Május 20-áig vissza kell vonni a piacról a régi cigarettákat

Május 20-áig vissza kell vonni a piacról a régi cigarettákat
Május 20-áig vissza kell vonni a kereskedelemből a régi típusú, kis piktogramos dobozokba csomagolt cigarettát, ettől a naptól a kereskedőkre akár 100 000 lejes bírság is kiróható, ha nem szedik le a boltok polcairól ezeket. Ám a készletek nem merültek ki, a forgalmazók paradox helyzetbe kerültek.

Romániának még tavaly májusban gyakorlatba kellett volna ültetnie a vonatkozó uniós irányelvet, de egyrészt kapott egy év haladékot, másrészt az irányelv gyakorlatba ültetéséről szóló törvény csak december 10-étől lépett hatályba, így fél évvel rövidült a régi szabályok szerint gyártott cigaretták értékesítési ideje. Ennek tudható be, hogy a készleten levő cigarettamennyiség számottevő része régi csomagolású, a kereskedők pedig – bár törvényesen jutottak a birtokukba, minden adót, jövedéki adót kifizettek –, nem értékesíthetik azokat.

Gilda Lazăr, a JTI Románia kommunikációs igazgatója a MEDIAFAX-nak elmondta: „mi olyan termékeket gyártottunk és dobtunk piacra, amelyek után minden adót és illetéket kifizettünk, miután elhagyták az adóraktárt, a kereskedők pedig beszerezték és kifizették ezeket a termékeket”. „A pénzügyminisztérium kaszájába befolytak ezek az adók és illetékek, az egészségügyi minisztériumhoz a szenvedélyadó, az ifjúsági és sportminisztériumhoz a sportilleték, a Nemzeti Nyomdavállalathoz a pénz a zárjegyekre” – tette hozzá Gilda Lazăr.

Elmondása szerint több millió doboz cigaretta válik törvénytelenné május 20-ától egy megkésett törvény miatt, és nem azért, mert fogyasztásra nem lenne alkalmas.

„Veszítenek a termelők, a kereskedők, az állam, nem pedig a szakértők és aktivisták, akik megkéstek az irányelv átültetésével” – jegyezte meg a JTI kommunikációs igazgatója.

A Romániai Kis- és Közepes Kereskedők Országos Egyesülete (ANCMMR) még május 12-én arra kérte a hatóságokat, hogy hosszabbítsák meg a régi, 2002/349-es törvény szerint gyártott cigaretták határidejét május 20-a utánra, ameddig ki nem merülnek a készletek.

A pénzügyminisztériumhoz és az Országos Adóhatósághoz (ANAF) címzett hivatalos levélben a szakmai egyesület felhívja a figyelmet a veszteségekre, amelyeket a kis boltok elszenvednek, amennyiben 2017. május 20-a után nem tudják értékesíteni a régi törvény szerint gyártott cigarettákat.

Jelenleg országos viszonylatban több mint 75 000 bolt árusít cigarettát. Az ANCMMR arra figyelmeztet, hogy olyan nagyok lesznek a veszteségeik, hogy a kiskereskedők jó része kénytelen lesz lehúzni a redőnyt.