LEMONDOTT LUDOVIC ORBAN KORMÁNYFŐ (FRISSÍTVE: Ki az új miniszterelnök?)

"Romániának stabil kormányzatra van szüksége"

LEMONDOTT LUDOVIC ORBAN KORMÁNYFŐ (FRISSÍTVE: Ki az új miniszterelnök?)
Ezekben a percekben zajló sajtónyilatkozatában Ludovic Orban bejelenti: lemond tisztségéről. A miniszterelnök 1 évet és 1 hónapot vezette a kormányt.

Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt. Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.

Hozzátette: ügyvivő miniszterelnököt az államfő nevez majd ki a kormány tagjai közül.

A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak, vasárnap a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot közelítő eredménnyel.

Klaus Iohannis államfő Nicolae Ciucă védelmi minisztert nevezte ki ideiglenes kormányfőnek.Hogyan reagáltak a pártok?Marcel Ciolacu PSD-elnök a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy most is úgy gondolja, ahogy a választások estéjén mondta: Ludovic Orbannak mennie kell a kormánypalotából, de nem most, hanem akkor, amikor átadja a kormányzást a választások után hivatalba lépő miniszterelnöknek.A baloldali politikus azért tartotta felelőtlenségnek Ludovic Orban lemondását, mert ezután ügyvivő kormánya lesz Romániának, amely nem hozhat sürgősségi kormányrendeleteket, márpedig a koronavírus-járvány olyan helyzeteket idézhet elő, amelyekben szükség van ilyenek meghozatalára.Kijelentette: pártja Alexandru Rafila virológus orvost javasolja a miniszterelnöki tisztségre, aki az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) képviseli Romániát. Rafila szakértőként rendkívül sokat szerepelt a televíziókban a járvány megjelenése óta, és a PSD jelöltlistáját erősítette a parlamenti választásokon.Dacian Cioloș, az USR-PLUS társelnöke a hírtelevíziónak úgy értékelte, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányát vezető Ludovic Orban lemondása megnyitja az utat afelé, hogy Klaus Iohannis államfő a pártokkal folytatandó egyeztetések után ne Orbant, hanem egy más miniszterelnök-jelöltet nevezzen meg, aki jobboldali kormányt alakít. Emlékeztetett rá, hogy pártja őt jelölte a miniszterelnöki tisztségre, és ha az elnök az ő személyét jelöli meg, vállalja a kormányalakítás feladatát.Cioloș azt tartotta fontosnak, hogy Romániának olyan miniszterelnöke legyen, aki kész reformokat bevezetni az ország modernizálása érdekében. Megjegyezte: a kormányprogramban benne kell lenniük azoknak a vállalásoknak, amelyeket az USR-PLUS a választási kampányban tett. A politikus azt is megjegyezte: fontosabb az, hogy jól induljon el a jobboldali kormányzás, minthogy gyorsan alakuljon meg az új kormány.Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a normalitás jelének tekintette Ludovic Orban miniszterelnök lemondását. A politikus az Aleph News televíziónak adott nyilatkozatában azzal magyarázta a miniszterelnök gesztusát, hogy a PNL gyengébb eredményt ért el, mint ami várható volt.A magyar politikus elmondta: az RMDSZ részt vesz a parlamenti többség kialakításáról szóló tárgyalásokon, ha meghívják. Hozzátette: a PNL-nek és az USR-PLUS-nak együtt sincs meg az ötven százaléka, és nagyot hibáznának, ha kisebbségi kormányzást vállalnának.Kelemen Hunor a műsorvezető kérdésére kijelentette: a választások óta sem Ludovic Orban PNL-elnökkel, sem Dan Barnával az USR-PLUS társelnökével nem beszélt, de elismerte, hogy rövid telefonbeszélgetése volt Klaus Iohannis államfővel. Kérdésre válaszolva kijelentette: nem felejtette el, hogy az elnök áprilisban a magyar nyelvet is gúnyolva avatkozott be a PNL és a PSD csatájába, de hozzátette: a politikában a közösség érdekeinek a képviseletére vállalkozott, nem pedig az érzelmei képviseletére.Kelemen Hunor biztosra vette, hogy a PSD-nek nem lesz partnere ahhoz, hogy többséget alakítson ki a parlamentben, és Klaus Iohannis jobboldali politikust bíz meg kormányalakítással.A vasárnap tartott parlamenti választásokon a hétfőn este közölt hivatalos részeredmények szerint a PSD 30,16, a PNL 25,62, az USP-PLUS 15,21, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 8,69, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig 6,21 százalékos eredményt ért el. A többi párt nem lépte át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A számok a szenátusi jelöltlistákra leadott szavazatok arányát tükrözik 95,25 százalékos feldolgozottságnál.A részleges eredmények ismeretében Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn este bejelentette lemondását.