„Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább,/És amit hagynak, egyre kevesebb:/Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,/S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,/Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,/A töredéket eltört mondatodból,/Minden megmaradt árva keveset:/Ahogy lehet...” – hangzottak el Reményik Sándor Ahogy lehet című, 1935 április 11-én írott versének szívszorítóan buzdító szavai a Magyarok Romániában – száz év története című történelmi dokumentumfilm-sorozat második részében.
Az elmúlt évszázad meghatározó történelmi eseményeit összegző kilencrészes dokumentumfilm-sorozat annak a több projektből összetevődő programnak a része, amelyet az RMDSZ tervezett meg a Gyulafehérvári Nyilatkozat kihirdetésének centenáriumi évfordulója alkalmából 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában címmel. Célja, hogy szakszerűen ismertesse az erdélyi magyarság jelenét meghatározó múltbeli történéseket, s kiemelje a megvalósításokat, értékeket, amelyekkel a magyar közösség az elmúlt évszázadban Románia fejlődéséhez hozzájárult.
A sorozat második része a két világháború között eltelt 22 év történetéről szól – nem megrázó háborús képeket mutat be, hanem egészen másféle történéseket idéz fel, olyan változásokat, amelyeket az emberek mindennapjait, esetenként megélhetésüket is befolyásoló politikai döntések eredményeztek az impériumváltás utáni új román államrendszerben.
A film logikus és grafikailag is szemléletesen megjelenített idővonalon, mérföldkövekként emeli ki az időszak meghatározó történéseit, A történészek összegzései és Szűcs Ervin színművész kitűnő narrációja pedig keretbe helyezi az eseményeket és hangsúlyosan kiemeli következményeiket.
Szó esik többek között az 1921-es földtörvényről, amely felszámolta a nagybirtokokat, de nemcsak a földbirtokosok gazdasági erejét gyengítette, hanem az egyházak, egyesületek anyagi hátterét, intézményeik fenntartását szolgáló ingatlanait is megcsonkította, visszaszorítva tevékenységüket, feladataik végrehajtásának lehetőségeit.
Egyértelművé válik a néző számára az is, hogy az új román állam a legkülönfélébb eszközökkel, intézkedésekkel célzottan törekedett arra, hogy a politikai hatalomátvételen túlmenően a romániai magyarság gazdasági erejét megtörje, magyar tannyelvű oktatási intézményeit fokozatosan megszüntesse, civil szervezeteinek működését ellehetetlenítse, ugyanakkor a nagyobbrészt vidéken élő román lakosság anyagi lehetőségeit javítsa, a városokban pedig a lehető leghatékonyabban homogenizálja a román nyelvhasználatot, és segítse a román lakosság urbanizációját.
A teljes dokumentumfilm-sorozat három kérdéskörbe csoportosítja a legfontosabb problémákat: egyrészt arra összpontosít, hogy az elmúlt száz évben a mindenkori magyar elit hogyan próbált integrálódni az impériumváltás után létrejött romániai politikai rendszerbe; másodsorban, azt érzékelteti, hogy a 20. század román „etnopolitikai rezsimje” hogyan befolyásolta a kisebbségi társadalom rétegződését, azaz a földreform és különféle egyéb intézkedéseik hogyan változtatták meg a kisebbségbe került magyarságot. Végül, a harmadik kérdéskör azzal foglalkozik: hogyan lett az elszakított területek magyar enklávéjából közösség, hogyan alakult ki az a párhuzamos társadalom, amelynek párhuzamos jellegét ma már észre sem vesszük, és amely etnikai hálózatok keretében működik – összegezte a vetítést követő beszélgetésen Bárdi Nándor.
Nastasă-Kovács: hamis román demokrácia működött a két világháború között
Sajnos sok olyan politikus van ma is Romániában, aki a világháború közötti időszakra úgy tekint vissza, mint amikor példaértékű demokrácia működött az országban; ilyesmit állítani durva hazugság – emelte ki a beszélgetésen Lucian Nastasă-Kovács történész, a Művészeti Múzeum igazgatója, akit a sorozatnak ebben a részében is megszólaltatott a rendező.
Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója
– Ez hamis demokrácia volt, hiszen választási csalásokat követtek el – olyan pártok, amelyeknek nem volt több mint 21 százalékos támogatottságuk, ötven százalék fölött jutottak be a parlamentbe, miközben a kisebbségek csak mutatóba szerezhettek néhány százalékot. Gőzerővel működött a cenzúra, a Gyulafehérvári Nyilatkozatban foglalt kitételeket pedig nem tartották tiszteletben – fejtette ki Nastasă-Kovács.
A párhuzamos társadalmak már akkor is léteztek – a magyaroknak, a szászoknak akkoriban is megvoltak a saját közösségi szervezeteik, intézményeik, mint ahogyan megvannak ma is – vélekedett a történész. Szerinte nem a multikulturalitást kell hangoztatni, sokkal inkább a transzkulturális jellegről érdemes beszélni, arról, hogy az egymás mellett élő kultúrák képesek lehetnek egymás értékeit elfogadni, tisztelni. Megállapította azt is, hogy a két világháború között évente megjelentetett, statisztikákat is felvonultató évkönyvek is tanúsítják: az impériumváltást követően Erdély gazdasági ereje csökkent, nőtt az elszegényedés mértéke. Hozzátette: miközben a magyar állam például a zsidó kisebbséget úgy próbálta integrálni az államrendszerbe, hogy funkciókat is kaphattak, ez korántsem történt így az 1918-as egyesülést követően. Másrészt a polgáriasult társadalomban élő, nyugati szellemiségű zsidóság sem azonosulhatott például a Kárpátokon túl élő, ortodox zsidó közösséggel. Említést tett arról is, hogy Szamosújvárra ó-romániai örményeket telepítettek be a homogenizálás céljából, de végül ők is „hozzámagyarosodtak” a városban élő magyar örmény közösséghez. A mintakövetésről Bárdi Nándor is említést tett: mint mondta, a legszervezettebb magyar civil társulások Medgyesen és Nagyszebenben alakultak, amelyek a német kisebbségi szervezetektől vették át a kulturális szervezkedés modelljeit.
A filmben szereplő Gidó Attila történész az erdélyi zsidóság demográfiai, társadalomszerkezeti adatait összegezve elmondta: az I. világháború után közel 200 ezer zsidó került Erdély elcsatolásával Nagy-Romániába; az újonnan alakult államban körülbelül 750-780 ezer zsidó élt. Ennek a közösségnek nagy része magyar anyanyelvű és kultúrájú volt.
Gidó Attila történész
– Az identitás nyilván egy igen képlékeny dolog, egyének szintjén is változik, de a zsidóság nagy része a magyar nemzeti közösséghez tartozott – emelte ki Gidó Attila. A korszakban hozott román oktatási törvények, és egyéb, a magyar nyelvhasználatot visszaszorító politikák következtében egyre többen lemorzsolódtak a magyar közösségből és felvállalták saját zsidó identitásukat; ennek folytán jött létre a két világháború között a romániai zsidó párt, amelynek parlamenti képviselőinek többsége az erdélyi zsidóságból került ki – magyarázta a történész. Etnikai alapú intézményrendszer épült ki, mindemellett, azok is, akik etnikailag zsidónak vallották magukat, megőrizték a magyar nyelv anyanyelvi szintű használatát, sok esetben hozzájárultak a magyar kultúra termeléséhez és magyar kulturális és sajtótermékeket fogyasztottak – hangsúlyozta Gidó Attila. A zsidók túlnyomó része, közel kétharmada városon élt, nagyon polgárosult közösség volt, teljesen más foglalkozásszerkezettel, mint amilyen a magyaroké vagy a románoké volt.
Bárdi: a kisebbségi kérdés hatalmi probléma
– Az én meglátásom szerint a kisebbségi kérdés nem jogi, nem oktatási, hanem hatalmi probléma: ha hatalmi aszinkron működik egy társadalomban, akkor jön létre a kisebbségi helyzet – állapította meg Bárdi Nándor. Mint kifejtette, az a tény, hogy a romániai magyarok magukat a két világháború között nemzeti kisebbségnek nevezték, abban az szerepelt, hogy egy nagyobb nemzet kisebb részének tekintik magukat. A román politika is elismerte ezt: nem együttélő nemzetiségről, vagy magyarul beszélő románokról beszéltek, hanem egy másik nemzethez tartozó közösségről.
A hatvanas évek urbanizációja, homogenizációja folytán alakult ki az a helyzet, hogy a romániai magyar kisebbség iskolai végzettsége, foglalkozási szerkezete rosszabb lett az országos szintű adatoknál – magyarázta Bárdi Nándor. Mindemellett, a két világháború közötti időszakban a magyarok továbbra is kultúrfölényben élnek, hiszen a történelmi hagyománnyal, épületeikkel még többnyire rendelkeztek.
Bárdi Nándor történész
Fontos kiemelni továbbá, hogy a két világháború közötti magyar kisebbségi kérdések legalább négy különböző szemlélet mentén közelíthetőek meg – hangsúlyozta a történész. Mint kifejtette, beszélhetünk mindenekelőtt egy hanyatlás- és sérelemtörténeti megközelítésről, amely például Raffay Ernő munkásságában van jelen; van továbbá egy konfliktus-típusú megközelítés, amely „abból indul ki, hogy az emberek nagyon jól megvannak egymással, de az elit hozza a nacionalista megnyilvánulásait”. A jelen felméréseiből tudjuk, hogy az erdélyi románok sokkal kevesebb nyelvi jogot biztosítanának a magyaroknak, mint az ó-romániai románok, tehát ez a szemlélet nem feltétlenül egyértelmű – részletezte Bárdi Nándor.
A harmadik, közösségépítő szemlélet a sérelemtörténeti determinizmussal szemben azt mondja, hogy ez egy olyan közösség, amely képes magának alternatívákat kidolgozni, saját magát megfelelő helyzetbe hozni. Ebben a filmben ez a típusú szemlélet jelenik meg – tette hozzá a szakember. Végül, az összehasonlító társadalomtörténeti megközelítés abból indul ki, hogy valószínűleg akkor lehetne a problémákat túllépni, ha azokat egy összehasonlító társadalom- és eszmetörténetbe helyeznék el, közép-európai vonatkozásban is.
– Lucian Boia például egy magyar történész megítélésében evidenciákat mond ki mindezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, de igazi változás akkor történhet, ha lesz egy igazi román társadalomtörténet – vélte Bárdi Nándor. - Ha van valami, amit számunkra szakmailag érdemes Románia felé közvetíteni, akkor az, hogy társadalomtörténeti kontextusba kell helyeznünk a problémákat – hangsúlyozta.
Kérdésre válaszolva Bárdi Nándor elmondta azt is, hogy az elmúlt három évtized kutatásai rávilágítanak arra, hogy a transzilvanizmus valójában egy „szimbolikus ideológiai burok” volt, amelynél jóval fontosabb volt a korban a népszolgálat eszméjének gyakorlati érvényesülése.
Fodor János történész
Fodor János történész, aki a sorozat első részének forgatókönyvírója volt, úgy vélekedett: a film jellegéből adódóan egy keretbe szorított narratíva, amelynek ezzel együtt sikerült kulcsmotívumok, kulcsszavak kiemelésével a 22 éves időszak politikai, gazdasági kulturális, eszmei, iskolatörténeti vonatkozásainak összességét tálalnia, archív-képsorokkal, dokumentumokkal, szakvéleményekkel és művészi narratívával.
Kiss Gábor felvételei
