Máramarosszigeten felavatták Kelet-Európa egyik legnagyobb zsinagógáját

Máramarosszigeten felavatták Kelet-Európa egyik legnagyobb zsinagógáját
Máramarosszigeten pénteken felavatták Kelet-Európa egyik legnagyobb újonnan épített zsinagógáját - közölte az Agerpres hírügynökség.

Az eseményre a haszid zsidó közösség több száz tagja érkezett ősei szülőföldjére Amerikából és Európából. A zsinagógát, zsidó iskolát, kóser konyhát, étkezdét és imatermet magába foglaló épületegyüttes építése 2017-ben kezdődött, a költségeket nagyrészt a New York-i haszid zsidó közösség fedezte.

A New York-i zsidók főrabbija, Aaron Teitelbaum a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: a Máramarosszigeten született nagyapja emlékét felidézve döntött úgy, hogy itt építi meg a zsinagógát. Az épületegyüttes felszentelésére tartó vendégek többsége különgépekkel érkezett a szatmárnémeti repülőtérre. A repülőtér üzemeltetői a kolozsvári repülőtértől kölcsönöztek olyan lépcsőt, melyen az egyenesen New Yorkból érkező Boeing 787 Dreamliner utasai elhagyhatták a gépet. Hasonlóan nagy méretű gép fogadására ugyanis a szatmári repülőtér nem volt felkészülve.

Az Agerpres hírügynökség Daniela Onița Ivascut, Máramarossziget alpolgármesterét idézte, aki szerint a szatmári és máramarosi gyökerekkel rendelkező haszid zsidó közösség az eseménnyel példát ad az emlékezésből, a szolidaritásból, az ősök tiszteletéből és a hitbeli egységből.

A mintegy 37 ezer lakosú Máramarosszigetre szent városként tekint a haszid zsidó közösség. Amint az Emaramures.ro portál idézte: a város nagy zsinagógáját 1778-ban építették, majd 1836-ban újjáépítették, ám az épületet 1944-ben a visszavonuló német hadsereg felgyújtotta. Az egykori nagy zsinagóga helyére emelték a most átadott épületegyüttest.

A Tisza partján álló város mintegy tízezer lelkes zsidó közössége elpusztult a második világháborúban. A holokauszt kevés túlélőjének a többsége elköltözött a városból. A közösség nagy szülöttje a Nobel-békedíjas Elie Wiesel író.

(Borítókép: www.vasiledale.ro)