Martin Schulz maga mögött hagyta Angela Merkelt – a népszerűségi listán

Martin Schulz maga mögött hagyta Angela Merkelt – a népszerűségi listán
Riválisát, Angela Merkel kancellárt maga mögött hagyva az élre tört a német politikusok népszerűségi listáján Martin Schulz, a német szociáldemokrata párt (SPD) kancellárjelöltje egy pénteken ismertetett felmérés szerint, amely azt is kimutatta, hogy folytatódik az SPD erősödése, és Schulz több mint tíz százalékponttal jobb eredményt érne el, mint Merkel, ha közvetlenül lehetne kancellárt választani.

A ZDF német köztelevízió megbízásából készített felmérés szerint a németek 49 százaléka a szociáldemokrata jelöltre, 38 százaléka Angela Merkelre - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség jelöltjére - voksolna, ha közvetlen szavazással választhatnának kormányfőt. A ZDF Politbarometer nevű kutatássorozatának legutóbbi, január végi vizsgálata még Merkel fölényét jelezte, akkor a németek 44 százaléka mondta azt, hogy a hivatalban lévő kancellárra szavazna, és 40 százalék voksolt volna baloldali kihívójára.
    Martin Schulz éppen január vége óta az SPD kancellárjelöltje, és azóta a vezető politikusok népszerűségi listáján is az élre tört. A ZDF kutatásában a megkérdezettek egy mínusz 5-től plusz 5-ig terjedő skálán osztályozhatják a politikusokat. Martin Schulz népszerűségét második alkalommal értékelhették, ezúttal is 2 pontot kapott. A szociáldemokrata kancellárjelölt így a lista első helyére került, holtversenyben Winfried Kretschmann-nal, a Zöldek baden-württembergi tartományi miniszterelnökével. Angela Merkel a harmadik helyen áll a népszerűségi listán, 1,7 ponttal, a január végén mért 1,8 pont után.
    A Politbarometer adatai szerint Martin Schulz színre lépése óta igen nagy mértékben, 6 százalékponttal 30 százalékra emelkedett az SPD országos választói támogatottsága, míg a CDU/CSU 2 százalékponttal 34 százalékra gyengült. A szövetségi parlament (Bundestag-) ellenzéki oldalán az SPD-től balra álló Baloldal 3 százalékponttal 7 százalékra gyengült, a Zöldek 1 százalékponttal 9 százalékra erősödtek. A CDU/CSU-tól jobbra álló, parlamenten kívüli Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága 1 százalékponttal 10 százalékra csökkent, a liberális FDP pedig változatlanul 6 százalékon áll, így 4 év után visszakerülhet a Bundestagba.  A ZDF felmérését a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet készítette február 14. és 16. között, 1231 ember megkérdezésével, az adatok a választókorú népességet tekintve reprezentatívak.