Magyar és román „érdekeltség” a göteborgi filmfesztiválon

Magyar és román „érdekeltség” a göteborgi filmfesztiválon
Magyar és román filmek is szerepelnek a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon, Észak-Európa legnagyobb filmes rendezvényét január 25-e és február 4-e között szervezik meg 42. alkalommal.

A New Voices (Új hangok) szekcióban mutatják be Szőcs Petra Déva című első mozifilmjét,  a szekcióba 24 filmet válogattak be idén. A Déva című film egyik szereplője, a kolozsvári születésű Fatma Mohamed ugyanakkor játszik Peter Strickland új filmjében, az In Fabricben is, a film a nemzetközi versenyprogramban szerepel.

A fesztivál Ingmar Bergman-díjáért száll versenybe Kárpáti György Mór Guerilla című első filmje is, derül ki a fesztivál honlapjáról. A szereposztásban ott találjuk két erdélyi színész, Orbán Levente és Páll-Gecse Ákos nevét.

Ingmar Bergman a Göteborg Filmfesztivál tiszteletbeli elnöke volt 2007-ben bekövetkezett haláláig, az ő kezdeményezésére a fesztivál minden évben díjazza a legjobb elsőfilmes rendezőt.

Szerepel a fesztiválon Adina Pintilie Touch me not című, 2018-ban a Berlinalén Arany Medve-díjjal kitüntetett filmje, illetve Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő című animációja is, előbbi a Visionaries, utóbbi az Öt kontinens nevű kategóriában.