Lövészeti verseny a katonaság szervezésében

Lövészeti verseny a katonaság szervezésében
Móka, jókedv és izgalom indította a 4. Erdélyi Hadtest által megszervezett idei lövészeti versenyt. A résztvevők nagy számban érkeztek a helyszínre, borús idő fogadta őket a szamosfalvi lőtéren, viszont ez nem akadályozta meg a már meglevő vidám hangulatot.

MISKE ANNA

A helyszínen Petru Pah ezredes fogadta a versenyzőket. Rövid beszélgetés után, az ott jelenlévő katonák megtanították hogyan kell kezelni a fegyvereket, aés bemutattak egy lövészeti gyakorlatot. A gyakorlat alatt előadtak egy sebesülési helyzetet és annak helyes megoldását is.

Mielőtt fegyver kerüljön a kezükbe, minden versenyző kapott a védelmükre szolgáló mellényt és sisakot. A résztvevőket három csoportra osztották fel, az újságírók a Megyeháza/prefektúra és a Polgármesteri hivatal képviselői külön vetélkedtek. Minden versenyző mellett állt egy katona, aki segítet a fegyver kezelésében. A versenyzők között látni lehetett izguló, boldog és szorongó arcokat is, de előbukkant néhány tapasztalt játékos is, aki nem először vett részt a lövészeti versenyen. Látni lehetett rajtuk, hogy magabiztosak és tudják, hogy mi a tennivaló. Szép eredmények is értek el.

Az első lövészeti tapasztalat nyomai könnyen meglátszanak az ember arcán. Azok, akik először lőttek, izgatottan várták, hogy rájuk kerüljön a sor, és bizonyítani tudjanak. A résztvevők között voltak nagyon jó eredmények, viszont olyanok is előfordultak, akik nem találták el a céltáblát. A katonák békegalamboknak nevezték őket.

Az újságírók csapatának pódiumán, első helyezetként Cosmin Puriș (Făclia) állt, másodikként Mihai Bacalu (Muzica Instanțelor) és harmadik helyezett pedig Daniel Bercean (Antena3) lett.

A Megyeháza csapatában legtöbb pontot szerzett Flaviu Săsăran, őt követte Ioan Aurel Cherecheș és Cornel Dinea.

A polgármesteri hivatal képviselői közül pedig Andrei Savu lett a nyertes, második Vlad Oana, harmadik pedig Anișoara Hutopilă lett.

Sniper 2018 díjat szintén  Cosmi Puriș vehette át.

A legjobb csapateredmény díj a Megyeházé lett, a „Lehet a következő alkalommal…” díjban pedig a Szabadság napilap egyik képviselője részesült.

A verseny közös ebédeléssel és beszélgetéssel zárult, majd szép lassan mindenki otthagyta a kivirágzott cseresznyefás tájat.