Mátyás király csontjai
Vissza

Mátyás király csontjai

A történeti genetika manapság virágkorát éli. Sorra jelennek meg tanulmányok szinte minden történeti kor kutatásában az őskori társadalmakat kutatóktól egészen a modern korokig, amelyek a régmúlt idők emberének genetikai állományán keresztül próbának új adalékokkal szolgálni az írott és tárgyi források által rekonstruált vagy újraalkotott történelemhez.

Mindez hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, de egyre gyakrabban történik mifelénk is. Legutóbb III. Béla magyar király és feleségének, Châtillon Annának csontvázából vettek genetikai mintát és az eredményeket egy 2019-es, nagyon hosszú című kötetben közölte Kásler Miklós és Szentirmay Zoltán.  Most az a hír járta be a magyar sajtót, miszerint exhumálták Corvin János és fiának, Kristófnak lepoglavai sírját és ezzel új fejezet nyílt a Hunyadiak eredetmítoszának kortárs metahistóriájában.

A Magyarságkutató Intézet és az ahhoz alapítói minőségében kötődő Kásler Miklós manapság nem épp a történettudomány tudományos módszertanának etalonjaként vált ismertté. A 907-es pozsonyi csatáról készült, botrányosra sikerült játékfilmjükkel az intézet a sajtó és a szakma éles vitájának középpontjába került. A csatává lett szakmai vitában két neves régész is elvérzett, akiktől az intézet gálánsan „megvált”, csak azért, mert szakmájuk hitelességét és tudományos kiállásukért szót mertek emelni egy sajtóorgánumban. Most ugyanez az intézet azzal a hírrel robbant be, hogy Horvátországban, a lepoglavai pálos kolostor kriptájában exhumálták és részletes kutatás alá vetették Corvin János (1473-1504) és fiának, Corvin Kristófnak (1499-1505) a maradványait. A fizikai antropológiai vizsgálatokat követően a csontokból genetikai anyagot is vesznek majd, amely lehetőséget teremt Corvin János apai ági, vagyis Mátyás királyhoz (1443-1490) kötődő genetikai anyagának vizsgálatára. Ez a vizsgálat pedig új fejezetet nyithat, és számos kérdést megválaszolhat a Hunyadiak származásáról.

A királyi sírkert a székesfehérvári bazilika romjainál

Hunyadi Mátyás, a magyar reneszánsz és az európai kora újkor egyik kiemelkedő politikusának sírja a székesfehérvári Nagyboldogasszony bazilikában volt látható 1490 és 1526 között. Temetéséről Heltai Gáspár is beszámolt: ”Egynihány nap múlva zsellyébe (zsöllyébe) tövék a testet, és beszurkozzák azt mindenfelől, és hajóba tövék azt, és mellé adák a fő (tiszt) Aladár és Bodó Gáspár, és meghagyá azoknak, hogy elvinnék azt Székesfehérvárra... (Április 24-én) Szent Márk evangelista napján lőn a temetés. Megnyiták... a zsellyét, hogy minden ember megláthatja vala a királynak ábrázatját; és koronát adának fejébe, és minden királyi ékességet rakának reá, a királyi pálcát, az országnak keresztes almáját, arany tőrt, sarkantyait; és tizenkét vitéz merő fegyverben méne előtte, és ezek viszik vala előtte a sok diadalmos zászlókat, és úgy vivék a testet a Bódogasszony egyházába... És miérthogy az oszlopokon való kápolna kész nem vala... ennek okáért csak a templomnak kezepire csináltanak vala egy üdeig valami koporsót, abba tövék Mátyás király testét...".

A Mátyás-féle sírkápolna nem volt a székesegyházzal összefüggésben, bár lehetséges, hogy a templom új szentélye egységbe fonta a különállónak tekintett sírkápolnát. A kápolna Mátyás király halálakor még nem volt készen, ezért testét díszes kőkoporsóba fektetve a székesegyház közepére ("in medio basilicae") temették. Tubero dalmát apát szerint "Mátyás testét a puszta föld alá beásták".

Mátyás király halálakor a munkálatok eléggé előrehaladott állapotban lehettek, mert Miksa császár pár hónappal a király halála után Székesfehérváron meglátogatta nagy ellenfele immár kész sírját. Tubero apát említi, hogy midőn a császár meglátta Mátyás király síremlékét fölötte a falra akasztott jelvényekkel, sírfeliratát elolvasta: "Marmore Mathias hoc Corvinus situs est quem facta Deum ostendunt fata fuisse hominem".

Az 1526-1686 közötti török időkben a székesfehérvári magyar királyi panteont – benne számos magyar király, így Szent István, Könyves Kálmán, II. Béla, III. Béla, Anjou Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás király sírjaival – feldúlták, kifosztották, mecsetté alakították. 1594-ben egy robbanást követően a még megmaradt épület utolsó maradványai is elégtek. Erről a kortársak így írtak: „mialatt a magyarok a városba bevonulának, azon puskapor, melyet a török titkosan a templom előcsarnokába és a szomszéd házakba elrakott, rögtön meggyulladván, nagy robajjal szétrepesztette és meggyújtotta a házakat, s az innen eredt lángok egyetlen pillanat alatt megemésztették a világhírű templomot".

A Mátyás-kápolnát kivéve szinte az egész templom romba dőlt. A zűrzavaros időket kevés emlék élte túl, bár a kripta alapvetően nem szenvedett súlyos sérüléseket és a Mátyás-kápolna is túlélte a török időket - igaz, Mátyás sírját ekkor már feltörhették. Mátyás király kápolnája és feltételezhetően, utolsó nyughelye, 1777-ben még állt, igaz, súlyosan romos állapotban várta a szebb jövőt. Sajnos az akkori püspök kiáltó szavára senki sem hallgatott: „a megye szervezése körüli gondokkal elfoglalt buzgó püspök, – Nagy Ignácz – hogy a régi dicsőség maradványait a pusztulástól megóvja és fönntartsa, segélyért többször a kormányhoz folyamodott, de sikertelenül. Azon kor még nem szülte meg a műrégészetet, nem annak buzgó és áldozatkész apostolait, nem volt még "műemlékek bizottsága". Így pusztult el a világhírű fejedelmi templomnak utolsó maradványa. A Korvin-kápolna a bazilika sorsára jutott...”.

A „műrégészet buzgó apostolai”, a XIX. századi régészek 1848-as ásatása sem volt azonban túlságosan kedvező a székesfehérvári királyi sírhelyekre nézve, igaz ekkor már számos királysírt sikerült azonosítani és ekkor kerülnek elő a ma ismert királyi csontvázak, csontmaradványok is. Az 1848 decemberében történt felfedezés a korabeli emberekben forradalmi lelkesedést váltott ki: „e gyönyörű látványra zsibongó sokaság tódult a máskor csendes térre. Csoportosan ugráltak le a gödörbe s a felügyelő nem volt többé képes valakit visszatiltani. A koros nők könnyes szemekkel imádkoztak az elporladt ereklye előtt: míg mások elmélkedve csodálták az egykor fényes életnek döbbentő holt képét, azalatt mások azt találgatták vagy kérdezték: melyik királyunké ez erős csontváz?".

Az ezt követő évtizedekben előkerült óriási mennyiségű oszteológiai anyagot (amely vélhetően 15 királyi családtag, valamint számos főnemes, főpap maradványa) végül Szent István király szarkofágja körül kialakított új közös sírban, ún. osszáriumban temették újra 1938-ban. Az akkori és azt követő antropológiai vizsgálatok és kutatások nem bizonyultak elégségesnek, hogy azonosíthassák az elhunytakat.

A 2018-19-es genetikai kutatásokból ma már tudjuk, hogy az 1848-ban talált magas férfi és felesége III. Béla és Anna királyné voltak. Az ő épségben megmaradt csontvázukat és királyi leletanyagot Budára szállítottak, ma is ott tekinthetjük meg az ún. „Mátyás” templomban.

Corvin János hiteles, minden kétséget kizáró csontanyaga biztos forrást adhat a Hunyadi család genetikai térképének rekonstruálására. Ez alapján azonban csak akkor lehetne azonosítani Mátyás király csontjait és feltérképezni a nagy király genetikai állományát, amennyiben az osszárium teljes csontanyagának már meglenne a genetikai térképe. A Magyarságkutató Intézet 2019 óta többször hangoztatta, hogy ennek már megérett az ideje és a mostani kutatások akár erre is utalhatnak. Voltak olyan merész ötletek is, hogy akár a középkori Székesfehérvári bazilikát és koronázó templomot is újra lehetne építeni és oda újratemetni a most profán ólomdobozokban nyugvó magyar király maradványait.

Amennyiben sikerül valóban azonosítani az osszárium csontanyagában azt az adag csonthalmazt, amelynek genetikai anyaga egyezik Corvin János hamarosan megvizsgálandó anyagával, akkor persze újra megnyílik a Hunyadiak eredet-mítoszának problémája: azonosítható-e Mátyás nagyapai ágának genetikai anyaga? Mit mond majd el ez a szál és mennyire változtatja meg az irodalmi forrásokból ismert történetet? A történeti genetika határai számos alkalommal már megmutatták, hogy nem minden esetben tudnak új információkkal szolgálni és olyan komplex kérdések kutatására, mint kulturális, etnikai identitás és utólagos konstrukciói végképp nem alkalmasok.

Bárhogy is legyen, az bizonyos, hogy királyok újratemetése elkerülhetetlenné teszi a történészek és a politikum vitáját, hisz míg előbbiek elsősorban a múlt rekonstruálására törekszenek és a történelem általuk írt lapjait akarják tisztábban látni, utóbbiak legtöbbször a múlt dicső pillanataiban saját maguk politikai tőkéjét építik.

-----------------

Az idézetek Hankó Ildikó, Királyaink tömegsírban A magyar királysírok sorsa Géza fejedelemtől Szapolyai Jánosig Magyar Ház 2004 című kötetből származnak.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Sporthírek röviden a nagyvilágból
Online filmvetítés Törőcsik Mari ...
Szabadnap az oltásra jelentkezőknek?

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ