Magyar fociválogatott: 11 új játékost hívott be Rossi

Magyar fociválogatott: 11 új játékost hívott be Rossi
Előző keretéhez képest 11 új játékost hívott be a magyar labdarúgó-válogatottba az olasz Marco Rossi szövetségi kapitány (a képen) a szeptemberi Nemzetek Ligája-találkozókra.

Az olasz szakember a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: csaknem tíz hónap telt el az együttes legutóbbi, Wales elleni mérkőzése óta.

„Alapvető, hogy mindig rengeteg szempontot kell mérlegelni a kerethirdetés során, most viszont még inkább sok szempontot kellett figyelembe venni. Néhányan sérültek, másoknak nincs csapatuk, esetleg nincsenek megfelelő fizikai kondícióban. Az utolsó kerethirdetéshez képest tizenegy új embert hívtam be” – mondta Marco Rossi.

A keretben négy újonc – Cseri Tamás, Babati Benjámin, Schäfer András és Szőke Adrián – található.

A kapitány hangsúlyozta: a szakmai stáb márciusban készen állt a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre, túl voltak a szükséges előkészületeken. Azóta ugyanezt már a törökökkel és az oroszokkal kapcsolatban is megtették. Hozzátette: az elmúlt időszakban mentálisan igyekeztek karbantartani a játékosokat, folyamatosan e-mailen, telefonon vagy éppen videókonferencia-beszélgetésen keresztül tartották velük a kapcsolatot. Kiemelte: ez más válogatottnál is így történhetett, a vírushelyzet miatti korlátozások mellett aligha lehetett ennél többet tenni.

„A török meccs előtt két napunk lesz edzeni, és aki kicsit is járatos ebben a sportágban, az el tudja képzelni, hogy tíz hónap kihagyás után ez komoly nehézségeket okoz, hogyan tudunk így felkészülni, majd játszani. Ezzel a nehézséggel azonban mindenkinek szembe kell néznie, így ellenfeleinknek is” – nyilatkozta.

Dzsudzsák Balázsról elmondta: ahogy két éve, úgy ezúttal is azért nem tagja a keretnek, mert jelenleg nem játszik.

„Örültem volna, ha ő is kerettag és a válogatott számíthat rá. Lehetek jó vagy kevésbé jó kapitány, de legalább mindig következetes voltam. A döntéseimet senki nem befolyásolta, saját elveim mentén dönthetek” – fogalmazott.

A B-divízió 3. csoportjába sorolt magyar együttes jövő csütörtökön Törökországban kezdi meg a 2020–2021-es sorozatot, majd három nappal később Oroszországot fogadja. A csoport negyedik tagja Szerbia.

A keret:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi Torna Club), Gulácsi Péter (RB Lipcse), Kovácsik Ádám (Székesfehérvári MOL Fehérvár FC).

Hátvédek: Baráth Botond (Budapesti Honvéd), Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven/Belgium), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Fehérvár), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Lipcse), Szalai Attila (Apollon Limasszol), Tamás Krisztián (Honvéd).

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Honvéd), Kalmár Zsolt (FC DAC Dunaszerdahely), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (FC DAC), Sigér Dávid (FTC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg).

Csatárok: Babati Benjámin (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Fehérvár), Sallai Roland (SC Freiburg), Simon Krisztián (Újpest FC), Szalai Ádám (1. FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo/Hollandia).