Magyar labdarúgó-válogatott: Nincs MLS-játékos Leekens szűk keretében

Magyar labdarúgó-válogatott: Nincs MLS-játékos Leekens szűk keretében
Georges Leekens szövetségi kapitány kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott szűk keretét a június 6-án és 9-én esedékes barátságos mérkőzésekre.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a francia másodosztályú Le Havre hátvédjét, Bese Barnabást sérülés miatt kénytelen nélkülözni a szakmai stáb, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő játékosok (Németh Krisztián, Sallói Dániel és Stieber Zoltán) pedig klubkötelezettségeik miatt nem csatlakozhatnak a kerethez.

A válogatott június 6-án Fehéroroszország vendége lesz Bresztben, 9-én pedig a világbajnoki résztvevő Ausztráliát fogadja a budapesti Groupama Arénában.

A belga edző úgy fogalmazott, csapata jól ötvözi a tapasztalatot és a fiatalok tüzét.

„Két fontos mérkőzés vár most ránk. Ebben a rövid periódusban kell az utolsó előkészületeket megtennünk a szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájára történő felkészülésben. A mostani két találkozó során több dolgot is ki fogunk próbálni, hogy lássuk, milyen döntések tudnak segíteni minket abban, hogy sikeresek legyünk az ősszel induló új sorozatban” – fejtette ki a kapitány.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi Torna Club), Gulácsi Péter (RB Lipcse), Kovácsik Ádám (Székesfehérvári Videoton FC).

Hátvédek: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Jenpien Funde/Kína), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC), Kádár Tamás (Dinamó Kijev), Korcsmár Zsolt (Midtjylland), Lovrencsics Gergő (FTC), Predrag Bosnjak (Szombathelyi Swietelsky Haladás), Szabó János (Paksi FC), Vinícius Paulo (Videoton).

Középpályások: Elek Ákos (Kajrat Almati/Kazahsztán), Gazdag Dániel (Budapesti Honvéd), Kleinheisler László (FK Asztana/Kazahsztán), Nagy Ádám (Bologna FC), Nagy Dominik (FTC), Pátkai Máté (Videoton), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg), Vadócz Krisztián (Kitchee SC/Hongkong), Varga József (Videoton).Csatárok: Böde Dániel (FTC), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Eppel Márton (Honvéd), Sallai Roland (APOEL Nikoszia), Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Varga Kevin (Debreceni VSC), Varga Roland (FTC).