Marosvásárhely fekete márciusa – a bűnösök azóta is szabadlábon

A magyarellenes pogrom harminc éves évfordulója

Marosvásárhely fekete márciusa  – a bűnösök azóta is szabadlábon
Az 1990. februárjában alakult, zömébe a volt securitate alkalmazottai által létrehozott magyarellenes Vatra Romaneasca szervezet indulatokat szító, az etnikai feszültségeket kiélező kampánya Marosvásárhelyen erőszakhoz vezetett. Harminc évvel ezelőtt a magyarság március 15-i, néma és méltóságteljes megemlékezését követő napon román tüntetők leverték egy patika kétnyelvű feliratát, letépték a magyar nyelvű plakátokat, pogromhangulatot teremtettek. A románok és magyarok közti véres összecsapásoknak több halottja és több száz sérültje volt. Sütő András író súlyos fejsérüléseket szenvedett, elvesztette a fél szemét. Több mint negyven embert ítéltek el, többnyire azokat, akik védekeztek, és nem azokat, akik felheccelték, a városba vitték, leitatták a hodáki parasztokat – emlékszik vissza Király Károly. A Nemzeti Megmentési Front alelnöke szerint a pogromért mindenekelőtt az akkori miniszterelnököt, Petre Romant terheli a felelősség.

Az 1989. decemberi forradalmat követően az új vezetés nem mutatott hajlandóságot arra, hogy érvényesítse a nemzeti kisebbségektől a kommunista diktatúra idején megtagadott jogokat, sőt a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának (NMFT) elnöke, Ion Iliescu februárban már a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt. Egyre több magyarellenes szervezet alakult, amelyek azzal vádolták a magyarságot, hogy Erdély Magyarországhoz csatolására törekszik. Válaszul 1990. február elején az erdélyi magyarság csendes tömegdemonstrációkat szervezett, a legnagyobb, marosvásárhelyi eseményre több mint százezren gyűltek össze.

A Vatra aktivistái azt terjesztették a román lakosság között, hogy románokat bántalmaznak, és feltüzelték a környező falvak tájékozatlan lakosságát is. Időközben a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar nemzetiségű hallgatói ülősztrájkkal követelték a magyar nyelvű oktatás visszaállítását.

A tiltakozó akciót március 19-én, egy hétfői napon felfüggesztették, miután megérkezett a kormány delegációja. A tárgyalások alatt a Vatra által toborzott tömeg magyarellenes jelszavakat skandált, hozzájuk délután több ezer jórészt ittas, a környékről busszal és teherautón beszállított román csatlakozott. A tömeg kikényszerítette a Nemzeti Megmentési Front megyei alelnöke, Kincses Előd távozását, majd vandál pusztításba kezdett és megostromolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi székházát. A padlásra felszorult magyarok kimenekítésére csak órák múlva érkeztek katonák, akik tétlenül nézték végig, amint az épületből kilépőket brutálisan összeverik. Sütő András író ekkor szenvedett súlyos fejsérüléseket, bordatöréseket, s elvesztette a fél szemét. A tömeg este és éjszaka bántalmazta az utcán tartózkodó magyarokat, akik közül sokat kórházba kellett szállítani.

A magyar munkások március 20-án reggel sztrájkba léptek, a városháza előtt több tízezer magyar követelte, hogy Iliescu azonnal jöjjön a városba, Kincses Elődöt helyezzék vissza tisztségébe és vizsgálják ki a történteket. A délutáni órákra a Görgény völgyéből érkezett fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok megpróbálták kiszorítani a magyarokat a főtérről, akik sebtében szétszedett padokkal verték vissza támadóikat. A kormány tankokat küldött a rend helyreállítására, de a páncélozott járművek csak felsorakoztak a főtéren, meg sem próbáltak közbeavatkozni. A csatározásokat késő este az döntötte el, hogy a magyarok segítségére megérkeztek a környék magyar nyelvű cigányai, majd a székelyek is, s kiverték a románokat.

A hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek ki, a viszonylagos nyugalom csak március 21-re virradóra állt helyre. A történteket kivizsgáló parlamenti bizottság jelentése 190 román és 88 magyar sebesültről, 3 román és 3 magyar halottról tett említést. A dokumentum románokat és a magyarokat egyaránt hibáztatott, de nem tisztázta, kik robbantották ki a véres eseményeket. A későbbiekben több mint negyven embert ítéltek el, közöttük csak két román volt, a legsúlyosabb ítéletet, tíz évet a cigány Cseresznyés Pál kapta, mert beletaposott egy földön fekvő románba, aki korábban láncfűrésszel támadt a magyarokra. A magyarok védelmére kelt romákat vezető Puczi Béla (akit szintén elítéltek és a börtönben megkínoztak) emléktábláját 2017-ben avatták fel a budapesti Nyugati pályaudvar falán.

A marosvásárhelyi pogromot a Securitatét felváltó, frissen alakult titkosrendőrség létjogosultságának igazolására használta fel, a magyarság körében pedig újabb kivándorlási hullám kezdődött. Magyarország azonnal hivatalosan tiltakozott Bukarestnél és nemzetközi fórumokon is, számos nagyvárosban demonstrációk voltak, Budapesten a Hősök terén több ezer ember tüntetett. A román kormány ugyanakkor Magyarországot tette felelőssé, mondván, hogy a március 15-i ünnepségek alkalmából Romániába érkező magyar állampolgárok "a román nép nemzeti érzelmeit sértő nyílt támadásokra ragadtatták magukat", az események fő okát "a Románia ellen irányuló nacionalista, soviniszta és revizionista uszításban" jelölték meg.

A kedvezőtlen nemzetközi visszhang és a vádak magyar visszautasítása nyomán március 23-án egy újabb román közlemény már cáfolta, hogy Kovászna és Hargita megyében magyar állampolgárok erőszakra uszítottak és provokálták a lakosságot. Másnap Petre Roman kormányfő a magyar nagykövetet fogadva annak a véleményének adott hangot, hogy normalizálódhat a helyzet, idővel jó kapcsolatok alakulhatnak ki a két állam között.

Király Károly: A fekete márciusért Petre Roman a fő felelős

- A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom előtt, alatt és után kellett rádöbbennem: Iliescu megváltozott, már fontosabb neki a hatalom, mint bármi más.

- Miért éppen akkor?

- Hetekkel a tragédia előtt sokszor figyelmeztettem Iliescut: megalakult a Vatra Româneasca, uszít, bajt hoz. Iliescu - négyszemközt persze - megjegyezte: “Tudod, ti (romániai magyarok) egymillió szavazatot adtok, a Vatrától kaphatok négymillió voksot”. Megdöbbentett, ez egy más Iliescu.

 - Ön, amikor megtudta, hogy jönnek a feltüzelt hodáki parasztok, kérte: állítsa meg őket a hadsereg. A kolozsvári lövészezred mégis kilenc óra alatt tette meg a száz kilométert és csak akkor lépett közbe, amikor már folyt a vér.

- Kértem Iliescut, szóljon Petre Roman kormányfőnek, utasítsa a hadsereget. Le is ültünk Stănculescu hadügyminiszter, Roman és én. Mondom, a hadsereg még mindig nem kapott parancsot a békefenntartásra. Roman azt mondta, hogy az ő tudomása szerint nem olyan veszélyesek a dolgok Marosvásárhelyen… A pogromért Roman a fő felelős. És felháborító, hogy mindmáig azokat ítélik el, akik védekeztek: magyarokat, cigányokat. Viszont akik felheccelték, a városba vitték, leitatták a hodáki parasztokat, ők bizony előléptetésbe részesültek!

- Ott voltam: láttam, sok román szégyellte magát.

- Erről van szó. Erdélyben nem ez a hagyománya a nemzetiségek együttélésének, akkor is, ha gyakran voltak kisebb-nagyobb konfliktusok. Románok, szerbek, szászok, ukránok építettek ki iskolahálózatot, templomokat, ipart és mezőgazdaságot a magyar uralom alatt, létszámban és lélekben gyarapodva. Az erőszakot a nacionalista indulatokat szítják Erdélyben. Tudatosan szítják, önös hatalmi érdekből. Nem lenne etnikai konfliktus, ha ezt nem szerveznék a múlt rendszer sötét erői: szekusok, levitézlett politikusok és – sajnos – a román hadsereg egyes vezetői is. Főleg azok, akik 1989. december 22. előtt belelövettek a Ceaușescu ellen tüntető tömegbe. (…) És ezt pontosan tudja Iliescu is. Roman is.”

(Részlet Füzes Oszkár interjújából Király Károllyal, ami a Népszabadságban jelent meg 1992-ben)

Sütő András: Kit ahogy bírtak, püföltek…

„Ahogy mi elindultunk a kapualjból a teherautóhoz, amit számunkra kihozatott Judea ezredes úr és Scrieciu generális úr, már eltűnt mellőlünk az életünket úgymond garantáló két katonatiszt. A katonák pedig, akik azelőtt egymás kezét fogva valamifajta gyenge láncot alkottak, egyszerűen elengedték egymás kezét, és a hátuk mögül az egész őrjöngő tömeg ránk vetette magát, a teherautóban már. Néhány percig kit ahogy bírtak püföltek, szurkáltak, vertek, majd mintha ott sem lettek volna, gyorsan leugráltak, és indult is velünk a katonai teherautó egyenesen a sürgősségire.

Jellemző, hogy kifejezett kérésem ellenére ponyvás teherautót küldött Judea ezredes. Azt kértem, hogy olyan járművet hozzon, amelynek a szállító tere szilárd anyagból készült, hogy ne lehessen olyan könnyen hozzánk férkőzni. Ennek a katonai teherautónak a ponyvája már fel volt vagdalva, mire odaértünk. Hogy könnyedén félrehajtogathatták az egyes csíkokat és ránk vetették magukat ezek a gyilkosok, akik közül – sötét volt már – senkire nem tudnék visszaemlékezni. Annál is inkább, mert az első iszonyatos csapás a szememet érte és vérbe borult arccal nem is láthattam semmit abból, ami ezután következet…”

(Fehér könyv, az 1990. Március 19. és 20-i események Marosvásárhelyen, Alutus, 2015.)