Hétfőikép - Labille-Guiard: Önarckép két tanítvánnyal
Vissza

Hétfőikép - Labille-Guiard: Önarckép két tanítvánnyal

Egy festmény számomra akkor működik igazán, amikor megragadja a tekintetem és utána nem engedi, hogy továbbmenjek. Amikor ott állok előtte, nézem és a mű folyamatosan új, izgalmas részleteket fed fel, új történetet mesél, s még akkor sem hagy nyugodni, amikor végül továbbállok. Pont ilyen számomra Adélaïde Labille-Guiard (1749–1803) Önarckép két tanítvánnyal című alkotása is.

Zseniálisan komponált kép, amely folyamatosan egyre mélyebbre visz. Először a központi alak, maga a festőnő állít meg egy pillanatra. Ránk tekint, a nézőkre, és ezáltal a modelljeivé is változtat minket. Ahogy figyel és a kezében tartja a palettát, mintha a mi vonásainkat készülne megörökíteni. Halványkék szaténruhájának halljuk is a suhogását, amint egyik lábát előrenyújtja és kivillan a selyemcipellő. Tanítványa, Marie Gabrielle Capet kisasszony a vásznat csodálja, Marie Marguerite Carreaux de Rosemond pedig bennünket néz – ketten mintha azt figyelnék, mennyire felel meg a valóságnak a készülő mű. Hatalmas az a bravúr, amivel Labille-Guiard megfesti a csillogó szatént, a puha bársonyt, a könnyed tollakat, a porcelánszerű bőrt, a vászon durva faállványát, a lakkozott padlón a kék tükröződését, a háttérben a márványszobrokat.

Nem volt számára sem könnyű az elismertséghez vezető út. Mivel a korban hivatalos művészeti képzésben nők nem vehettek részt, ezért mesterektől tanulta el a szakmát: először miniatúrákat festett, majd a pasztellfestészet technikáit sajátította el és csak ezután következett az olajfesték. Már az 1770-es évek elejétől részt vett különböző kiállításokon elsősorban portréival, de az igazi áttörést számára 1783 hozta. Ekkor választották be a Francia Királyi Festészeti és Szobrászati akadémiába (Academie Royale de Peinture et de Sculpture) másik két festőnővel együtt, így az Akadémiába felvehető nők száma elérte a maximális négyet (férfiak akár 100-nál is többen lehettek). Hiába voltak tagok, nem vehettek részt a formális oktatásban sem tanulóként, sem mesterként, viszont megnyílt előttük is az út a királyi megrendelések felé. Bár hatalmas dolog volt, hogy egyáltalán beválasztottak nőket, fogadtatásuk nem volt mindenki részéről örömteli. Két héttel a felvételük előtt az egyik tag levelet írt a királynak, amelyben kifejtette: nem kéne annyi nőt engedélyezni az akadémiába, hiszen ők nem tudnak hozzájárulni a művészet fejlődéséhez, mert – a nemükre való tekintettel – az illem nem engedi, hogy természet után rajzoljanak és élő modellt tanulmányozzanak.

Labille-Guiard különösen rosszindulatú pletykák kereszttüzébe került, ugyanis a felvétele után egy pamfletben gúnyosan megvádolták, hogy egy festővel folytatott szeretői viszonya miatt választotta be a bizottság, ráadásul az alkotásait is retusálta az említett művész. „Ha egy festő tehetségét egy kritikus megkérdőjelezi, ott vannak művei, hogy megvédjék. De ki védi meg egy nő erényeit?” – írta egyik fennmaradt levelében. Befolyásos megrendelői, kiterjedt ismeretségi körének köszönhetően talált olyan patrónust, akinek közbenjárására a pamfletek eltűntek a könyvesboltokból. Nemcsak a saját érvényesüléséért küzdött, hanem nőtársaiért is. Elsőként kapott engedélyt arra, hogy nő létére műtermet nyisson és női tanítványokat fogadjon a Louvre-ban. Igyekezett elérni, hogy az akadémia ne korlátozza a női tagok számát, de ez a próbálkozása sikertelen maradt.

Az Önarckép két tanítvánnyal két évvel később, 1785-ben a Szalon kiállításán volt látható. Labille-Guiard ezzel próbálta bizonyítani művészi kvalitásait a jövőbeli megrendelők előtt. A festmény bizonyítja, hogy mennyire mesterien kezeli a különböző textúrákat, hogy nagy méretű (210 cm magas) csoportos portrét is meg tud komponálni. Ez viszont kevés lett volna ahhoz, hogy az érdeklődést fenntartsa. Saját maga lenyűgöző, legutóbbi divatot követő, festéshez teljesen funkciótlan, de eléggé kihívó ruhában, tanítványaival együtt anyafigurát is megtestesít. A háttérben antik szoborra emlékeztető alkotások: az apjáról készült büszt utalás lehet múltjára is, hiszen egy rövidáru-kereskedő lányából lett festő, a Vesta-szűz pedig harciasan megvédett női erényeit is hangsúlyozza. Ha nem sikerült volna tökéletesen egyensúlyoznia kacérság és méltóság, technikai precizitás és háttérbeli finom utalások között, alkotása valószínűleg egy maradt volna a sok néma portré között. Így viszont sok mindent mesél.

Borítókép: Önarckép két tanítvánnyal-Metropolitan Museum of Art, New York, USA

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Németh Zsolt: Tusványos a nemzeti ...
Esők is viharok váltják a kánikulát
A Fellegvár is a kolozsvári turisztikai ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ