Lerombolni a kulturális és generációs különbségeket

Évet értékelt az EMKE ifjúsági szervezete

Lerombolni a kulturális és generációs különbségeket
Tavaly hatalmas tervekről, idén ezek megvalósításáról számoltak be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Ifjúsági Szervezetének, az EMKISZ-nek éves közgyűlését követően az egyesület elnökségének tagjai. A szombati közgyűlésen elnökségi tagot váltott a szervezet, értékelte a tavalyi évet, majd az új évre szőtt tervekről hangzott el tájékoztató. Az ifjúsági egyesület idénre tervezett rendezvényei között megtaláljuk a Könyvturi | élőKönyvtár, Kulturális Ifjúsági Filmnap, Legszebb Erdélyi Magyar Dal, Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál immár „hagyományosnak” számító eseményeit, de nem csak. A tervek szerint bővítik képzési palettájukat, Erasmus+ programokat szerveznek, továbbá csatlakoznak a Mátyás király emlékév programsorozatához is. Az egyesület elmúlt egy évéről, sikerük titkáról Mák Aranyt, az EMKISZ szervező alelnökét kérdeztük.

„Mindenképp sikeres évet zártunk”, értékelte az elmúlt esztendőt az egyesület szervező alelnöke, Mák Arany. Elmondta: a szombati közgyűlésén lemondott ügyvezető alelnök tisztségéről Mikó Gergő, helyét Kovács Lilla vette át. Az EMKISZ három tagú elnöksége jelenleg Tamás Csilla elnök, Mák Arany szervező alelnök és Kovács Lilla megbízott ügyvezető alelnök. Az egyesületnek bővített elnöksége is van, ennek szombaton megválasztott tagjai: Bede Laura sajtófelelős, Duka Eszter pályázati felelős és Kolumbán Zenge marketingfelelős.

„Ahhoz, hogy minőségi munkát végezhessünk, szükségünk van ügyes fiatalok segítségére, legyen ez a bővített elnökség keretében, vagy tehetséges koordinátorok által, akik azért dolgoznak, hogy rendezvényeink sikeresek legyenek”, indokolta az alelnök a testület jelentőségét.

A Könyvturi | élőKönyvtár rendezvényüket tavaly hat településen szervezték meg, ebben az évben 14 helyszínre vinnék el. Kolozsvár, Csíkszereda, Szilágysomlyó, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, valamint a Vibe Fesztivál mellett most az aradiak, válaszútiak, magyarfenesiek, szamosújváriak is új kötetekre cserélhetik elunt könyveiket.

„Ki nem szeret egy jó könyvet elolvasni, elengedni magát, olyan világba kerülni, ahol csak a fantázia szab határokat?”, fogalmazott Mák Arany, amikor arról kérdeztük: mitől is olyan népszerű ez a rendezvényük.

„Jó látni azt, hogy van kereslet a könyvalapú olvasásra, hogy az emberek szívesen adományoznak, és fogadnak örökbe könyveket. Ami egyvalakinek porfogó, az másnak a kedvence lehet. E rendezvény másik célja a kortárs írók fele való nyitás, illetve a sztereotípiák rombolása. Olyan személyiségeket igyekszünk bemutatni, akik bár másak, mint mi, példaértékűek. A velük való őszinte beszélgetés sok esetben hozzájárul ahhoz, hogy megváltoztassuk előítéleteink, beidegződéseinket”, magyarázta.

A Könyvturi | élőKönyvtár rendezvényt idén Semmiből mindent mottóval április 19–20. között, negyedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron, majd innen indulnak a többi városba. A megunt könyveket április 15-ig a Szabédi Emlékházba (Lázár/Gh. Lazar u. 30.) vihetik az érdeklődők, tudtuk meg.

A Legszebb Erdélyi Magyar Dal elnevezésű tehetségkutató rendezvényt másodszor szervezte meg az egyesület tavaly, legutóbb több mint 50 dalt neveztek be romániai magyar zenészek, a nyertesek között temesvári, kolozsvári, gyergyószentmiklósi zenekarok is találhatóak.

„Igyekszünk pályázati felhívásunkat Erdély minden szegletébe eljuttatni csapatunk és partnereink által. Emellett idéntől az Öröm a Zene Tehetségkutató és - gondozó program elődöntője is a mi rendezvényünk volt. Célunk minél több hazai és Kárpát-medencei fesztivált és stúdiót megfogni, hogy támogassák a tehetséges fiatalokat, mondta el Mák Arany, amikor arról kérdeztük, hogyan sikerül Erdély minden pontjáról begyűjteni, a különböző stílusokban játszó, eltérő korosztályú előadókat. Idén a programot – a megszokott menetrend szerint – június elején hirdetik meg, a gálára november 10-én kerül sor, ahol ezúttal kategóriánként - 25 év alatti és 25 év feletti korosztályban -, 5-5 zenekarnak nyújtanak fellépési lehetőséget.

A könyvek és zene után a filmvilág irányába is nyitnak: először írták ki a Kulturális Ifjúsági Filmnap felhívást, amelyre Erdélyhez köthető filmekkel jelentkezhettek a fiatal alkotók.

„Mindenképp érdekes volt a mozgóképpel is foglalkozni, úgy éreztük, még ha kisebb közösséget is tudunk ilyenformán elérni, a film ugyanúgy a kultúránkhoz tartozik, ahogy a zene, az olvasás is”, mesélt a kezdeményezésről az alelnök.

A Kulturális Ifjúsági Filmnapra 8 filmmel neveztek be tavaly. A részvevőknek alkalmuk nyílt a filmnapon Csibi László székelyudvarhelyi vágóval, operatőrrel, rendezővel az oral history műfajáról beszélgetni, Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr pedig a filmkészítésben szerzett több évtizedes tapasztalatairól számolt be az érdeklődőknek.

„Az erdélyi helyszínek mellett a komáromi Mediawave fesztiválon, valamint Lakitelken, a Közösségi Mozi és Médiaműhely Országos Találkozón is bemutattuk az első helyezetteket”, mondta el Mák Arany. Kiemelte: ezt a rendezvényt is mindenképpen szeretnék folytatni, az idei filmnapot június 9-én szervezik meg.

A kultúra népszerűsítése mellett az egyesület nagy hangsúlyt fektet a képzésre is: a tavalyi programok között találjuk a Felnőtté képzés rendezvénysorozatot, számos kultúra és fiatalságot tematizáló előadást is. Képzéseikkel nemcsak a fiatalokat szólítják meg, áprilisban kezdődik a Nagyi! Kattanj rá! elnevezésű programjuk, amely célja az idősebb korosztály internet- és számítógép-használati ismereteinek bővítése.

Az egyesület hagyományos, nagyobb rendezvényei mellett idén is részt vesznek a Kolozsvári Magyar Napokon, két Erasmus+ programjuk is lesz, továbbá versszínházzal, Mátyás-évre tervezett programokkal is készülnek, derült ki a beszélgetésen.

Mák Arany úgy véli, az EMKISZ sikerének kulcsa a nagybetűs csapatban rejlik, ennek köszönhetően tudják bővíteni programkínálatukat, elvinni egyre több helyszínre rendezvényeiket.

„A csapat a szervezetünk sikerének titka, amely bárhol legyen Erdélyben, együtt dolgozik azért, hogy valami csodás, varázslatos dolgot megvalósítsunk. Alapvető célunk megfogni Erdély fiatalságát és bevonni őket a kulturális életbe, Próbálunk nyitni több generáció felé, egyféle hidat felépíteni fiatalok és idősek közt, lerombolni a kulturális és generációs különbségeket és sztereotípiákat”, fogalmazott Mák Arany.

(Borítókép: A nagybetűs csapat a szervezet sikerének titka. Fotó forrása: EMKISZ)