Magyar válogatott: jó játékkal bravúros győzelem a horvátok ellen

Magyar válogatott: jó játékkal bravúros győzelem a horvátok ellen
A magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi két év legjobb játékát nyújtva hátrányból fordított és nyert 2–1-re vasárnap a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat ellen a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

A magyarok második diadalukat aratták a horvátok felett hat döntetlen és három vereség mellett.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese június 8-án Azerbajdzsán vendégeként folytatja az Eb-selejtezőket, három nappal később pedig Wales gárdáját fogadja.

A magyar és a horvát szövetség elnöke, Csányi Sándor és Davor Suker a meccs előtt köszöntötte Dzsudzsák Balázst, aki – Király Gábor és Bozsik József után – harmadik magyarként érte el a 100-szoros válogatottságot. A hazai szurkolók pedig ismét élőképpel fogadták a nemzeti együttest, a Szent Koronát jelenítették meg az alábbi szöveggel: „Koronázzuk meg együtt a ma estét”.

Az első perctől kezdve nagy iramban futballoztak a csapatok, elsőként az ötödik percben Gulácsinak volt dolga, majd nem sokkal később Baráth egy bal oldali beadásnál levegőt rúgott, de a meglepett Kramarics is célt tévesztett. Ezt követően viszont egyértelműen a magyarok támadtak veszélyesebben, egy ízben Szalai alig maradt le Dzsudzsák kiugratásáról, de a jubiláló szélső pontos beadásából is veszélyes szituáció alakult ki a horvát kapunál. Azonban ahogy Szlovákiában, úgy ezúttal is akkor kapott gólt a magyar csapat, amikor volt néhány ígéretes akciója: egy gyors ellentámadásnál Lovrencsics elsőre tisztázni tudott, de a bedobás után Modrics játszotta magát tisztára a 16-os jobb oldalán, végül Rebics senkitől sem zavartatva passzolhatott Gulácsi kapujába.

Marco Rossi együttese viszont a nagyszombati találkozóval ellentétben nem zavarodott meg a bekapott góltól, hátrányban is nagy akarattal játszott, a széleket pedig sokkal jobban kihasználta, így támadásaiban benne volt a gólszerzés esélye, például Nagy Dominik középre gurítását ezúttal már bevetődve elérte Szalai, de irányítani nem tudta igazán a lövést. A magyarok határozottan jobban és aktívabban futballoztak a vb-ezüstérmes riválisnál, így egyáltalán nem volt váratlan, hogy – Dzsudzsák újabb jobb oldali megindulása és hajszálpontos passza után – megszerezték első góljukat a mostani selejtezősorozatban. A szünetig hátralévő időben is fölényben maradtak a magyarok, akik a 2016-os Eb-részvételük óta a legjobb félidejüket játszották igazán nívós ellenféllel szemben.

A folytatásra alábbhagyott a magyar csapat lendülete, így a horvátok birtokolták többet a labdát és inkább ők irányították a játékot, de komoly helyzetük csak abból adódott, hogy Szoboszlai vesztett labdát saját térfelén. Amíg az első félidőben „futószalagon” jöttek a magyar akciók a széleken, addig ebben a periódusban a labdát sem sikerült hosszú ideig megtartani, ugyanakkor a védekezés stabil maradt, így a vendégek fölénye is meddőnek bizonyult.

A percek teltek, a játék nem változott, a magyaroknak – a szurkolói kérésnek megfelelően – mégis sikerült megkoronázniuk addigi teljesítményüket, ugyanis Dzsudzsák bal oldali szöglete után Pátkai megszerezte első válogatottbeli gólját, egyúttal a vezetést. A „semmiből” született gól után ismét felpörgött az iram, a horvátok a korábbiaknál több kockázatot felvállalva támadták, de lehetőséget kínáltak gyors kontrákra, egy ilyenből könnyen megduplázhatta volna előnyét a Rossi-legénység. Noha ez nem jött össze, a hajrában is szinte hibátlanul védekezett a magyar gárda, így nagy és kellemes meglepetést okozva, de mindenképpen megérdemelten őrizte meg minimális előnyét a lefújásig a horvátokkal szemben.

„Hatalmas szívvel játszottunk, de a sikerhez kellett egy csipetnyi szerencse is, hogy a horvátok nem a legjobb formájukat nyújtották. Ugyanakkor mi beletettünk mindent, amit lehetett, így megérdemelt győzelmet arattunk” – értékelt Marco Rossi. Kitért arra, ez a diadal akkor ér bármit is, ha júniusban Azerbajdzsán vendégeként is elhozza a három pontot a válogatott.

Wales 1–0-ra legyőzte a vendég Szlovákiát vasárnap. A szlovák kezdőcsapat összeállítása megegyezett a csütörtökivel, amikor házigazdaként 2–0-ra győzte le Magyarországot. A cardiffi találkozón Wales az 5. percben Daniel James révén jutott vezetéshez, a gólt a védő Peter Pekarik nagy hibája előzte meg. A folytatás kiegyenlített mezőnymunkával telt, amelyben a vendégek próbáltak ugyan kezdeményezni, de ritkán adódott lehetőségük a védekezésre koncentráló hazaiakkal szemben. Amikor pedig helyzetbe kerültek, nem sikerült egyenlíteniük, Wales így győzelemmel mutatkozott be a selejtezőben.

Eredmény, E-csoport, 2. játéknap: • Wales–Szlovákia 1–0 (gól: Daniel James – 5. perc). A csoport állása:

1.      Szlovákia   2       1       0       1       2–1   3

2.      Wales         1       1       0       0       1–0   3

3.      Horváto.     2       1       0       1       3–3   3

4.      Magyaro.    2       1       0       1       2–3   3

5.      Azerb.        1       0       0       1       1–2   0

A német válogatott 3–2-re nyert Amszterdamban vasárnap a holland együttes vendégeként a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező C-csoportjában. A szünetben 2–0-ra vezetett a Nationalelf, és bár a házigazda a 63. percre egyenlített, Nico Schulz a hajrában megszerezte a három pontot érő találatot a németeknek.

Izrael főleg Eran Zahavi mesterhármasának köszönheti Ausztria elleni 4–2-es sikerét, a Ciprus–Belgium találkozón pedig Eden Hazard 100. alkalommal öltötte magára a címeres mezt.

Eredmények:

C-csoport: • Észak-Írország–Fehéroroszország 2–1 (gól: Johnny Evans – 30. és Josh Magennis – 87. perc, illetve Igor Sztaszevics – 33. perc) • Hollandia–Németország 2–3 (Matthijs de Ligt – 48. és Memphis Depay – 63. perc, illetve Leroy Sané – 15., Serge Gnabry – 34. és Nico Schulz – 90. perc). A csoport állása: 1. Észak-írország 6 pont/2 mérkőzés, 2. Hollandia 3/2 (6–3), 3. Németország 3/1 (3–2), 4. Észtország 0/1 (0–2), 5. Fehéroroszország 0/2 (1–6).

G-csoport: • Szlovénia–Észak-Macedónia 1–1 (Miha Zajc – 34. perc, illetve Enisz Bardhi – 47. perc) • Lengyelország–Lettország 2–0 (Robert Lewandowski – 76. és Kamil Glik – 84. perc) • Izrael–Ausztria 4–2 (Eran Zahavi 3 – 34., 45. és 55., valamint Moanesz Dabbur – 66. perc, illetve Marko Arnautovic 2 – 8. és 75. perc). Az állás: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Izrael 4 (5–3), 3. Észak-Macedónia 4 (4–2), 4. Szlovénia 2, 5. Ausztria 0 (2–5), 6. Lettország 0 (1–5).

I-csoport: • Ciprus–Belgium 0–2 (Eden Hazard – 10. és Michy Batshuayi – 18. perc) • San Marino–Skócia 0–2 (Kenny McLean – 4. és Johnny Russell – 74. perc) • Kazahsztán–Oroszország 0–4 (Gyenisz Cserisev 2 – 19. és 45. + 2., Artem Dzjuba – 52., továbbá Abzal Bejsebekov – 62. perc, öngól). Az állás: 1. Belgium 6, 2. Ciprus 3 (5–2), 3. Oroszország 3 (5–3), 4. Kazahsztán 3 (3–4), 5. Skócia 3 (2–3), 6. San Marino 0.

MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 2–1 (1–1)Budapest, Groupama Aréna, 22 ezer néző. Vezette: William Collum (Skócia).MAGYARORSZÁG: Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Baráth Botond, Willi Orbán, Kádár Tamás – Pátkai Máté, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs (85. perc Bese Barnabás), Szoboszlai Dominik (65. perc Kalmár Zsolt), Nagy Dominik (40. perc Varga Roland) – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi (Olaszország).HORVÁTORSZÁG: Lovre Kalinic – Tin Jedvaj (78. perc Bruno Petkovics), Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Bariszics (80. perc Marin Leovac) – Luka Modrics, Marcelo Brozovics – Ante Rebics (67. perc Josip Brekalo), Ivan Rakitics, Ivan Periszics – Andrej Kramarics. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalics.Gólszerzők: Szalai (34. perc) és Pátkai (76. perc), illetve Rebics (13. perc).Sárga lap: Dzsudzsák, illetve Lovren.

A gólok története:

13. perc: Modrics került a magyar védelem mögé a jobb oldalon, visszagurított lövésre, Kramarics pedig csak becsúszva tudta továbbjátszani a labdát az ötös vonalán álló Rebicsnek, aki a bal alsó sarokba helyezett (0–1).34. perc: Dzsudzsák ugratta ki a 16-os jobb oldalán Szalait, aki futtából kilőtte a hosszú sarkot, Kalinics csak beleérni tudott a kapuba tartó labdába (1–1).76. perc: Dzsudzsák jobb oldali szöglete után Pátkai és Leovac ugrott fel a labdáért, amely róluk felpattant, majd a hamarabb eszmélő magyar középpályás közelről a keresztléc alá bombázott (2–1).

Borítókép – MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD