Magyar Kupa: Budapesten szerzett előnyt a MOL Vidi a Fradi ellen
Vissza

Magyar Kupa: Budapesten szerzett előnyt a MOL Vidi a Fradi ellen

A Székesfehérvári MOL Vidi FC 2–1-re nyert a Ferencváros otthonában a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének rangadóján, a párharc szerdai első mérkőzésén.

A bajnoki címvédő fehérváriak és a jelenlegi listavezető zöld-fehérek kifejezetten kemény – nyolc sárga lapot hozó – összecsapásán a vendégek két pontrúgást követően szereztek fejesgólt: a hatodik percben Juhász Roland szabadrúgás, az 58-ban a másik magyar válogatott belső védő, Vinícius Paulo szöglet után talált a kapuba. A hazaiaknál az uruguayi Fernando Gorriarán volt eredményes ugyancsak fejjel.

A Ferencvárosnak 30 mérkőzéses hazai veretlensége szakadt meg, legutóbb 2017. július 13-án az Európa Ligában a dán Midtjylland nyert a budapesti Groupama Arénában vendégeként.

Eredmények, Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés: • Debreceni VSC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (gól: Zsóri Dániel – 58. perc) • Budaörsi SC (NB II.)–Budapesti Honvéd 1–2 (Tányéros Ádám – 22. perc, illetve David N’Gog 2 – 63. és 77. perc) • Puskás Akadémia FC–Soroksár SC (NB II.) 1–1 (Diego Gonzalo Vega Martínez – 40. perc, illetve Orosz – 75. perc) • Ferencvárosi Torna Club–Székesfehérvári MOL Vidi FC 1–2 (Fernando Gorriarán – 22. perc, illetve Juhász Roland – 6. és Vinícius Paulo – 58. perc). A visszavágókat április 3-án rendezik.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kolozsvár-dialógusok 2.0 – ...
Kiesett az U-BT, lemondott Mihai ...
Oltean Csongor: „Az EU rendezheti az ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ