A galileai tartománybeli Betsaidában született 10 előtt és Petrában halt vértanúhalált 60-ban. Krisztus mennybemenetele, s azt követően az apostolok szétválása után András a Római Birodalom Kis-Ázsia tartományában a Fekete-tengertől délre fekvő vidéken, Trákiában és Görögországban hirdette az evangéliumot. Bizonyított az, hogy 60-ban az akhajai Petra városában keresztre feszítették. Keresztjének szárait azonban nem derékszögben, hanem átlósan ácsolták, ezért ezt a formát X alakjáról András-keresztnek nevezik. Rómában a 6. század óta ünneplik az apostolt.
A hagyomány szerint miután megfeszítették, András két napig függött a fán és ő maga tartotta vissza az embereket attól, hogy levegyék. A harmadik napon véget értek kínjai. Halála pillanatában csodálatos fény ragyogta körül, és Krisztus hűséges vértanúja látta, hogy Krisztus jön el érte teljes dicsőségében.
Ereklyéit a 4. századtól Konstantinápolyban őrizték, ahonnan 1208-ban a keresztesek erőszakkal vitték át a dél-olaszországi Amalfiba. 1462-ben, II. Piusz idején a koponyát Rómába vitték, és a pápának ajándékozták. Kevesen emlékeznek rá, hogy Boldog VI. Pál pápa 1964-ben abból a megfontolásból, hogy ez az ereklye Szent Péter kincstárának része, a keleti (ortodox, görögkeleti) és a nyugati (római) egyház kiengesztelődésének jeleként visszaadta a konstantinápolyi (ma Isztambul) pátriárkának. Onnan visszavitték vértanúsága helyére, Petrába.
Szent András a halászok védőszentje, továbbá Oroszországé – bár soha sem járt ott. Ugyanakkor Görögországnak is patrónusa. Ereklyéi a népvándorlás során kerülhettek Skóciába, és ezért lehetett Skócia védőszentje is. A képzőművészet általában „Szent András keresztjére” feszítve ábrázolja, néha a latin kereszten vagy halászhálóval is feltűnik.
