Idén is várja az ANYÓ a gyerekeket, lehet iratkozni a nyári óvodába
Vissza

Idén is várja az ANYÓ a gyerekeket, lehet iratkozni a nyári óvodába

Új arculattal jelentkezik, és a vakáció szinte teljes időtartamára kiterjed idén az Argumentum Nostrum egyesület Nyári óvoda programja – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Fekete Emőke szervező, az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezetének elnöke. Idén az ANYÓ. A Nyári óvoda címszavak alatt zajlik a projekt, amelyre immár lehet iratkozni. A jelentkezéshez szükséges űrlap elérhető az ANYÓ Facebook oldalán, de a nyari.ovoda.kolozsvar@gmail.com email címen is igényelhető. A helyek száma értelemszerűen korlátozott, így az iratkozás időrendi sorrendje számottevő kritérium.

Az Argumentum Nostrum egyesület az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezetével együttműködve tavaly nyáron szervezett először nyári óvodai programot; 17 óvodai pedagógus közreműködésével 7 helyszínen, 19 csoportban biztosítottak napközi foglalkozást óvodás korú gyermekeknek július 3-a és augusztus 11-e között. A rendhagyó kezdeményezés nagy érdeklődésnek örvendett, közel négyszáz gyermek vett részt. – Idén már 27 csoportot indítunk, és nyolc hétig tart a nyári óvoda, július 2 – augusztus 24-e között; mindamellett, immár kilenc helyszínen, 22 óvónő, és két önkéntes óvónőjelölt hozzájárulásával zajlik a projekt – számolt be Fekete Emőke. Négy állami, és két egyházi óvoda vesz részt a kezdeményezésben – a Csemete Református Óvoda mellett idén bekapcsolódott a Szent Imre Katolikus Óvoda is –, illetve partner a Református Kollégium szakiskolája és a törökvágási református templom is. Az ANYÓ. A nyári óvoda Facebook-oldalán az iratkozási űrlapon megtekinthető minden nyári óvodai hét csoportja, helyszíne és tematikája.

Óvodás korú, 3–6 éves gyermekek jelentkezhetnek, előnyben lévén azok, akik jelenleg már óvodai képzésben részesülnek. – Aki még eddig nem járt óvodába, vagy már előkészítő osztályba jár, feliratkozhat, de csak akkor tudjuk fogadni, ha még maradnak szabad helyek a csoportokban, amelyek mindegyike húszas létszámmal indul – magyarázta Fekete Emőke. Hangsúlyozta: a kezdeményezés elsődleges célja, hogy segítsen a dolgozó szülőknek a gyerekek nyári felügyeletének megoldásában, illetve az ezzel járó anyagi terhek enyhítésében.

– Ez a nyári óvoda a szakképzett óvónők által biztosított tartalmas foglalkozásokról, ugyanakkor nagyon sok játékról, mókáról szól – hangsúlyozta az RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezetének elnöke. A foglalkozások napközi programban, naponta 9-17 óra között zajlanak, a gyermekek minden nap háromfogásos meleg ebédet is kapnak. A szülőknek ajánlott hozzájárulás adomány formájában 85 lej hetente gyermekenként, testvérek esetében egy hétre 50 lej, mely összegek az étkeztetés és fogyó anyagok költségeit egészítik ki. Iratkozás után a szülők email-en, illetve telefonon kapnak további tájékoztatást a helyekről, a csoportokról és a helyszínekről.

– Akárcsak tavaly, idén is minden héten más témakört járunk körbe a nyári óvodai foglalkozások során; a játékos tevékenységeket úgy szervezzük meg, hogy minden oldalról megközelítjük a beütemezett témákat – magyarázta a sajtótájékoztatón Muszka-Pál Anna óvópedagódus. Nem marad el a mesélés, a barkácsolás, éneklés, mondókázás, sőt a román nyelvtanulás sem, illetve igyekszünk minél több időt lenni a szabadban – tette hozzá. Idei újdonság, hogy a Csemete Óvodában indul egy angol nyelvű csoport is, illetve lesz egy hét, amikor vallásos tevékenységek is zajlanak majd – tette hozzá Fekete Emőke.

– Örömmel kapcsolódtunk be a programba, tudatában vagyunk annak, mennyire fontos a szülőnek, hogy nyáron is biztonságban, szakképzett óvónők felügyelete alatt tudhassa a gyermekét – emelte ki Péter Tünde, a Szent Imre Katolikus óvoda igazgatója. A Szent Imre óvoda egyébként júliusban végig nyitva tart növendékei számára; a nyári óvodai projektnek augusztus 20-24-e között, konkrétan a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt biztosít helyszínt, óvópedagógust és dadát is.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„Ti is várat építhettek, vagy oltalmat ...
„Legyetek bátrak a valódi boldogságot ...
Tiszta tízes diák is volt a JZSUK ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ