Linzi tenisztorna: Babos kikapott párospartnerétől a nyolcaddöntőben

Linzi tenisztorna: Babos kikapott párospartnerétől a nyolcaddöntőben
Babos Tímea három szettben kikapott párospartnerétől, Kristina Mladenovictól a 250 ezer dollár összdíjazású linzi keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A versenyeket szervező WTA honlapja szerint a világranglistán 64. magyar játékos – aki a nyitókörben kiütötte a horvát Donna Vekicset (37.) – csütörtökön francia barátnőjével (48.) csapott össze, akivel 4–4-re állt a különmérlegük. Az utóbbi három találkozójukat megnyerő Babos rögtön elvesztette az adogatását, ám 0:2-ről és 2:4-ről is felzárkózott. A harmadik brékhátrányból azonban már nem tudott visszajönni, így Mladenovic 39 perc alatt hozta a szettet.

A folytatásban a párosban világelső soproni teniszező bátor játékkal 4:1-re elhúzott, de 5:2-nél megtorpant, és nem tudta kiszerválni a játszmát. Ellenfele viszont 5:4-nél elbizonytalanodott, elbukta az adogatását, így Babos 1 óra 43 perc elteltével kiegyenlített.

A harmadik felvonás Mladenovic-brékkel indult, de nemsokára már a magyar játékos vezetett 3:2-re. A francia rivális 3:3-nál került ismét lépéselőnybe, és Babos 4:5-nél még visszabrékelve hárított egy meccslabdát, ám tíz perccel később már nem tudta bemutatni ezt a bravúrt, így elvesztette a 2 óra 42 perces mérkőzést.   

Ez volt az első torna, amelyen ott volt a magyar játékossal új edzője, a horvát Nikola Horvat, aki hivatalosan szeptember 20-a óta irányítja a felkészülését. Honlapja szerint Babos a jövő héten Luxembourgban versenyez.

Eredmény, nyolcaddöntő: Mladenovic (francia)–Babos 6:4, 4:6, 7:5.

 

Elődöntőbe jutott a negyedik kiemelt Irina Maria Bara, Xenia Knoll (román, svájci) páros, miután döntő rövidítésben legyűrte a Melanie Klaffner, Viktoria Kuzmova (osztrák, szlovák) kettőst. A 80 percet tartó mérkőzés végeredménye 6:4, 4:6, 10–8 volt Baráék javára.

A román–svájci duó eddigi jutalma 2770 euró és 110 világranglistapont, a döntőbe jutásért az első favorit Raquel Atawo, Anna-Lena Grönefeld (amerikai, német) párossal játszanak.