Lecserélik a hibás helységnévtáblát Magyarlónán

Lecserélik a hibás helységnévtáblát Magyarlónán
Két hónap után ismét kikerült a kétnyelvű helységnévtábla Magyarlóna bejáratához, ám a megszokott településnév helyett a Szászlóna feliratot viseli a kihelyezett jelzés.

„Két hónapja felújították a faluba vezető megyei útszakaszt, és a munkálatok alatt levették a táblát, ám a rehabilitáció befejezése után csak románul került fel a település neve. A polgármester azt ígérte, hogy visszakerül a kétnyelvű tábla. Két hét után semmi előrelépés nem történt az ügy kapcsán, így ismét az önkormányzat vezetőségéhez fordultam, ekkor azt a választ kaptam, hogy megrendelték a táblát és amint kész van, kihelyezik. Ez meg is történt, de sajnos Lóna felirat helyett Szászlóna  szerepel rajta” – ismertette az ügyet Albert Zoltán, helyi tanácsos, az RMDSZ magyarlónai szervezetének elnöke.

A tanácsos elmondta, az új tábla kihelyezése után ismét a polgármesterhez fordult, aki az október 18-ai tanácsülésen is megerősítette, hogy lecserélik a kétnyelvű helységnévtáblát, és az új feliraton Lóna szerepel majd.  

A település 1913-ig valóban Szászlóna nevet viselte viszont ezt követően Magyarlónára változtatták a falu nevét. A kommunizmus ideje alatt csak a román helységnév szerepelt, viszont 2001-ben egy kormányhatározatban elfogadták, hogy a települést Magyarlónára fordítják hivatalosan. 2002-ben ismét elfogadásra került egy rendelet, amely értelmében ezután csak Lónára kell fordítani a falu nevét.