Mátyás király születésnapja – rajz- és fogalmazáspályázat

Mátyás király születésnapja – rajz- és fogalmazáspályázat
Február 23-án Mátyás király születésnapját ünnepeljük, és mint eddig minden évben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete közösen a Mathias Rex Egyesülettel rajz- és fogalmazás pályázatot hirdet. Az előző évekhez hasonlóan, megadott témában várnak rajzokat, illetve fogalmazásokat az elemi és középiskolás diákoktól. Az idei téma Mátyás király születésnapja.

Az elemi osztályos tanulók egy-egy rajzzal jelentkezhetnek a versenyre, amelyen azt kell bemutatniuk, hogy szerintük Mátyás király, hogyan ünnepli születésnapját. Az 5-8 osztályos diákoktól fogalmazást várnak, amelyben azt kell leírniuk, hogy Mátyás király, hogyan ünnepli születésnapját. Ez lehet naplóbejegyzés, élménybeszámoló vagy akár interjú is. A lényeg: a téma kötött, a műfaj szabadon választott.

A rajzokat, illetve fogalmazásokat február 13-ig várják a megyei szervezet székházába (Kolozsvár, Magyar utca/bld. 21 decembrie 1989 47/7 szám). Elküldhető postán vagy személyesen is bevihető hétköznapokon 9-16 óra között.

A legjobb munkákat idén is díjazni fogják. A pontozás során elsősorban a kreativitásra fektetik a hangsúlyt. Fontos, hogy az elkészült alkotásra feltüntetni a nevet, iskolát, illetve az osztályt, valamint az egyik szülő telefonszámát és a tanító vagy tanár nevét.

További pályázattal kapcsolatos kérdésekben a kolozs@rmdsz.ro email címen és a 0740-013732 telefonszámon lehet érdeklődni.