Már körvonalazódik a következő TIFF-program
Vissza

Már körvonalazódik a következő TIFF-program

Többszörösen díjazott filmekkel várja jövőre az érdeklődőket a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a legnagyobb romániai filmes mustra 19. kiadását május 29. és június 7. között szervezik Kolozsváron. A 2020-as TIFF első bejelentett címei között olyan alkotások szerepelnek, amelyeket imádott a közönség és értékelt a kritika, és amelyek a velencei, San Sebastian-i vagy éppen a torontói filmfesztiválok válogatásaiban is szerepeltek – derül ki a szervezők közleményéből. Az első filmek stábjaiban olyan nevek tűnnek fel, mint Roman Polanski, Catherine Deneuve, Juliette Binoche, Kristin Scott Thomas vagy Jean Dujardin.

(Borítókép: Luca Marinelli, a Martin Eden című film főszereplője)

A Velencei Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját Roman Polanski legújabb, J’acusse (An Officer and a Spy) című rendezése. A híres 19. századi Dreyfus-ügyet feldolgozó alkotás megtöltötte a franciaországi mozitermeket, ugyanakkor újra a felszínre hozta az ismert rendező botrányos magánéletét. A közvélemény a film sikerei és Jean Dujardin maradandó alakítása, valamint a Polanski ellen irányuló vádak között ingadozik.

Az említett filmfesztivál nyitófilmjét is megtekintheti Kolozsváron a TIFF közönsége, a La verité Hirokazu Koreeda rendező első, nem Japánban és nem japánul forgatott filmje. A francia produkció főszerepében Catherine Deneuve látható, aki egy imádott színésznőt alakít, ám akinek problémás a kapcsolata a lányával (Juliette Binoche).

Catherine Deneuve a La verité című filmben

Valós tények inspirálták Jan Komasa Corpus Christi című rendezését, amely egy fiatal lenyűgöző átalakulását követi végig. A fiatal férfi, aki priusza ellenére pap akar lenni, véletlenül átvesz egy parókiát, azt állítva, hogy az egyház küldte őt. Az intenzív és kiszámíthatatlan dráma két díjat nyert Velencében, a filmet Lengyelország az idegen nyelvű Oscar-díjra jelölte.

Szintén az átalakulásról szól Pietro Marcello rendező Martin Eden című filmje. A produkció Jack London azonos című regényére épül, az alkotók azonban a történetet Olaszországba, teljesen más évszázadba helyezték. A nagy álmoktól gyötört, fiatal nemes hölgybe szerelmes munkásosztálybeli Martin Eden szerepében Luca Marinelli látható, alakításáért a színész elnyerte Velencében a Copa Volpi trófeát a legjobb férfi főszerepért.

A komplex gyermek-szülő viszonyt dolgozza fel további két film, amelyeket Velence és Torontó után a Transilvania Filmfesztiválon is vetítenek. Rodrigo Sorogoyen ötödik rendezése, a Madre magában foglalja a 2017-ben Oscarra jelölt, azonos című rövidfilmet, és folytatja annak az anyának a történetét, aki elvesztette hatéves kisfiát. A nő tíz évvel a gyermeke halála után megismer egy 16 éves kamaszt, aki saját gyerekére emlékezteti őt.

A Babyteeth Shannon Murphy ausztrál rendező első nagyjátékfilmje, amelyben humorral, érzelemmel és dinamikus stílussal ötvözi a drámát. A velencei fesztivál versenyprogramjában is szereplő filmben két szülő felfedezi, hogy 16 éves rákbeteg lányuk beleszeretett egy kábítószer-terjesztőbe. A fiatal lányt Eliza Scanlen, az HBO Sharp Objects sorozatának sztárja alakítja, a film másik főszereplője, Toby Wallace elnyerte a velencei szemle fiatal színészeknek, színésznőknek adható Marcello Mastroiani-díját.

Szintén a humorra támaszkodik Peter Cattaneo, igaz történeten alapuló Military Wives című rendezése, amelynek világpremierje a Torontói Filmfesztiválon volt. Míg férjük Afganisztánban szolgál, egy maroknyi nő otthon kórust alapít, rövidesen azonban a média és a nemzetközi mozgalmak középpontjában találják magukat.

Kristin Scott Thomas a Military Wives című filmben 

Igazi örömet jelenthet a mozikedvelőknek Jonás Trueba La Virgen de Agosto című produkciója, amelyben egy 33 éves nő eldönti, hogy a perzselő Madridban tölti a nyarat. Az Eric Rohmer rendező stílusát idéző alkotás egyszerre fiatalos, melankolikus és lefegyverzően gyöngéd. A filmet a San Sebastian-i filmes mustrán vetítették, Karlovy Varyban pedig különdíjat érdemelt.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A parlementbe hívták Ludovic Orban ...
Tenisztorna a cseh fővárosban
BL-selejtezők: kisorsolták a második ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ