London: Baji Balázs bronzérmes 110 gáton

. Futószámban még soha nem állhatott vb-dobogón magyar versenyző.

London: Baji Balázs bronzérmes 110 gáton
Baji Balázs bronzérmet nyert férfi 110 méteres gátfutásban a londoni atlétikai világbajnokság hétfői versenynapján, ezzel a magyar atlétika 12. érmét szerezte meg szabadtéri világbajnokságon, Londonban pedig az elsőt. Futószámban még soha nem állhatott vb-dobogón magyar versenyző. „Próbálom felfogni, mi történt. Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy így jött össze a kedd este” – mondta a sportoló, aki a világcsúcstartót is maga mögé utasította a döntőben. Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója szerint a vetélytársak edzői az éremesélyesek közé sorolták Baji Balázst a döntője előtt, ami már önmagában óriási elismerés. „Egy olyan döntőben, amelyikben ott volt az aktuális olimpiai bajnok, a világbajnok és a világcsúcstartó, ez már önmagában óriási elismerés” – nyilatkozott, kijelentve: „Balázs egyszerűen zseniális!”

A 28 éves vágtázó a fináléban jól rajtolt, de a második gátat leverte, emiatt némileg megtört a lendülete, nagyjából az 5–6. lehetett. Azután ismét jó tempóban futott, majd ugyan a nyolcadik gáton megint hibázott egy kicsit, de a kilencedik és tizedik már szinte tökéletesen sikerült. Az ekkor nagyokat hibázó, addig a harmadik helyen futó francia Garfield Darient sikerült megelőznie, így 13,28 másodperces idővel ért célba az olimpiai bajnok jamaicai Omar McLeod, valamint az előző vb-n győztes orosz Szergej Subenkov mögött, megelőzve a világcsúcstartó amerikai Arien Merrittet (13.31) is.

Az állatorvosként praktizáló magyar futó már a döntőbe jutással is óriási bravúrt hajtott végre, hiszen 1987 óta nem volt magyar, aki 5000 méternél rövidebb számban döntőbe tudott kerülni vb-n. Hétfői bronzérme pályafutása legnagyobb sikere, 110 gáton pedig a második felnőtt világversenyes dobogós helyezése a tavalyi Európa-bajnokságon szerzett ezüstje után.

A versennyel kapcsolatosan Baji úgy fogalmazott, sajnos nem sikerült olyan felszabadult, tiszta, technikás futást bemutatnia, mint amilyet szeretett volna. „Nem is baj, mert ez egy világbajnoki döntő volt, nem véletlenül hibáztak itt sokan mások, rajtam kívül is. Az egyik győztese én voltam ennek a futásnak” – vélekedett. Mint kifejtette, jól rajtolt, de utána jött néhány gátrontás, ami kibillentette, és a középmezőnybe került. A végén jól jött neki a mellette futó francia Garfield Darien hibája. „Óriási erő szabadult fel bennem, és az utolsó gátakról nagyon jól tudtam lejönni. A vége nagyon küzdelmes volt, de jól sikerült, a célba nagyon jó ritmusban érkeztem, és mellbedobással megszereztem a harmadik helyet” – idézte fel.

A tavalyi év Európa-bajnoki ezüstérmese nyomatékosította, hogy nagyon sok év és kemény munka van a vb-bronzérme mögött, hiszen ez volt a negyedik világbajnoksága, és két olimpián is szerepelt már.

Országos csúcsa, a júliusi Gyulai Memorialon elért 13,15 másodperces eredménye szintén „csak” a bronzéremre lett volna elég.  

Baji azt is elmondta: a dobogó tetejére szeretne állni a jövő héten kezdődő tajpeji Universiadén, az egyetemisták és főiskolások legrangosabb multisport-eseményén. „Az Universiadéval elsősorban az volt a célom, hogy versenyezzek egy jót, és egyszer felállhassak – a kontinensbajnokságnál nagyobb világversenyen – a dobogóra. A vb-n ez teljesült, így teher nélkül állok majd rajthoz. A tajpeji cél mostantól a dobogó teteje” – mondta az Állatorvostudományi Egyetem sebészeti tanszékén dolgozó, februárban diplomázott futó, aki idén 60 m gáton kétszer, 110 m gáton háromszor javított országos csúcsot.

„Balázs idén végzett az állatorvosi egyetemen, melyet atletizálás mellett elvégezni iszonyú kitartó munka, sok-sok kompromisszummal” – kezdte Baji méltatását Spiriev Attila, a magyar szakszövetség elnöke, aki kiemelte: az atléták négyötöde 27 és 30 éves kora között éri el legjobb eredményeit, így Baji Balázs még legjobb évei előtt áll.

„Balázs zseniális, egyszerűen zseniális” – szögezte le.

Ételmérgezést kapott több sportoló

Gyomor-bélhurutban több sportoló is megbetegedett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságot kiszolgáló egyik szállodában, köztük éremesélyesek is vannak. A hírt a szervezők is megerősítették – a magyar csapat nem az érintett szállodában lakik.

Isaac Makwala, akit a 400 méteres síkfutás esélyesei között tartanak számon, az ételmérgezés miatt az orvosok tanácsára hétfőn visszalépett a 200 méteres távon az előfutamoktól, bár 200-on is éremesélyesnek számított.

A BBC úgy tudja, rajta kívül több német és kanadai atléta is megbetegedett a múlt héten. Neele Eckhardt német hármasugró bár összeesett, elég jól volt ahhoz, hogy szombaton induljon a selejtezőben, majd hétfő este a döntőben, ahol végül az utolsó helyen végzett. Kedden újabb 30 német sportoló jelentkezett volna be a szállodába, de őket már máshol helyezik el. A szálloda ugyanakkor közölte: a közegészségügyi hatóságokkal és az IAAF-fel együttműködésben végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy nem ők a felelősek a megbetegedésekért.

Olimpiai bajnokok vb-dobogón

 


Az olimpiai bajnok kenyai Faith Kipyegon nyerte a női 1500 méteres síkfutást a londoni atlétikai világbajnokság hétfői versenynapján. A szoros befutót követően Kipyegon mögött az olimpiai bronzérmes amerikai Jennifer Simpson lett a második, a dél-afrikai Caster Semenya pedig a harmadik. Az előző vb-n, 2015-ben Pekingben győztes, az ötkarikás játékokon pedig második helyezett etióp Genzebe Dibaba az utolsó, 12. lett, több mint négy másodperccel lemaradva az aranyérmes mögött.

A női kalapácsvetők döntőjében az olimpiai bajnok lengyel Anita Wlodarczyk magabiztosan védte meg világbajnoki elsőségét a kínai Cseng Vang és az ugyancsak lengyel Malwina Kopron előtt.

A hármasugróknál az olimpiai ezüstérmes venezuelai Yulimar Rojas két centiméterrel legyőzte az ötkarikás bajnokot, az előző vb-n győztes kolumbiai Caterine Ibargüent. A bronzérem – ahogyan két éve Pekingben, és tavaly Rio de Janeiróban – ezúttal is a kazah Olga Ripakovának jutott.

Román részről egyetlen sportoló volt érdekelt a hétfő esti programban: Bianca Razor a 400 m elődöntőiben állt rajthoz, de csak 52,09-cel csak 6. lett futamában, így nem jutott tovább.

Eredmények:
férfiak:

110 m gátfutás, világbajnok: Omar McLeod (Jamaica) 13,04 másodperc, 2. Szergej Subenkov (Oroszország) 13,14, 3. BAJI BALÁZS 13,28.

nők:

1500 méter, világbajnok: Faith Kipyegon (Kenya) 4:02,59 perc, 2. Jennifer Simpson (Egyesült Államok) 4:02,76, 3. Caster Semenya (Dél-afrikai Köztársaság) 4:02,90;

kalapácsvetés, világbajnok: Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 77,90 méter, 2. Cseng Vang (Kína) 75,98, 3. Malwina Kopron (Lengyelország) 74,76; 

hármasugrás, világbajnok: Yulimar Rojas (Venezuela) 14,91 méter, 2. Caterine Ibargüen (Kolumbia) 14,89, 3. Olga Ripakova (Kazahsztán) 14,77.