Lehet szavazni az idei UNITER-díjak jelöltjeire

Lehet szavazni az idei UNITER-díjak jelöltjeire
Május 7-ig, a díjkiosztó napjáig szavazhat a közönség a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) honlapján kedvenc alkotójára, illetve előadására. A különböző kategória jelöltjeire az UNITER honlapján (www.uniter.ro) lehet leadni az online szavazatokat.

A Számodra ki a győztes/Pentru tine cine este câştigătorul elnevezésű kampány célja a versenyben lévő művészek népszerűsítése. A szövetség honlapján ugyanakkor népszerűsítő videókat, interjúkat osztanak meg a jelöltekről.

Idén négy kategóriában jelölték díjra a Kolozsvári Állami Magyar Színház Angyalok Amerikában című kétestés előadását. A zsűri Szűcs Ervint a legjobb férfi főszereplő, Kató Emőkét a legjobb női mellékszereplő, Bogdán Zsoltot pedig a legjobb férfi mellékszereplő díjára jelölte, Victor Ioan Frunză, az előadás rendezője pedig elnyerheti a legjobb rendezőnek járó díjat.

A közönségszavazás végeredményét a díjkiosztó gálán jelentik be, a rendezvény május 7-én este nyolc órakor kezdődik a gyulafehérvári várban, a Román Televízió 1-es csatornája és a Radio România Cultural élőben közvetíti a műsort, de követhető lesz online is, a www.tvr.ro és a www.uniter.ro oldalakon.