárata előtt? Nem volt semmi sürgősség, ami indokolta volna ottlétüket, az én szemszögemből tehát tilosba hajtottak be és parkoltak – ha én ugyanezt teszem, a fizetésem is rámenne a büntetésre… És itt már nem egyszemélyes tragédiákról van szó, hanem a hozzáállásról, a tisztességes közember, választópolgár egyfajta lenézéséről, talán úgy is fogalmazhatnánk: becsületről és igazságosságról. Mátyás, az igazságos előtt, pontosabban Matyi farkánál…


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A kárpátaljai magyar képviselőjelöltek ...
Dăncilă nem bízik Kövesiben
Az első ember 50 éve lépett a Holdra

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ