Matekolimpia és -verseny Kolozsváron, négy napig

Matekolimpia és -verseny Kolozsváron, négy napig
Kolozsvár, a kincses város ad otthon idén, április 20-23 között a IV. Országos Magyar Matematika Olimpiának – XXXI. Erdélyi Magyar Matematikaversenynek, amelyet a matematikai tehetséggondozásban szép eredményeket felmutató Báthory István Elméleti Líceum rendez a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséggel.

Az ünnepélyes megnyitóra tegnap, szerdán került sor a Babes-Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében. Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye alprefektusa a verseny nyitóünnepélyén gratulált a romániai magyar nyelvű iskolák egyik legrangosabb és legnagyobb megmérettetésének színvonalas megszervezéséhez.A diákok nagyon sokat tanulhatnak az ilyen jellegű versenyeken, fejleszthetik képességeiket, és nem utolsó sorban az esemény közösségépítő szerepének köszönhetően barátságokat köthetnek” – mondta. A megnyitót a mérai Tamás Gyula Általános Iskola diákjainak néptánc előadása, valamint a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium tanulója hangszeres bemutatója tette ünnepélyessé.

Az eseményt az oktatási minisztérium tantárgyversenyeként központi költségvetésből szervezik, a Kolozs Megyei Tanács 17 ezer lejjel, a Kolozsvári Helyi Tanács 13 ezer lejjel járult hozzá a költségekhez, továbbá a megye magyar tannyelvű iskolái, tagozatai is jelentős összegekkel támogatták a színvonalas rendezvényt. A vetélkedőn 176 diák (5-12. osztályosok), 20 tanár, 35 tagú bizottság és további meghívottak vesznek részt.

A diákok ma és holnap a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületében mérik össze a tudásukat, a verenyt a megoldások bemutatása és a dolgozatok értékelése követ. A szervezők igyekeztek a programot úgy kidolgozni, hogy jusson idő ismerkedésre, városnézésre, sőt kirándulásra is Tordára a sóbányába valamint a tordai hasadékhoz. Érkeznek versenyzők és tanárok az ország számos megyéjéből (Kolozs mellett Bihar, Szatmár, Temesvár, Szilágy, Beszterce-Naszód, Fehér, Maros, Brassó, Szeben, Hargita, Kovászna, Máramaros, Hunyad, Arad megyékből).  

Az ötágú síp szellemében született meg 31 évvel ezelőtt a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny, amelynek célja, hogy az anyaország és az azt körülvevő régiók (Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja) magyar anyanyelvű középiskolásai találkozzanak, megismerjék egymást, s közben összemérjék matematikai tudásukat. Ennek a versenynek az erdélyi válogató szakasza az Erdélyi Magyar Matematikaverseny. Az EMMV 2012 óta a tanügyminisztérium által elismert versenyek listáján szerepel, 2018-tól pedig olimpia rangot kapott.

“Az életritmusunkat, alapvető elképzeléseinket, az életünk alapjait képező szokásainkat gyökereiben megrengető, tanítási és tanulási lehetőségeinket korlátozó világjárvány a verseny megszervezését is egy évig szüneteltette. 2022 áprilisában, boldogan vesszük fel a rövid időre elengedett fonalat, de sajnos ötágú sípunkra féltőn gondolunk, hiszen kárpátaljai testvéreinknek most még nehezebb megpróbáltatásban van részük: háború dúl hazájukban. Ha közös együttlétre esetleg nem is lesz alkalmunk ebben az évben, nekünk, akiknek lehetőségünk van rá, kötelességünk folytatni e hagyományt, és legalább országainkban lebonyolítani versenyeinket.” – írják a verseny honlapján (https://ommo.bathory-kolozsvar.ro/).

Borítókép és fotók: ommo.bathory-kolozsvar.ro