Ma ünnepeljük a bábszínház világnapját

Ma ünnepeljük a bábszínház világnapját
Március 21. nem csupán a meteorológiai tavasz kezdete, hanem a bábművészet világnapja is. A bábszínház világnapját 2003 óta ünneplik a nemzetközi bábszínházi szövetség, az UNIMA kezdeményezésére.

A magyar üzenetet  Nánay István újságíró, színikritikus, színháztörténész, egyetemi tanár jegyzi, a nemzetközi üzenetet pedig Nancy Lohman Staub New Orleans-i születésű bábos, az atlantai bábművészeti központ és bábmúzeum alapítója írta,.

                                                                                                      ***

Nincs, aki gyerekkorában ne bábozott volna. Nekem még bábszínházam is volt, a paravánt Apám, a bábokat Anyám készítette, és testvérem meg én előadásainkkal éveken keresztül „szórakoztattuk” környezetünket. De ennél emlékezetesebbek maradtak azok a játékok, amelyekben megszemélyesített tárgyak váltak főszereplőkké.

Aztán hosszú évekig a báb kiszorult érdeklődésem köréből, de az öt éve elhunyt Lengyel Pál munkatársaként ismét felfedeztem a bábjátszást, amelynek elkötelezett híve lettem. Megtapasztalhattam, hogy a bábok fittyet hányva a naturalista valóságnak, a csodák világát képesek megjeleníteni, s az élet jelenségeit olyan mértékben és módon tudják sűríteni, mint egyetlen más színházi műfaj vagy forma sem.

Egy bábelőadásban a néző ismét olyan gyerekké válhat, akinek magától értetődő, hogy egy tárgy megelevenedik, és egyszerre jelenti azt, ami, és valami egészen mást. A bábozás végtelenre nyitja az asszociációs mezőket, és az, ami a bábszínpadon megjelenik, valójában a színészekkel virtuálisan együttjátszva a néző képzeletében ölt testet.

Ez a folyamat nem életkor függő: a legősibbnek tartott színházi forma a története során mindig mindenkihez szólt, s közönsége csak az utóbbi száz-százötven évben szűkült le fokozatosan a gyerekek körére.

De a bábszínház nem gyerek-műfaj! Ahhoz, hogy ez egyre szélesebb körben tudatosodjon és a bábjáték ismét mindenkihez szóljon, újra egymásra kell találniuk a bábosoknak és a nézőknek.

Többek között ezt szolgálja az évente megrendezett bábos világnap is, amikor szerte az országban és a fővárosban a bábművészek alkotásaikkal a szokásosnál is hangsúlyosabban vannak jelen, s a Budapest Bábszínház hagyományos minifesztiválján együtt láthatók a különböző magyar társulatok által bemutatott legújabb és legjelentősebb produkciók.

Ez alkalommal (is) a megszállott bábszeretőknek éppen úgy, mint a műfaj újrafelfedezőinek felszabadító, szabad képzeletbeli bábos utazásokat kívánok!

                                                                                                             Nánay István

                                                                                                    ***

Részletek Nancy Lohman Staub írásából:

1929-ben a báb néhány szenvedélyes művelője, mindössze hét országot képviselve, azzal a céllal, hogy ezt a művészeti ágat minél nagyobb körben megismertesse és fejlessze, megalakította az UNIMA-t, a Nemzetközi Bábművész Szövetséget. Én azért lettem 1970 körül az UNIMA tagja, hogy életem nagy vágyát, a bábozást beteljesítsem. Ma, az internetnek köszönhetően, ország-, politikai és vallási határokat elfelejtve, azonnal kapcsolatba kerülhetünk több ezer hozzánk hasonlóan gondolkodóval, éljenek ők bárhol a világon. (…)

A világ minden részében báboznak. A tradicionális műfajokról, amelyek közül tizenkettőt az UNESCO kulturális örökséggé nyilvánított, több száz órányi dokumentáció, információ, számos prezentáció és videoanyag található a projekt weboldalán. Mindezen felül legalább tizenegy megőrzött népi hagyomány található az Ázsiai-Csendes-óceáni Térség Központi Adatbázisában. Remélhetőleg azokat, akik ellátogatnak ezekre az oldalakra, annyira elbűvölik a sokszínű előadások és azok közösségi gyökerei, hogy elkezdenek mélyebben is érdeklődni a téma iránt. A báb műfajának hagyományát, a tradicionális technikákat arra használhatjuk, hogy megmutassuk a kulturális különbözőségeink mélyén rejlő általános humánumot. (…)

Százával vannak bábosok a világ minden pontjáról, akik előadásrészleteket posztolnak, hogy felkeltsék a közönség vagy a fesztivál- és más rendezvényszervezők figyelmét. Az UNIMA saját weboldalán biztosít helyet ezeknek az élő előadásoknak, fesztiváloknak, konferenciáknak, publikációknak, posztoknak. Egy kis csapat anyagi támogatásával jöhet ez létre, az UNIMA jelenleg több, mint kilencven országból származó tagságának köszönhetően, akik különbözőségük ellenére képesek az együttműködésre. Az exponenciális mértékű növekedéssel együtt jár az a megnövekedett felelősség, amelyet nézőink és egymás iránt is érzünk. Ünnepeljük együtt a Bábszínházi világnapot mint olyan barátok, akik nem csupán a műfaj szeretetét osztják meg, hanem a világnapi eseményeket is a bennünket összekötő interneten!

(Borítókép: Jelenet a kolozsvári Puck Bábszínház Meseszőnyeg című előadásából)