Ma advent első vasárnapja. Ferenc pápa kérése: a szenvedők megsegítésével készüljünk a karácsonyra
Vissza

Ma advent első vasárnapja. Ferenc pápa kérése: a szenvedők megsegítésével készüljünk a karácsonyra

Szenvedő embertársaink segítése vezessen a közeledő karácsonyi ünnepek felé - ezt kérte Ferenc pápa, aki ázsiai útjáról visszatérve advent első vasárnapján már a Szent Péter téren mondott beszédet, tájékoztat az MTI.

    A katolikus egyházfő szokásos vasárnap déli beszédében kijelentette: "figyelemmel és éberséggel" kell készülni karácsonyra.  Figyelemmel, mivel elszakadva a világ félrevezető és felületes zajától figyelmünket szenvedő embertársaink felé kell irányítanunk. Éberségünket pedig arra kell használnunk, hogy ne kerítsen hatalmába a világot uraló hiúság, amellyel csalódottság és reményvesztés is párosul - mondta a pápa.
    A Szent Péter tér közepén már felállították az idén a lengyelországi Elk egyházmegyéjéből érkezett 28 méter magas fenyőfát. A gyertyagyújtás december 7-én lesz. Közelében építik a Nápoly közeli Monteverginéből érkezett, épületnagyságú betlehemet.
    Ferenc pápa a hagyomány szerint személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait: december 24-én este a vigíliát a Szent Péter bazilikában, másnap az ünnepi szentmisét, amelyet a pápa karácsonyi beszéde, valamint a Róma városához és az egész világhoz intézett Urbi et Orbi áldás követ.

(Borítókép: a kolozsvári Szent Mihály templomban is meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. Rohonyi D. Iván felvétele)


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - A Szarkaláb Néptáncegyüttes ...
Darius Vâlcov: halálosan megfenyegették ...
Carmen Dan: tíz csendőr esetében merült ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ