Március 15.-ére felújítják a volt Biasini-szálló emléktábláját

Egy héten át tartanak megyénkben a megemlékező rendezvények

Március 15.-ére felújítják a volt Biasini-szálló emléktábláját
Már március 11-én elkezdődik és csak 17-én zárul Kolozs megyében a március 15-i rendezvénysorozat – tudtuk meg Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármestertől és Antal Gézától, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnökétől a tegnapi sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, megyeszerte közel negyven településen emlékeznek meg március 15-ről, a megyeszékhely vonatkozásában pedig újdonság, hogy módosul a hagyományos felvonulás útvonala, ugyanis az ökumenikus egyházi szertartás helyszíne ezúttal az Egyetem utcai piarista templom lesz – a főtéri Szent Mihály-templom restaurálása miatt. A Petőfi/Avram Iancu utcában levő, az egykori Biasini szálló előtti megemlékezés kapcsán elhangzott: Kolozsi Tibor szobrászművész irányításával március 15-ig helyrehozzák az épületen levő emléktáblát is. A Szabadság kérdésére Oláh Emese elmondta: a karhatalmi erők szerint az Erdély-zászló és a székely zászló használata megengedett.

Kolozsváron a március 15-i megemlékező rendezvények már március 11-én elkezdődnek – tudtuk meg a tegnapi sajtótájékoztatón –, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Mikó/Cinicilor utcai székhelyén a Szarkaláb Kulturális Egyesület és a SzINT Kulturális Egyesület a házigazda civil szervezettel együtt délelőtt 11 órától népdal-éneklési versenyt szervez I–VIII. osztályos tanulóknak. Ugyanott kedden, március 12-én délelőtt 11 órától önálló meseíró versenyre kerül sor, ahova az V–VI. osztályosokat várják, szerdán délután 4 órakor pedig kihirdetik a korábban meghirdetett tematikus rajzverseny díjazottjait.

Március 14-én 10 órától a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata tudománynépszerűsítő konferenciát szervez 1848? 1848! címmel, amelynek során történészek a magyar forradalomról és szabadságharcról értekeznek. Az esemény helyszíne a BBTE Akadémiai klubterme, az E. De Martonne/Színház utca 1. szám alatt. Ugyancsak március 14-én, 11 órától szavalóversenyt szerveznek a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyén középiskolásoknak, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete dísztermében levetítik a Magyarok Romániában ötödik részét. Este 7 órától az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület irodájában kokárdákat készíthetnek az érdeklődők.

Március 15-én 9,30 órától a Donáth negyedi Ghibu-líceumban történelmi játszóházat szerveznek a gyermekeknek. A Protestáns Teológiai Intézet előtt reggel 10 órakor kezdődik a gyülekező, a menet 11,15 órakor indul, áthalad a Bocskai téren, majd a Deák Ferenc/Eroilor utcán folytatja útját a Főterig, majd betér az Egyetem utcába. A piarista templomban 12 órakor kezdődik az ökumenikus egyházi szertartás, majd 12,45 órakor a résztvevők átvonulnak a volt Biasini szálloda épülete elé, ahol beszédek hangzanak el, és megkoszorúzzák az Állami Felsőbb Leányiskola által állított emléktáblát. Délután 5 órától tartják a Kolozs Megyei Diáktanács (KMDT) által szervezett megemlékezést, és ugyanabban az időpontban a Kossuth Lajos utcai Blériot étteremben Ady Endre szövegeire épülő versszínház-estre kerül sor a kolozsvári ifjúság (EMKISZ) szervezésében. Végül, délután 6 órai kezdettel Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által az Állami Magyar Színházban megtartandó kulturális műsorral zárul a kolozsvári rendezvénysorozat.

– A román hivatalos szervektől még nem kaptunk egyértelmű választ, hogy részükről ki szólal fel az ünnepségen. A karhatalmi erőkkel való egyeztetés alapján elmondhatom, hogy nem tilos Erdély-zászlóval vagy székely zászlóval felvonulni, cselekedjen mindenki belátása szerint, a hatóságot nem fogja zavarni a zászló – nyilatkozta a Szabadságnak Oláh Emese alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy idén (is) koszorúmegváltást szerveznek, amelynek kedvezményezettje a felnőtt, fogyatékkal élő személyeknek nappali foglalkozást szervező Gondviselés-Providenta-Fürsorge Egyesület. Számukra a helyszínen készpénz-felajánlásokat is elfogadnak, de akár a civil szervezet bankszámlájára is lehet utalni.

Végül, a vidéki rendezvények kapcsán a legnagyobb újdonság, hogy Bánffyhunyadon március 15-e kapcsán először szerveznek bált – ezen a tervek szerint jelen lesz Csoma Botond képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is.