Március 15 - Incidensektől mentes, Erdély-zászlós felvonulást remélnek a szervezők
Vissza

Március 15 - Incidensektől mentes, Erdély-zászlós felvonulást remélnek a szervezők

Új útvonalon és remélhetőleg incidensek nélkül kerül sor az idei Március 15-i felvonulásra Kolozsváron – jelentette be Csoma Botond képviselő, megyei RMDSZ elnök. Reményét fejezte ki, hogy a hatóságok ezúttal felelősségteljesen fognak viselkedni, és semmi sem zavarja meg a méltóságteljes ünneplést. Elmondta: felvették a kapcsolatot a csendőrség képviselőivel, akik biztosították a szervezőket, hogy nem lesznek gondok.

Kérdésünkre, hogy létezik-e valamiféle tilalom, korlátozás, amitől a csendőrség függővé tette volna az engedélyt, Csoma Botond határozottan állította, hogy nem, semmilyen akadálya nincs nemzeti szimbólumaink használatának, ideértve az Erdély-zászlót is.

Tavaly a kolozsvári ünnepségeken a csendőrség kiállított a felvonulók közül és megbírságolt négy személyt, köztük Fancsali Ernőt és Soós Sándort, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetőit, amiért Erdély-zászlót lengettek. Korábban a hatóság már jelezte a szervezőknek, hogy a lobogó nem kívánatos látvány, mivel az nem képviseli a többségi nemzetet. Az incidenst követően a csendőrség a felvonulást szervező RMDSZ-re próbálta hárítani a felelősséget azt állítva, hogy a szövetség kérte Fancsaliék eltávolítását, ezért léptek közbe, mondták, nem a zászló miatt - annak betiltására ugyanis, mint tudjuk, nem volt jogalap. Az RMDSZ határozottan cáfolta az állítást, a bírságolási jegyzőkönyveket pedig a bíróság mind a négy személy esetében megsemmisítette.

A sajtóértekezleten jelen volt Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester, aki elmondta: az önkormányzat is megadott minden, a Március 15-i rendezvények lebonyolításához szükséges engedélyt. Tájékoztatott az új útvonalról: a gyülekezés szokás szerint a Protestáns teológia épülete előtt lesz, innen a menet a Bocskai (Avram Iancu) téren, majd a Deák Ferenc (Hősök) utcán keresztül jut el a Főtérre. Az alpolgármester szerint a Kossuth Lajos (December 21.) úti buszsávok miatt idén nehezebb volna ebből az irányból megközelíteni a Főteret, a felvonulás zavartalanabb, méltóságteljesebb az új útvonalon, magyarázta.

A Szent Mihály templomban sorra kerülő ökumenikus istentisztelet után a menet a már megszokott útvonalon a Petőfi (Avram Iancu) utcai egykori Biasini szállóhoz vonul, itt hangzanak el az ünnepi beszédek. A felszólalók közt lesz Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ volt képviselője, megyei elnöke is. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy Emil Boc jelen lesz-e az idén az ünnepségen, tavaly a polgármestert több civil szervezet távolmaradásra szólította fel ilyenformán tiltakozva, hogy az elöljáró nem utasította el a fellebbezés lehetőségét a többnyelvű településtáblák kihelyezésére vonatkozó bírósági döntés ellen.

Az eseményt szervező kolozsvári RMDSZ nevében Czirmay Zoltán ügyvezető elnök tájékoztatott. Elmondta: március 15-én délután idén is megkoszorúzzák a szamosfalvi 48-as emlékművet, délután öt órakor a Kolozsvári Magyar Diáktanács (KMDT) műsora tekinthető meg Mátyás király szülőháza előtt, a napot végül slam poetry est zárja a KIFOR rendezésében a Bulgakov kávéházban. Hozzátette: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából meghirdetett rendezvények többnaposak, a szervezésbe sok kolozsvári civil szervezet is bekapcsolódott. Megtudtuk azt is: akárcsak tavaly, az idén is koszorúmegváltást kértek, az így begyűlt összeget a györgyfalvi Angyaltábornak ajánlják fel, amely árvák és nehéz helyzetben levő gyermekek megsegítésére fordítja.  

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

BANKRABLÁS KOLOZSVÁRON
Egy év alatt több mint 800 gyereket ...
SRI - Nyilvánosságra hozott újabb ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ