Magyar labdarúgó-válogatott: Kazahsztán ellen mutatkozik be Leekens

Magyar labdarúgó-válogatott: Kazahsztán ellen mutatkozik be Leekens
A magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, a belga Georges Leekens március 23-án hazai pályán mutatkozik be, az ellenfél Kazahsztán együttese lesz.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint négy nappal később szintén hazai környezetben Skócia csapatát fogadja a magyar válogatott.
„Ez egy teljesen új kezdetet jelent, vagyis a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni. Két teljesen eltérő stílusú csapat ellen tudjuk majd kipróbálni magunkat – alapvető szempont volt az ellenfelek kiválasztásakor, hogy minél többféle helyzetben, több játékstílus ellen derüljön ki a válogatottról, hogy mire képes” – mondta a belga szakember, akit október végén neveztek ki a válogatott élére, ám a csapat novemberi mérkőzésein még nem ő ült a kispadon.
A kapitány mindezek mellett kifejtette, hogy ezen a két mérkőzésen nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem hogy lássa, miként tudja a csapat megvalósítani az edzői stáb elképzeléseit. Szintén fontos célként fogalmazta meg, hogy a két hazai találkozón a válogatott újra találkozhat a szurkolókkal, mert fontos, hogy ők újra a csapat mögé álljanak.
„Ez viszont nem fog az ölünkbe hullani, ezt ki kell érdemelnie a csapatnak a pályán mutatott odaadással, elszántsággal, küzdeni akarással. Úgy kell játszanunk, hogy ismét büszkék lehessenek a válogatottra!” – jegyezte meg Leekens, aki szerint minden sportolóval megesik, hogy botlik, de ilyenkor úgy kell felállni a padlóról, ahogy az sportemberekhez illő és méltó.
A világranglistán jelenleg 135. kazah válogatottal eddig egyszer csapott össze a most 54. helyen lévő magyar együttes, amely 2014 júniusában 3–0-ra győzött.
A világ legrégebbi nemzeti csapatának számító skót válogatott 32. a FIFA rangsorában. Korábban mindössze nyolcszor küzdött meg egymással a két együttes, s két-két skót győzelem és döntetlen mellett négy magyar siker született. Legutóbb 2004. augusztus 18-án 3–0-ra nyertek a magyarok.

*

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) eddig egy előkészületi mérkőzést jelentett be: március 27-én Svédország lesz az ellenfél a felújított krajovai Ion Oblemenco Stadionban. A skandinávok jelenleg a világrangsor 18. helyén állnak, Románia a 41. A két együttes legutóbb az 1994-es, egyesült államokbeli világbajnokság negyeddöntőjében mérkőzött meg egymással, a skandinávok 11-es párbajban jutottak tovább. A szövetség még egy barátságos mérkőzést tervez márciusban, még folynak az egyeztetések.
A Nemzetek Ligája hivatalos sorozata szeptemberben indul be, a sorsolást január 24-én ejtik meg.