Lezuhant egy orosz utasszállító repülő Moszkva közelében – 71 halott

Lezuhant egy orosz utasszállító repülő Moszkva közelében – 71 halott
Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel – jelentette be a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium.

Egybehangzó sajtójelentések szerint a Ramenszkojei járásban bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A repülőgép a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört.

Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre fekvő Orszkba indult, a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után néhány perccel tűnt el a radarok képernyőiről. Fedélzetén 65 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott.

Makszim Szokolov közlekedési miniszter a baleset helyszínére utazott. A katasztrófa okának megállapítására a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított vizsgálatot.

A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért nem idézhették elő a balesetet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját.

A rovat cikkei

Az orosz biztonsági szolgálat 11 embert vett őrizetbe a támadással kapcsolatban, közülük négyen a gyanú szerint személyesen vettek részt a lövöldözésben. 115-re emelkedett a moszkvai koncertteremben, a Crocus City Hallban péntek este történt fegyveres támadás halottainak száma. Az összesítések folyamatos emelkedést mutatnak, így a hatóságok attól tartanak, hogy nem végleges a szám. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között több gyermek is van.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol