Lányok, asszonyok, özvegyek a kincses Kolozsváron
Nőnapi köszöntő helyett, mellett egy kis múltidéző
Nőnapi köszöntő helyett, mellett egy kis múltidéző
Vissza

Lányok, asszonyok, özvegyek a kincses Kolozsváron

Aktív szerepük volt a nőknek a kincses Kolozsvár gazdasági életében. Ha nem is főszerepben, de a kereskedők és céhes mesterek feleségei, özvegyei igencsak kivették részüket a gazdasági tevékenységekből. Közreműködésük férjük oldalán vagy helyett a családi jólétet biztosító üzlet sikere érdekében még 21. századi szemmel is figyelemre méltó teljesítmény. Ezt támasztják alá a fejedelemkori krónikák, amelyeket Rüsz-Fogarasi Enikő történész elemzett Lányok, asszonyok, özvegyek a kincses Kolozsváron című tanulmányában korabeli céhes iratok, számadáskönyvek, harmincadjegyzékek, adólajstromok alapján. A múltidézés óhatatlanul is a jelenre tereli figyelmünket: hogy van az, hogy ebben a “felgyorsult világban” a női egyenjogúság és nemek közti egyenlőség terén mintha nem mozdulna az idő - legalábbis javunkra nem. (Kis nőnapi időutazásunk a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorával, dékán-helyettesével)

Kolozsváron a 16. században egyre élénkebb kézműves tevékenység folyt, a mészárosok, lakatosok, tímárok, sarkantyúsok, ötvösök, szabók, kovácsok, szűcsök, takácsok, kötélverők, kádárok a céhes élet keretei között, a céhes statútumok szerint művelték mesterségüket és szervezték meg életüket és munkájukat. Ezeknek a szabályzatoknak elsődleges célja a céhbe tartozók érdekeinek, jó hírnevének védelme. Mindez érvényes volt az özvegyekről szóló intézkedésekre is. Bár a rendelkezések nem egységesek, ezekből egyértelműen kiderül: a céhek feladatuknak tekintették az egyedül maradt nők oltalmának biztosítását – persze mindaddig, amíg ez nem okozott csorbát a céh hírnevének – olvasható az idézett tanulmányban.  http://(https://erdelyikronika.net/2017/03/lanyok-asszonyok-es-ozvegyek-a-kincses-kolozsvaron/).

Rüsz-Fogarasi Enikő

“ …ártalmas Mester nélkül míveltetni az mívet” 

A lakatos céh például úgy fogalmaz, amikor az inasok és mesterlegények tartásáról rendelkezik, hogy azokat az özvegy csak egy hónapig tarthatja meg, „mert ártalmas Mester nélkül míveltetni az Lakatgyártó mívet.”

A céhek többsége általában egy évig engedte meg az özvegyeknek az ipar folytatását. Az első olyan szabályzat, amely az özvegyek státuszát érinti, a lenszövő takácsoké volt. Az 1479. december 13-án megfogalmazott statútumának 5. artikulusa úgy intézkedett, hogy az özvegyasszony abban a helyzetben folytathatja elhunyt férje mesterségét, ha ugyanabból a céhből való férfihez megy nőül. Később már megengedik a mester özvegyének, hogy élete végéig folytathassa a volt férj mesterséget, és csak akkor kell erről lemondania, ha más céhből való emberhez megy férjhez. A szekérgyártók céhe például sokkal szűkebbre szabta a mesterek özvegyeinek jogait: az özvegy férje halála után csupán fél évig tarthat hozzáértő mesterlegényt és folytathatja az elhunyt férje mesterségét – hogy csak néhány példát említsünk.

“… az Magyar nemzet jó néven vegye” 

A “fejedelemségbeli üzletasszonyok” egyikének Heltai Gáspárné számít, aki férje hirtelen halálát követően maga vette kézbe a nyomdai vállalkozást és a papírmalom működtetését.  Igaz ugyan, hogy a Heltai nyomda kiadói profilja jelentős módosulásokat szenved - mivel főleg a széphistóriák, a szórakoztató irodalom kerül előtérbe – állapítja meg a szerző - de a bevételek tekintetében kétségtelenül előnyösnek bizonyult a váltás, derül ki a kutatásokból.

Heltainé adta ki Méliusz Juhász Péter herbáriumát is, amelyhez ő maga írt bevezetőt. ”Az kinyomtatásnak munkája és költsége enyim. Ezt én töllem, illyen szegény özvegy Asszonytól az Magyar nemzet jó néven vegye”, fogalmaz az előszóban az 1574-ben elhunyt protestáns lelkész, kolozsvári nyomdász, szépíró özvegye.

“Egyedülállónak mondható ez a Heltai Gáspárnétől származó elöljáró beszéd, hiszen a fejedelemség korában az erdélyi magyar polgári közegből nincs tudomásunk női szerzők bármely írásáról”, méltatja elemzésében a történész Heltainé munkásságát.

Boltok a Szent Mihály templom körül 

A nők jelen voltak a kereskedelemben is, a kolozsvári polgárok feleségei boltokat működtettek. (Heltai Gáspárné is a Szent Mihály-templom körül felépített boltok egyikét több éven át használta – tudhatjuk meg.) Bár a nők aránya a kolozsvári keresekedelemben a kor viszonyai közt számottevő, csak kis értékű árukat forgalmaztak és elsősorban az országos áruforgalomba voltak jelen, kivételesen jutott el egy-egy asszony távolabbi kereskedelemi központokba, mint például Bécsbe vagy a török birodalomba. A leggyakrabban Szatmár, Nagyvárad, Nagybánya, Szilágyság, Nagykároly irányába szállítottak különböző termékeket és hoztak onnan a kolozsvári piacon keresett árukat – derül ki a tanulmányból.

Férfi napszám 12 dénár, nőknek 10 

A tanulmányt olvasva arról kérdeztem Rüsz-Fogarasi Enikőt nőnapra időzített beszélgetésünk alkalmával: hogy van az, hogy ilyen előzmények után, a közgondolkodás tekintetében még mindig ott tartunk a női egyenjogúság kérdését illetően, ahol tartunk: jelenleg is vitatéma politikában, közéletben a pozitív diszkrimináció, női kvóta, béregyenlőség. Az idézett elemzés szerint a kolozsvári Szentlélek ispotály szőlőjében a fejedelemség idején egy férfinak 12 dénár, egy asszonynak 10 dénár napszámot fizettek. Érdekes módon ötszáz év múltán még mindig ez az arány a férfi-nő bérek viszonyában …

- A 16. század valóban a nagy nyitás évszázadának számít, a mentalitás tekintetében nagy változásokat eredményező humanizmus, reneszánsz, reformáció évszázada. Mindezzel azonban a jog, a törvénykezés nem tartott lépést. Egyetlen példa: a reformáció hatása, hogy a házasság kikerül a szentségek közül, a házastársak válása polgárjogot nyer. Mi több, a papok is házasodhatnak. Ez azonban hosszú ideig csak elméleti lehetőség volt. Mindaddig, amíg nagy későre a jogi kodifikáció megszületett, a papok házasságból született gyermek törvénytelennek számított. A törvényi szabályozás késlekedésének is megvoltak az okai, mégpedig nagyon gyakorlatias okok. Pontosan meg kellett ugyanis határozni, hogyan lehet elkülöníteni az egyház és a pap személyes vagyonát, meghatározni, hogyan örökítheti vagyonát a feleségére, gyerekére stb. A jogszolgáltatásban és a széles néprétegek mentalitásában tehát ez a nyitás nem látszik azonnal. A város, így Kolozsvár is elől jár ugyan a haladó eszmék hirdetésében, de a nőknek a mindennapokban betöltött pozíciója, amiről a tanulmány is szól, nem köszön vissza például az örökösödési törvényekben. Alig a felvilágosodás korában mondhatjuk azt, hogy a nők megítélése tekintetében történt egy kis lépés.

Nagyon lassan őröltek a törvénykezés malmai. Ez különben manapság sincs másképp, különösen a női egyenjogúság kérdésében. Egyetlen példa: a fiatal kutatók számára megállapított  ösztöndíjendszer – elméletileg - az esélyegyenlőség elvére épül. Férfi is, nő is negyven évig nevezhető fiatal kutatónak, és tarthat igényt az említett ösztöndíjakra. A férfiaknak azonban nem kell megszakítaniuk kutatói tevékenységüket egy-két, jóesetben több gyerekszülés miatt, a nőknek viszont igen. Ez a méltánytalanság már a 90-es években téma volt - Budapesten legalábbis, mert idehaza fel sem merült -, de csak most jutott el oda a Magyar Tudományos Akadémia, hogy figyelembe veszi hölgy-kutatók esetében a gyermekek számát. És mindezt “felgyorsult” világunkban. A 16. században ez még lassabban, még komótosabban működhetett. Bár napjainkban ahhoz vagyunk szokva, hogy csak úgy repkednek a különböző törvénykezdeményezések, de annak idején azért alaposabb munkát végeztek, a legapróbb részletekig végiggondolták, hogy egy törvénynek milyen hatásai lesznek – fogalmazott Rüsz-Fogarasi Enikő.

A tanulmányra utalva a történész fontosnak tartotta a nők helyzetéről alkotott, a korhoz viszonyítottan kétségtelenül pozitív képének ellensúlyozását is.

- El kell mondanunk, hogy ez az időszak egyben a boszorkányégetések időszaka is, amelynek külön szakirodalma van. Mellesleg nem az egyház, hanem a városi jogszolgáltatás mondta ki a vádlottra, hogy “égetni való” vagy sem. Magam is  találtam olyan dokumentumokat, amelyek arról tanuskodnak, hogy egy bizonyos évben mennyit költöttek rőzsére, kötélre … - tette hozzá.

Lám, már ötszáz évvel ezelőtt bizonyságot nyert, hogy a nők rendeltetése nem feltétlenül a fakanál! - erőltetetem a múlt és jelen közti párhuzam témáját a beszélgetésen remélve, hogy Rüsz-Fogarasi Enikőnek nem csak történészként van rálátása a női sorsok alakulására. Arra, hogyan lehet nőként elismerést kivívni egy – vezető pozíciók szintjén még mindig – férfi dominanciájú világban.      

- Saját kis egyetemi világunkban látom, mennyire fontos a nők jelenléte egy többségében férfiak képviselte vezetőségben. Bármennyien is vannak, a férfiak nagyon egyformán gondolkodnak, velük szemben a nők azok, akik esetleg más szempontokat is érvényesítenek, amelyek fontosak a döntéshozatalban. Különben nem tartozom azok közé, akik úgy vélik, minden területen jelen kell lenni nőknek, vagyis hogy minden szerepen osztoznunk kell a férfiakkal. Igenis vannak olyan dolgok, amik nem nekünk valók, amire a másik nem sokkal alkalmasabb. Nem kell nekünk férfinek lenni, nem kell kivenni a kezükből a munkát. Ami viszont minket illet, elsősorban azt tartom fontosnak, hogy maradjunk meg nőknek, maximálisan használjuk ki a létező lehetőségeket, illetve hogy gondjainkat fogalmazzuk meg, és lépjünk is, ha úgy érezzük, méltánytalan helyzetbe kerültünk. A férfiak ezt nem tudják kitalálni, nincs fogalmuk, hogyan gondolkodunk ezekről a dolgokról – zárta a beszélgetés Rüsz-Fogarasi Enikő.

Forrás: Rüsz-Fogarasi Enikő: Lányok, asszonyok és özvegyek a kincses Kolozsváron. In: Nagy Róbert, Rüsz-Fogarasi Enikő (szerk.): Ablakok a múltra. Kolozsvár 2012. 108-124.

Borítókép: Kolozsvár a XVII. században, Georg Houfnagel híres metszete

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Megerősítette tisztségében a PSD ...
Bűnvádi eljárás indult a a csendőrség ...
Sporthírek röviden

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ