Mátyás király nyomában Bautzenben

Mátyás király nyomában Bautzenben
A stuttgarti magyarok Erasmus Akadémiáján, az ottani Balassi Intézet vendégeként népes közönség előtt tarthattam előadást Mátyás királyról, szeptemberben. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: ha már Németországban járok, keressem fel az ottani Mátyás-emlékművet, a király leghűbbnek tekintett szobrával. Ez a kaputoronyba illesztett szobor Bautzen városában található, a magyarság által alig látogatott helyen.

Amikor Kolozsvárt először rám kérdeztek, hol is van Bautzen, kissé zavarban voltam, mert a város hol cseh, hol lengyel, hol pedig német területen feküdt, neve után rendszerint feltüntetik szlávos alakját is (Budyšin): meg kellett a térképen keresnem, hogy biztos legyek benne, a világháborúk határtologatásai után is német földön fekszik, Szászország részeként. 

 

A Mátyás-torony az utca végén

Bautzen sokáig a Németországot keresztben átszelő 4-es autópálya keleti végét képezte, ma már a pálya folytatódik a közeli lengyel határig, s onnan szintén pályán lehet Krakkóig eljutni. A város az ország délkeleti sarkában található, közel a német–lengyel–cseh hármas határtalálkozáshoz. Negyvenezer lakosú kisváros, vasúti csomópont, s turisztikai szempontból is figyelemre méltó. Városismertetője, térképe többnyire a „romantikus” jelzőt használja neve előtt. Valóban: fekvése, körkörösen a váron belül és kívül gyűrűző utcái, patinás épületei rászolgálnak erre a jelzőre.

            Bautzen azonban nem csak egy átlagos kisváros, a történelem folyamán tartományi főváros volt, ma is nemzetiségi központ. Az első évezred végén itt egy szláv fejedelemség székhelye lehetett. Ezt aztán a 9. században behódolásra késztették a németek, s őrgrófsággá alakították. A kis tartomány a Lausitz nevet kapta, s viseli napjainkig is. Megkülönböztetik alsó és felső részét. Szláv őslakói máig éltetik kultúrájukat és nyelvüket is: szorboknak vagy vendeknek nevezik őket. Felső-Lausitz fővárosa volt Bautzen, s máig itt van a szorbok központja. Minthogy a kis tartomány éppen határvidéken feküdt, igencsak gyakran csatolgatták békekötések alkalmával valamelyik birodalomhoz. 1002-ben már Lengyelországhoz tartozik, 1032-ben újra a németeké, 1319-ben a cseh király uralma alá kerül. Miután Mátyás király hosszasan hadakozik a csehekkel és a lengyelekkel, 1479-ben megkötik az olmützi békét. Ennek eredményeként Mátyás viselheti a cseh királyi címet, s elismerik a három elfoglalt – addig cseh korona alá tartozó – tartomány (Morvaország, Szilézia, Lausitz) fölötti uralmát. Így válik Lausitz urává Mátyás, s nevéhez fűződik a tartomány fővárosának, Bautzennek az újjáépítése. Mátyás halála után Lausitz újra a cseheké lesz. Az 1600-as évek közepe táján szerzi meg a szász választófejedelem. A Napóleon bukását követő 1815-ös bécsi kongresszuson kettéosztják, egy részét – átmenetileg – Poroszországhoz csatolják.

Kétnyelvű felirat

            Ennyi hányattatás után csodaszámba megy, hogy a jelenleg 70–80 ezer főre becsült szorb kisebbség fennmaradt. Két nyelvjárása van: az egyik a cseh, a másik a lengyel nyelv hatását mutatja. Bautzen legelső említése 1002-ben is az ő nyelvükön történik (Budissin), a német változat csak 1491-ben fordul elő, s 1868-tól válik hivatalossá. A város minden felirata ma kétnyelvű. A német alatt, kisebb betűkkel tüntetik fel a szorb elnevezést. Van itt szorb templom, iskola, színház, könyvtár, múzeum, kutatóintézet, étterem, „szorbok háza”. Ennek ellenére számuk egyre fogy. Még az alsóbb osztályokat a külön szorb iskolában végzik, de azután a német felsőbb iskolákban anyanyelvi kötődésük egyre gyengül. Többnyire a vegyes házasságban változik meg identitásuk.

Házsor a Főtéren

            Németország keleti részének néhány festői kisvárosát látogattuk meg, majd utunk végén, verőfényes déli időben érkeztünk Bautzen városába, annak is a szívében lévő „Dómsarka” elnevezésű szállodánkba. A dómra merőleges sikátorból kisétálva máris a székesegyház mögött álltunk. A közeli információs irodából nagyon szemléletes turistatérképet kaptunk, s azzal járhattuk be a városközpontot. A település magja a Spree folyó egy majdnem derékszögű kanyarulatában egy magas gránitsziklára épült. Az itteni – máig jól elkülönülő – fellegvárnak Ortenburg a neve. A folyókanyarulattal átelleni lejtősebb oldalon alakult ki a középkori polgári város, amelyet utóbb kettős falrendszerrel öveztek. Az újabb védőfalak a folyó kanyarulatai közé épültek ki. A külső védrendszerből csak egy bástya maradt meg, de a belső falnak vagy tíz kaputornya-bástyája ma is áll, mindegyiknek közismert neve van, a legtöbbször a csatlakozó utca is ezt a nevet viseli. Egyik-másik tornyot a 19. században megtoldották egy emelettel, díszes sisakot építettek föléje. Magukat a védőfalakat már szinte mindenütt lebontották, épületbe kebelezték az elmúlt két század során.

A mi Szamosunknál keskenyebb Spree folyó magas lábakon nyugvó „Békehídján” érkezünk a városba. Az ennek folytatását képező széles utca félkörben keretezi a várost a másik folyókanyarulatig, az ottani kisebb hídig. A várárok helyén alakították ki ezt a körutat. Rögtön a nagyhíd után balra csatlakozik a központba vezető egyenes Lauenstrasse, mely manapság a kaput őrző torony (Lauenturm) mellett halad el. Két oldalán patinás árkádos házak váltakoznak bérházakkal. Az utca a három-négyemeletes házakkal körülvett Főtérbe torkollik. A tér közepén áll a háromemeletes városháza. Ezen a helyen 1213-ban épült az első tanácsház. A mostanit 1727 és 1732 között emelték barokk stílusban. A magas, napórával és két működő órával valamint haranggal ellátott torony az épület homlokzatához csatlakozik. Az épület földszintjét és első emeletét a torony szélességében megtoldották dél felé, s egy oszlopsortól tagolt párkányzattal zárták le.

A városháza

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!