Lampioneregetés és borkostoló is lesz Kolozson

Lampioneregetés és borkostoló is lesz Kolozson
A Kolozsi Magyar Napok hivatalos megnyitóját július 27-én, pénteken 18 órakor a Káderdőnél, a Kolozsi Gazdák Egyesülete telkén szervezik. Az imával, énekkel egybekötött megnyitó helyszínére 17 órakor, az iskolától indulnak gépjárművek. A megnyitót követően 18:15-től Emberé a munka, Istené az áldás címmel aratási, cséplési és munkagép bemutatót tartanak a Gaal Miklós Gazdaháznál.

Péntek este, éjszaka a néptáncé és népzenéé lesz a főszerep: 20 órától a kolozsvári Kalongya néptánccsoport, valamint a kolozsi Fiatal házasok néptánccsoportja lép fel, a 20:30-kor kezdődő táncházban az Ördöngös zenekar húzza a talpalávalót.

Július 28-án, szombaton az unitárius templomban tartanak nyitó istentiszteletet 10 órától, majd 11 órakor az iskola udvarán kirakodóvásár, helyi termékek vására, az óvoda udvarán gyermekprogramok, kézműves foglalkozás kezdődik, az iskola kertjében, az OldFree Zoneban pedig ifjúsági programok zajlanak. Az iskola tornatermében 11:15-től Bíró Ernő és Spáda János életműve tekinthető meg, előadás és kiállítás formájában, 12:30-tól a ménesi Balla Géza tart borbemutatót. Szombat délután a bográcsé a főszerep, a közös ebédet az iskola udvarán 13:30-tól készítik magyar nóták kíséretében. 21 órákor Anna-bál zárja a napot, amelyen a Garden Party zenekar zenél.

Július 29-én, vasárnap 10:30-tól három templomban tartanak istentiszteletet, a magyar napok programja csak délután kezdődik. A koradélután a legkisebbeké, hiszen 15 órakor mesemondás (előzetes jelentkezés szükséges a szervezőknél), 16 órától pedig a kolozsvári Sétáló Bábszínház előadását lehet megtekinteni. A gyermekprogramokat 17 órától a Szomszédnéni Produkciós iroda Majmok című kabaréja követi, este 20 órától pedig Titán együttes és Tóth Reni ad koncertet. Míg az előadások helyszíne a kultúrotthon, a koncertek a sósfürdő színpadán lesznek. A rendezvényt tábortűzzel és lampioneregetéssel zárják, az este 10 órakor kezdődő program helyszíne a sósfürdő parkolója.