Leváltotta a parlament Mişu Negriţoiut

Leváltotta a parlament Mişu Negriţoiut
Leváltotta tegnap a parlament Mişu Negriţoiut, a biztosítási piacokat ellenőrző pénzügyi felügyelet elnökét. Mişu Negriţoiu visszahívását a pénzügyi felügyelet elnöki tisztségéből valamennyi párt megszavazta, 238-an voksoltak a visszahívási javaslat mellett, egyetlen ellenszavazatot sem számoltak.

A leváltásra számítani lehetett, miután Liviu Dragnea kormányfő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke már április 27-én bejelentette, a kormánykoalícióban döntés született a korábban bankigazgatóként dolgozó Negriţoiu menesztéséről. Neki főként azt rótták fel a pártok, hogy az általa vezetett hatóság nem kezelte megfelelően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán 2016-ban kialakult válsághelyzetet.

A kormány tavaly szeptemberben ideiglenesen befa­gyasztotta a kgfb-k árát, miután a fuvarozók rendszeres forgalomlassító megmozdulásokkal tiltakoztak a kgfb drasztikus drágulása ellen. A biztosítási kötvények ára másfél év alatt átlagosan másfélszeresére, esetenként pedig többszörösére emelkedett a piacvezető Astra és a Carpatica biztosító csődje nyomán.

Áprilisban a PSD azért is meg­orrolt a felügyelet vezetőségére, mert a román média szerint csak a fő kormánypárt unszolására volt hajlandó megbüntetni a holland NN Pensii biztosítót, amely levélben értesítette ügyfeleit, hogy államosíthatják a kötelező magánnyugdíjakat, amit a kormány időközben többször cáfolt.