Magyar NB I.: pótlás és kupamérkőzések

Magyar NB I.: pótlás és kupamérkőzések
A listavezető és címvédő Ferencvárosi Torna Club 2–1-re legyőzte a vendég Debreceni VSC-t a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott, és szombaton pótolt találkozóján, a magyar futballidény 70 napos, koronavírus miatti kényszerszünetét követő első tétmérkőzésén. Ezt megelőzően legutóbb március 14-én rendeztek mérkőzéseket a magyar élvonalban.

A találkozót a budapesti Groupama Arénában, természetesen zárt kapuk mögött rendezték.

A meccset eredetileg augusztus elején rendezték volna, de a csapatok nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották.

A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként immár ötven találkozó óta nem talált legyőzőre, ebben az időszakban a 39. győzelmét aratta. Az FTC-nek a 2020-as hazai mérkőzéseit illetően viszont megszakadt egy sorozata: öt összecsapást követően először kapott gólt.

A Fradi ezzel hat pontra növelte előnyét a táblázaton a második helyezett Székesfehérvári MOL Fehérvár FC előtt. A Ferencvárosnak van még egy elmaradt meccse: az Újpest FC elleni, 20. fordulóból elhalasztott idegenbeli rangadót szerdán 21 órakor pótolják (élőben közvetíti az m4sport tévéadó).

Eredmény, OTP Bank Liga, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés: • Ferencvárosi Torna Club–Debreceni VSC 2–1 (gól: Sigér Dávid 2 – 22. és 42. perc, illetve Bódi Ádám – 13. perc). A tabellán:

1.       FTC  24      17      5        2        46–20         56

2.       Fehérvár     25      15      5        5        47–23         50

3.       Mezőköv.    25      13      6        6        37–21         45

4.       Puskás A.   25      10      9        6        39–31         39

5.       Diósgyőr     25      11      4        10      35–33         37

6.       Honvéd       25      9        7        9        25–32         34

7.       Kisvárda     25      9        4        12      35–36         31

8.       Debrecen     25      9        3        13      37–46         30

9.       Újpest         24      8        5        11      31–37         29

10.     Paks  25      8        4        13      30–42         28

11.     Zalaeg.        25      7        7        11      34–37         28

12.     Kaposvár    25      3        1        21      19–57         10

Szombaton lejátszották a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseit is.

Eredmények, Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés: • Mezőkövesd Zsóry FC–Székesfehérvári MOL Fehérvár FC 1–1 (Pillár Róbert – 80. perc, illetve Pátkai Máté – 12. perc) • Budapesti MTK (NB II.)–Budapesti Honvéd 0–0 (az Új Hidegkuti Nándor Stadionban) – a visszavágókat kedden játsszák 19, illetve 22 órakor, élőben követhető az m4sport tévéadón.

Borítókép: Sigér Dávid két góljával nyert a Fradi – FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR