Lesz pénz a nyugdíjak és a bérek kifizetésére
Vissza

Lesz pénz a nyugdíjak és a bérek kifizetésére

Nem lesznek fennakadások a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak év végéig történő kifizetésével – közölte pénteken Facebook-oldalán a pénzügyminiszter, akit az Agerpres hírügynökség idézett. Adrian Câciu emlékeztetett arra, hogy pénteki ülésén a kormány elfogadja az idei második költségvetés-kiigazítást, így lesz pénz a különböző juttatásokra, a koronavírus-járvány elleni küzdelemre és az állami intézmények működtetésére.

A pénzügyminiszter a további sürgős teendői között említette a jövő évi költségvetés tervezetének kidolgozását, az országos helyreállítási tervbe foglalt beruházásokra szánt uniós pénzek lehívását, az üzleti szférával és a szakszervezetekkel való egyeztetést. Câciu bejegyzésében ugyanakkor hangsúlyozta, a kormány nem tervezi újabb adók bevezetését, és az adórendszert úgy kívánja átalakítani, hogy kedvezzen az anyagilag kiszolgáltatott társadalmi rétegeknek.

Marius Budăi munkaügyi és társadalmi szolidaritásért felelős miniszter is megerősítette: nem lesz gond a nyugdíjak kifizetésével decemberben. A tárcavezető elmondta, a költségvetés-kiigazításkor kiutalt összeg elég lesz a decemberi nyugdíjak maradéktalan folyósításához. Ugyanakkor a miniszter mandátuma átvételekor cáfolta, hogy szó lenne a nyugdíjkorhatár kitolásáról. „Nem tehetjük meg az emberekkel, hogy egyenesen a sírba vigyék őket a munkahelyükről” – vélekedett Marius Budăi.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Prefektus: Kolozsváron a 22,1 ezrelékes ...
Emancipáció húsz lejre
Kovácsházi István vendégszereplésével ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ