Március elejéig kell iktatni a kéréseket a magyar osztály beindításához Szászfenesen

Március elejéig kell iktatni a kéréseket a magyar osztály beindításához Szászfenesen
Jó esély van rá, hogy a következő tanévtől a szászfenesi magyar gyerekek ismét a településen járhassanak iskolába, ugyanis, ha március elejéig összegyűl a szükséges 12 gyerek, ősztől elindul a magyar előkészítő osztály a településen – olvasható a Kolozs Megyei RMDSZ sajtóközleményben.

„Bízunk abban, hogy sikerül beindítani a magyar tagozatot Szászfenesen. Bár az óvoda esetében sokat küzdöttünk azért, hogy összegyűljön a tizenkét magyar gyermek, reméljük jelen esetben sokkal nyitottabbak lesznek a szülők és segítenek abban, hogy sikerüljön elindítani a magyar tagozatot” – nyilatkozta Both Anikó. Az RMDSZ szászfenesi szervezetének elnöke hozzátette, nehéz helyzetben vannak, bár a városméretű faluban meglenne a szükséges gyereklétszám, mégis a szülők nagy része Kolozsvárra viszi a gyermekét úgy óvodába, mint iskolába.  

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője elmondta: a szervezet minden segítséget megad, annak érdekében, hogy Szászfenesen elinduljon a magyar tagozat az iskolában. A Kolozsvár közvetlen közelében lévő településeknek egyre nehezebb fenntartani a magyar iskolákat és óvodákat, ugyanis sok szülő Kolozsváron dolgozik és ezért a gyereket is a városi intézményekbe íratják be. „Nem szabad elhanyagolni a vidéki iskolákat, ezért igyekszünk segíteni ott ahol lehet. A gyerekek szempontjából is fontos, hogy lakóhelyükön tanuljanak, az ingázás helyett egyéb foglalkozással töltsék az idejüket. Ugyanakkor a helyi közösségek megerősítésében is jelentős szerepe van az iskola által meghatározott tevékenységeknek” – tette hozzá az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke.

Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes elmondta, a szülőknek március elejéig kell iktatni az iskola igazgatóságán a kéréseket az előkészítő osztály beindításához. Ha sikerül tizenkét előkészítő osztályos gyereket beíratni, szeptemberben elindul a magyar tagozat a szászfenesi iskolában – írja a közleményben.