Legendás elődünkre, Frici bácsira emlékezünk
Vissza

Legendás elődünkre, Frici bácsira emlékezünk

Máris eltelt tíz év azóta, hogy 2009. április 29-én elvesztettük az erdélyi magyar sportújságírás stílusteremtő atyját, László Ferencet. Frici bácsi 1950-től 1991-es nyugdíjazásáig vezette lapunk és lapelődünk sportrovatát, majd még további 15 éven át publikált a Szabadságban. Összeállításunkkal 60 éves munkássága, emberi és szakmai nagysága előtt tisztelgünk.

KOVÁCS HONT IMRE

László Ferenc első cikke 1943-ban jelent meg a Nyári közlönyben, utolsó cikkét pedig 2007. december 1-jén közölte a Szabadságban. 2008-ban egészségi állapota arra kényszerítette, hogy végleg elköszönjön a sportújságírástól, ezért májusban utolsó munkahelyétől, a Paprika Rádiótól is kénytelen volt elbúcsúzni. Ha a gyermekfejjel írt Nyári közlönyt nem tekintenénk sportújságírói tevékenységei közé, akkor is ámulatba ejtő, hogy kerek hatvan éven át szolgálta a sportújságírást. (1948: Világosság–2008: Paprika Rádió). Pályája során lexikális tudásra tett szert, világsztárokat interjúvolt, írt, közvetített.

Út a sportújságírás felé

László Ferenc Kolozsváron született 1930. március 10-én. Apja, László Ferenc tisztviselő és műszaki rajzoló, anyja, Bácsi Erzsébet háztartásbeli.

A sport szeretete természetesen a gyerekkorban gyökerezik László Ferenc esetében is. Alig hatéves korában már a rádióra tapadva hallgatta az 1936-os berlini olimpia eseményeit. A magyar kardcsapat a döntőbe jutott, ahol Olaszország legjobbjaival vívtak. Magyar győzelem született, és a Himnuszt vigyázban állva, könnybe lábadt szemekkel hallgatta végig az egész családdal. Ez volt az első kézfogása a sporttal.

Egy évvel később babonázta meg Pluhár István korábbi magyar válogatott labdarúgó rádiós közvetítése a Ferencváros–Lazio Roma Közép-Európa Kupa döntőjéről. A finálét a Fradi nyerte 4–2-re, ettől kezdve Frici bácsi az FTC és a Lazio örökös szurkolója – derül ki Nánó Csaba Frici bácsival készített interjújából. Pluhár István előadásmódja a szakma csúcsát jelentette, László Ferenc az ő szavain csüngve alakította később sportújságírói stílusát.

Útkeresés Szepesi Györggyel

Szepesi Györggyel való levelezése nagyban befolyásolta László Ferenc rádióriporteri munkásságát. Az Aranycsapat tizenkettedik tagjának titulált Szepesivel azután vette fel a kapcsolatot, hogy 1954-ben a Kolozsvári Rádiónál megkezdte a rádiós munkásságát. Kettejük között életre szóló barátság alakult ki, 2001-ben Budapesten Szepesitől vette át az Aranytoll díjat.

Az első levelét 1954. május 5-én írta. Bemutatkozott, és a segítségét kérte a legnagyobb magyar sportkommentátorként ismert Szepesinek. Levelében kitért a rádiónál végzett munkájára, és a „sporttárs” tanácsait kérte:

„Megkérném Szepesi sporttársat, hogy valamelyik hétfőn, ha teheti, hallgassa meg az egyik ilyen közvetítésemet és írja meg nekem észrevételeit. Nincs senki, aki itthon a sportközvetítéshez értene, és így nagyon hálás volnék Szepesi Sporttársnak a véleményéért. Gyermekkorom óta vágyam volt, hogy én is sportbemondó lehessek, és most végre sikerült.

Kolozsvári ismerőseimtől érdeklődtem véleményük felől, és általában a következőket mondták el: 1. egyes szavak végét elnyelem, 2. néha túl gyorsan beszélek, 3. gólhelyzeteknél nem igen megy fel a hangom. Ezekkel kapcsolatban is kérném Szepesi Sporttársat írja meg észrevételeit.”

A levélre érkező válasz nemcsak egyszerű formaság volt, hanem mély megbecsülésen alapuló szakmai és baráti kapcsolat kezdete.

 

Rovatszerkesztés az Igazságnál

László Ferencet 1950. november 1-jétől az Igazság is alkalmazta, és a napilap már nevet változtatott, amikor ő még mindig a sportrovatának a vezető szerkesztője volt.

Eleinte tudósításokat közölt az Igazságban, de 1950-től gyakorlatilag ő jelentette a napilap sportrovatát.

Tanulmányait Kolozsváron kezdte, az 1948-ban megszűntetett Kolozsvári Református Kollégium végzettjeként érettségizett 1949-ben. A Bolyai Egyetemen kémiát tanult, de sosem vonzotta ez a szakma. Nem is fejezte be az egyetemet, sportújságíróként helyezkedett el 1950-ben a budapesti Népsportnál. Amikor törvény követelte, hogy szakmája gyakorlásához felsőfokú képesítést szerezzen, diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Pedagógiai Intézeten (Tanárképző Főiskola) román és magyar nyelv, valamint irodalom szakon, 1971-ben. Ezután a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–német nyelv és irodalom szakát is elvégezte, 1975-ben államvizsgázott, akkor már közismert újságíróként.

Odaérkezésének évében, 1950-ben jelentős változásokon ment át a lap. A sport teljesen rendszertelenül jelent meg: sem terjedelmi, sem pedig a megjelenés rendszerességének tekintetében nem volt bevett szabály. László Ferenc sem tehetett csodát az első éveiben. Bár látványosan megszaporodtak a sportcikkek a lapban, ez még mindig heti egy-két, legtöbb esetben három flekknyi felületet jelentettek.

Az első világméretű rendezvény, amelyet ő tárhatott fel az olvasóknak, az az 1952-es helsinki olimpia volt. A román sportolóknak Helsinki nem hozott sok érmet, Magyarországnak azonban mindeddig ez volt a legsikeresebb olimpiája. Óvatosan kellett bánni a sporthírekkel, a magyar éremesőt a román pangás mellett nem igazán volt szabad hangsúlyozni.

1954-től a Kolozsvári Rádiónál is munkát vállalt, ez azonban nem akadályozta őt az újság szerkesztésében, mert egybevágott a két munkakör. Erre az időre sikerült annyiban rendszeresíteni a sportrovatot, hogy heti két alkalommal, kedden és csütörtökön állandó sport várta az olvasókat. Csütörtökön néha ugyan elmaradt, de a kedd az biztos volt. Az ’50-es évek végére már hetente háromszor, négy szer is jelent meg sport.

Az 1960-as római olimpiára László Ferenc személyesen is készült tudósítónak, de végül nem engedték el. Pedig olaszul is kifejezetten emiatt tanult meg. A római olimpiáról már részletes leírások jelentek meg az Igazságban, és évről évre egyre színvonalasabbá vált a sportrovat.

László Ferenc a sportrovat szerkesztésében figyelt arra, hogy mindenféle megszorítás ellenére utaljon a magyar sport kiválóságára. 1964. október 6-án – éppen az aradi vértanúk emlékének a napján – szemet szúró nagy betűkkel hozta le az Igazság a Kolozsvári Tudomány és a Petrozsényi Tudomány közti barátságos rögbimérkőzés eredményét: 6:3. Nem tétmérkőzés, nem olyan esemény, amit különleges figyelem övezett volna (főleg,  mert diákcsapatok mérkőztek), de a címmel a magyar sport talán legnépszerűbb győzelmének állított emléket: az angolok elleni legendás 1953-as győzelemre.

Az Igazság a rendszerváltás idején nevet változtatott, Szabadság néven jelent meg a továbbiakban. 1991-ben László Ferenc nyugdíjba vonult, de ezután közölte mindazon cikksorozatait, amellyel hallgatnia kellett az átkosban. Nyugdíjazása után még több mint tizenöt éven át közölt a Szabadság sportrovatában.

Cikksorozatai

László Ferencnek megszámlálhatatlan mennyiségű cikksorozata jelent meg. Terjedelmük szempontjából vannak éveken át leközölt sorozatok, a legtöbb azonban három-négy részes.

Az Igazság sportrovatának vezetőjeként az olimpiák és a világbajnokságok előtt legtöbb esetben négyrészes sporttörténeti áttekintéssel, beharangozóval, esélylatolgatással melegített az adott világversenyre.

Személyes kedvence az Ezredvégi Arcképcsarnok, amely a Szabadságban jelent meg 1999. március 6. és 2000. június 3. között. Nem az lett belőle, mint aminek indult, de a kolozsvári sporttörténet talán legátfogóbb írását vetette papírra – belefoglalva a Kolozsvári Atlétikai Club (KAC) részletes történetét is.

Grosics Gyulával készített összeállítása jóval rövidebb, négyrészes, mégis egyik legjellegzetesebb cikksorozata. A személyes hangvétel, az alapos dokumentáció, a humor és az olvasóközönség megfogásának a módja teszi sajátossá, „lászlófricissé”. 

Legnagyobb munkája az a sporttörténeti minilexikon, amelyet három nyelven, hat újságban közölt, a Hargita Népében például több mint hét éven át. Évtizedek alatt gyűjtötte össze és használta fel mint saját kézzel írt lexikont. Hónaponként egy-egy vastag dosszié vezeti napokra lebontva a sporttörténet évfordulóit. Kolozsvári sporteseményektől nemzetközi eseményekig, országos csúcsdöntéstől olimpiai rekordokig mindent összegyűjtött, és ebből az adattárból kiindulva állította össze kalendáriumszerű, rovatokba szedett írásait. Fő forrását saját jegyzetei képezik: 1956-tól 107 (!) noteszt írt tele kolozsvári sportesemények (rész)eredményeivel, nemzetközi versenyek aktuális állásával.

Ezeket az összeállításokat napi vagy heti rendszerességgel publikálta, minden egyes napról megemlékezett, kiválasztva a leglényegesebb eseményeket. Három nyelven közölte „minilexikonját” – a magyar mellett németül a temesvári Neue Banater Zeitungban, és románul (két sorozatban is) az Adevărul de Clujban.

Először német nyelven jelent meg ebbe a csoportba sorolható összeállítás-sorozata: a Neue Banater Zeitung Temesváron 1971 novemberétől 1973 decemberéig 86 alkalommal közölte az évfordulócsokrot NBZ-Sportkalender elnevezéssel, Franz László név alatt. 

Második alkalommal a csíkszeredai Új Sportban közölte a sorozatot Naptár néven. A napilap megszűnése után a sepsiszentgyörgyi Háromszékben jelent meg a minilexikon Napló címmel. A ’90-es évek végétől a szintén csíkszeredai Hargita Népe napilap sportmellékletet indított, hétfői megjelenéssel. László Ferenc második ízben közölhette Naptár név alatt az összeállításait, heti egy alkalommal. A Hargita Népe-féle Naptár hét-nyolc éven keresztül rendszeresen megjelent Csíkszeredában, utolsó alkalommal 2006. augusztus 21-én.

Sorozatát a Szabadságban kezdte el a legkésőbben közölni – 1999-től –, de a rovatcímek palettája itt a leggazdagabb: Ezen a napon, Szombattól szombatig, Vasárnaptól vasárnapig, A jövő héten, Ezen a héten, Az elmúlt héten címmel is megjelent.

Egyéb írásai

László Ferenc nem csak sporttal foglalkozott: anyanyelvi szinten beszélt németül, ezért a ’70-es évektől idegenvezetőként is tevékenykedett. Ezen szakma ihlette azt a hatalmas volumenű munkáját, amelyet turisztikai útmutatóként önálló kötetekben is ki szeretett volna adni. Ez itthon nem sikerült, de kéziratát Németországban felhasználták romániai turistakalauzok szerkesztésében. Hagyatékában megmaradt a négykötetes írás.

Nem sport témában írta, sőt nem is ő a szerző, de az ő fordításában jelent meg három újságban is – Szabadság, Délvilág, Ring – a jászvásári pogrom szörnyűségeit bemutató sorozat. Marius Mircu munkáját Romániai holocaust – Rettenet Iaşiban címmel fordította le.

Az említetteken kívül szeretettel írt mindazokról, akik a társaságát jelentették: osztálytalálkozóiról nemcsak írt, hanem ő volt a főszervező (mai napig vannak adatok, hogy adott érettségi találkozóra ki mennyit fizetett be), szívesen írt a cserkészetről, és több tanulmányt is kidolgozott, amelyek nem sportvonatkozásúak – például Bretter György, az újságíró címen Bretterről ír.

A rádiós riporter

László Ferenc rádiós sportriporterként is maradandót alkotott. 1954–2007. között kisebb-nagyobb megszakításokkal a Kolozsvári Rádióban hallatta a hangját, 1997-től 1999-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának napi rendszerességgel tudósított, és bő egy éven át 2007–2008-ban a frissen indult kolozsvári Paprika Rádiónál is jelentkezett heti műsorral.

Rádiós pályafutása 1954-ben indult a Kolozsvári Rádió hullámhosszán. Talán el sem kerülhette volna a mikrofont, hiszen egész sportújságírói karrierének legnagyobb ihletője a neves magyarországi sportkommentátor Pluhár István volt. Szívvel és lélekkel teli közvetítéseit gyerekként hallgatta, gyakorlatilag Pluhár hangja sarkallta László Ferencet a sportújságírás felé, de igazán nagy szakmai segítséget Szepesi Györgytől kapott.

A gyermekkori írások és szerkesztés mellett László Ferenc több sportot maga is űzött, ez pedig tovább terelte őt a sportújságírás irányába. 1947–1949 között a Kolozsvári CFR-nél leigazolt teniszezőként sportolt, 1948-ban a Kolozsvári Református Kollégium kosárlabdacsapatával városi bajnoki címet szerzett. 1947–1954 között hét éven át versenyszerűen is űzte a kosárlabdázást: a Kolozsvári Viktória, majd a Kolozsvári Vasas és a HSK után a Kolozsvári Szpártákban is kosarazott. A kosárpályától szakítva 1954–1960 között vívott és öttusázott a Kolozsvári Tudomány, majd a Kolozsvári Dinamó színeiben. 1949 és 1959 között kosárlabdaedzőként is tevékenykedett, legnevesebb tanítványa a kétszeres országos bajnokságot nyerő Sebestyén Elza.

1954-től 1969-ig heti 2-4 alkalommal jelentkezett beszámolókkal, sportkalendáriummal, tudósításokkal, közvetítésekkel. Később, 1985-ben megszűnt a stúdió, de az 1989-es újraindítást követően László Ferenc napi rendszerességgel mondta be a sporthíreket.

1993-ban új műsorral jelentkezett, amelyet Mókának, majd később Humornak címezett. Humoros sport tematikájú anekdotákat olvasott. Ugyanebben az időben a névnapi köszöntőket is ő olvasta be, saját, erre a célra összeállított dokumentációjából.

1991-es vonatbalesete után – amelynek során elvesztette fél lábát – telefonról jelentkezett, és otthonról olvasta be a híreket.

A Kolozsvári Rádiónál betöltött munkájával párhuzamosan a központi rádiónál is munkát vállalt: 1997–1999 között a Bukaresti Rádió magyar nyelvű adásának vált szereplőjévé. Hírműsorát visszaemlékezésekkel, anekdotákkal színezte. Az esetek nagy többségében három-négy hírt olvasott be, és ezeket magyarázta. Vasárnap kivételével minden egyes napon jelentkezett összefoglalóival.

2007 januárjában a Kolozsvári Rádió egyik napról a másikra megvált tőle, mert műsorában nem tartotta be a szükséges időkorlátokat. A rádió vezetőségének döntése nagy port kavart a hallgatóság körében is.

Bő másfél hónap múlva újra hallhatta immár szimbólummá vált hangját a kolozsvári közönség: a frissen indult Paprika Rádió felkérésére heti egy alkalommal László Ferenc újra mikrofonközelben lehetett. Illetve majdnem mikrofonközelben: vasárnaponként telefonos bejelentkezés útján a Sportlexikon című műsort vezette.

Ekkoriban már jelentkeztek az idős kor jelei. Nem meglepő, 77 éves volt. Egyre gyakrabban történt meg, hogy elmaradt a műsora. 46 alkalommal köszöntötte a Paprika Rádió hallgatóit, és – Ambrus István rádiós szerkesztő elmondása alapján – annak ellenére, hogy az akkori szerkesztőség többi tagja kivétel nélkül fiatalnak tekinthető, László Ferenc sosem lógott ki a sorból, hanem sajátos színt adott a rádiónak.

Utolsó bejelentkezéseit dr. Mező Ferenc Olimpiai kalauz című könyve ihlette, ebből olvasott fel. Egészségi állapota tovább romlott, május közepétől már nem jelentkezett, nemsokára Szegeden élő lánya Magyarországra szállíttatta őt a feleségével együtt.

Szepesi György Frici bácsira emlékezik

2012 júniusában a Korunk folyóirat tematikus sportszámot közölt. László Ferenc és Szepesi György kapcsolatát kutatva telefonon sikerült elérnem Szepesit, aki készségesen elevenítette fel „Ferivel” kapcsolatos emlékeit.

Legendák egymás között: László Frenc (balra) és Szepesi György

„»Ő fordított nekem Erdélyben és Bukarestben. A sport egyik legérdemesebb híveként ismertem meg – mesélte Szepesi György. – Leginkább telefonon és levelezés útján tartottuk a kapcsolatot. A Magyar Rádióban olykor-olykor felhasználtam a kolozsvári tudósításait.«

Szepesi György nyugdíjazása után már kevesebbet járt Erdélybe, így a közös kiszállások, a kolozsvári vendégfogadások elmaradtak. Maradt a telefon és a levelek. A rendszerváltást követően, a nyugdíjas éveik idején még egyszer megadatott, hogy főszereplők legyenek egymás életében: 2001-ben László Ferenc Szepesi Györgytől vehette át Budapesten újságírói munkásságának legrangosabb elismerését, az Aranytoll díjat.

»Az Aranytoll-bizottság elnöke voltam akkoriban. Minden évben két-két erdélyi és felvidéki is részesült a díjban, és amikor láttam, hogy Ferit is jelölték, nagyon örültem, mert igazán rászolgált az elismerésre. Nagyszerű újságírónak tartottam. Szorgalmas volt, és rendkívül precíz« – emlékezett Szepesi György.”

Emlékét őrizzük

„Fogytak soraink” – jelent meg számtalanszor a Szabadság hasábjain, amikor László Ferenc búcsúzott valamely jeles sportolótól. És közben gyarapodtak az ő sorai: hatvan év alatt könyvtárnyi anyag gyűlt fel. Munkássága önmagában lexikon.

2009. április 29-én azonban tovább fogytak soraink, de ezt már nem ő írta meg: hosszas betegség után Szegeden elhunyt a magyar sportújságírás egyik legnagyobb alakja.

László Ferenc családja a Szabadság napilapot működtető Minerva Egyesületre bízta az újságíró hagyatékát. A lexikonok, évkönyvek, egyes újságok archívumtöredékei, értékes kordokumentumok mellett Frici bácsi egyes használati cikkeit (íróasztal, írógép, tollak, pénztárca stb.) és természetesen felbecsülhetetlen értékű kéziratait is megörökölte a Minerva.

A hagyatékot a Szabadság azon tagjaira bízták, akik a sportrovat munkatársai. Killyéni András irányításával és Póka János András felügyeletével elindult egy olyan projekt, amely Kolozsvár sporttörténetét kívánja falak közé zárva átmenteni az utókornak.

A Szabadság épületében, a Minerva-ház egyik földszinti termében kapott helyet az az emlékszoba és sporttörténeti kiállítás, amelyet 2009. szeptember 11-én László Ferenc Sporttörténeti Gyűjtemény néven megnyitottak.

Kijelenthető, hogy László Ferenc az erdélyi sportújságírás mindeddig legátfogóbb életművét hagyta az utókorra. Sportújságírói munkássága példaértékű volt. Rádiós riporterként számos szakmabeli Szepesivel egy napon emlegeti László Ferencet, és lapszerkesztőként is több mint negyven éven át dolgozott, de nyugdíjazása és balesete után sem hagyott fel a sportújságírással.

Sportújságírói pályafutásának rövid áttekintése

Első publikációi közé az 1943 nyarán magánkiadásban megjelentetett bethleni Nyári Közlönyben írt sportcikkei sorolhatóak, 13 évesen ő szerkesztette a lap sportrovatát. A Világosság volt az első napilap, amelybe rendszeresen írt, 1948-tól ő volt a lap diáktudósítója, középiskolai sporteseményekről tudósított.

1950-ben elsőéves egyetemistaként válaszolt a Népsport által kiírt pályázatra, és sikeres pályamunkájának köszönhetően a budapesti kiadvány erdélyi tudósítója lehetett, egyben az övé lett a lap 1-es számú külföldi tudósítói igazolványa. A Népsport – akárcsak jogutódja, a Nemzeti Sport – Magyarország első számú sportlapja volt. Nem meglepő, hogy Kolozsváron is felfigyeltek rá, és László Ferenc 1950 augusztusától már az Igazság munkatársaként dolgozott, és néhány éven belül a sportrovat vezető szerkesztőjévé léptették elő. 1990-es nyugdíjazásáig vezette a napilap sportrovatát.

Lapszerkesztés mellett rádióriporterként is tevékenykedett, 1954-től 2007-ig hosszabb-rövidebb megszakításokkal a Kolozsvári Rádió munkatársa, 1997-től a Bukaresti Rádiónál is munkát vállalt, majd 2007-ben pedig a frissen elindított kolozsvári Paprika Rádiónál hallatta a hangját heti rendszerességgel – egyben ez volt utolsó sportújságírói „munkahelye”.

Az évtizedek során számos lapnak tudósított: külföldön a Népsport mellett a szegedi Délvilágban és az ugyancsak magyarországi Hír-Lapban jelentek meg írásai, de a pozsonyi Új Szóban, az újvidéki Magyar Szóban és a stockholmi Híradóban is közölt cikkeket. Itthon rövid ideig szerkesztője is volt a csíkszeredai Új Sportnak, de írt a sepsiszentgyörgyi Háromszéknek, a szintén csíkszeredai Hargita Népének, és a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szónak is. Életművének egyik gyöngyszeme a temesvári német nyelvű Neue Banater Zeitung nevű lapban megjelent írásainak összessége.

Az Igazság sportszerkesztőjeként 1979-ben és 1984-ben ő nyerte el a szerkesztőség Penna-díját. 1993-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) neki ítélte a rádiós Nívódíjat – ő nyerte el először ezt az elismerést. Tíz évvel később, 2003-ban megkapta a Médiadíj a kiválóságért elismerést a Kolozsvári Rádió sportszerkesztőségétől. Pályafutását, több mint félévszázados munkásságát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll díjjal koronázta meg 2001-ben.

Az összeállítás a szerző államvizsga- és mesteri szakdolgozatának – László Ferenc sportújságírói munkássága (2010), illetve A többre hivatott, de idejekorán megszűnt Új Sport napilap (2014) – kivonata és átdolgozása. Felhasználtuk továbbá a Korunk folyóirat 2012/6-os számának 82. oldalán megjelent Rajongásból barátság – Szepesi György és László Ferenc című szövegét.


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Választójogi reformot sürget Iohannis
Dacian Cioloş volt kormányfő lesz a ...
Marton Évának ítélték a Kennedy Center ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Maradt a sötétség
  • Gulaş, paprikaş, ozosep
  • Nézőpontok
  • Véget érnek ma a középiskolás tanévzáró ...
  • „Egymás nélkül sötétben vagyunk…”