Ma kezdődik a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál

Ma kezdődik a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál
A visegrádi országok és Törökország irodalma, valamint a nem magyarul alkotó magyar szerzők állnak a ma kezdődő első PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál fókuszában. A szeptember 28-ig tartó programsorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), a Lumen Kávézóban és az A38 hajón várja az érdeklődőket.

A Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervezésében, a PIM, az NKA és Visegrad Fund támogatásával megvalósuló eseményen 83 programon több mint 200 fellépő, szerző vesz részt. Lesznek beszélgetések, szakmai konferenciák, workshopok és kiállítások is.

Mint a szervezők korábban elmondták, a PesTexttel szeretnék tudatosítani, hogy a középpontban lévő német, francia, angolszász irodalom mellett a Magyarország közelében élő népek irodalmára legalább olyan fontos kitekintenünk. A fesztivál kiemelt vendége Piotr Szewc lengyel író, akinek Pusztulás című regénye idén jelent meg újra magyarul, és aki kedden az A38-on, szerdán a PIM-kertben is felolvas a műből.

A fesztiválra eljön mások mellett Petr Hruska cseh, Michaj Habaj szlovák, Haydar Ergülen török költő, Michael Donhauser és Xaver Bayer osztrák szerző. A PesTexten bemutatják az elmúlt hónapokban az Isztambuli Magyar Intézet támogatásával megvalósult két török-magyar fordítói műhely eredményeit is.

Szerdán a PIM-ben az anyanyelvtől eltérő nyelven való alkotásról beszélgetnek. Itt lesz az angolul író, de indiai Ashwani Kumar, az erdélyi magyar gyökerű, de verseit ivritül író izraeli Agi Mishol, az angolul író, de magyar származású David Szalay és Tibor Fischer, az 1956-os emigráns Ferdinandy György és Sárközi Mátyás, az Erdélyből indult hálózatkutató, Barabási Albert László vagy a Norvégiában alkotó Kun Árpád. Agota Kristof A nagy füzet című könyvéről, az abból készült filmről Szász János rendező és Szőcs Géza költő ma beszélget az A38-on.

A PesText keretében adják át pénteken a Csáth Géza-díjat a PIM-ben. Az elismerésben olyan szépírók részesülhetnek, akik munkásságának kockázatgazdagsága, kezdeményezőképessége rokonítható a száz éve elhunyt író, orvos, zeneszerző irodalmi törekvéseivel.

(Fotó: Gerőcs Péter)