Sergiu közvetlenül a bányászok ostroma után feleségével vonatra ült, és meg sem állt a német fővárosig. Azóta pályát futott: (miután volt építőtelepi segédmunkás, kukta, és még ki tudja, mi) nyelvzseniként a peremre szorult kelet-közép-európai bevándorlók szociális gondjait orvosló szervezetben találta meg a helyét, jelenleg irodavezető, nemzetközi szakértő és hivatalos törvényszéki tolmács. Itthon is legalább két irányban bizonyíthatott volna: leendő egyetemi oktatóként vagy diplomataként ígéretes starthelyzetben lepte meg Iliescu „rendteremtő” brigádjainak munkalátogatása. Feleségét, akit Egyetem-téri tüntetőként szinte letartóztattak, évekig kísértették a brutális emlékkockák.
Azóta a Zsil-völgye lecsúszott, menthetetlenül elkallódott vidékké vedlett át. Ion Iliescu élemedett korú nyugdíjas államfővé lépett elő, a négy halálos áldozat hozzátartozói beletörődött családtagokként tekintenek vissza, s velük együtt az a mintegy 2500 letartóztatott vagy megvert bukaresti „huligán”, aki saját bőrén érezte, milyen is az a csákánynyélben meghosszabbított munkásököl. Emil Hurezeanu, aki most éppen berlini román nagykövet, máig kiható traumaként értelmezi az első bányászjárást; akkor valami derékba tört, mondhatni végérvényesen. Talán azért nem érzékeljük a felbujtott és ex-szekusok által vezényelt bányásztömegek garázdálkodásának súlyát, mert közénk ékelődött a három évtized. S mert e 30 esztendőben sorjáztak a további ellentétpárok: a román–magyar, a központ–provincia, a nackók és nemzetárulók, a honiak és diaszpóra, urbánus–rurális, versenyszféra és állami szektor, az egyházi és világi elit közötti feszültségteljes, néha abszurd acsarkodássá torzuló viszonyrendszer. Rétegzetten konfliktuális társadalom vagyunk, a feszültségeket pedig rendre félig feloldva, többnyire elhallgatva-tussoltatva cipeljük tovább az időtengelyen. Lehet, hogy Sergiu is így van vele kicsit. Elképzelem, amint kurta sms-váltásunk után kilép lakása tágas erkélyére, rágyújt, és kicsit még hazagondol… aztán csörren a mobil: nemzetközi jogásznak készülő lánya épp elújságolja, hogy már megint jelesre vizsgázott, és elhívja egy kávéra kedvenc placcuk teraszára.
