Labdarúgó Román Kupa: felemás kolozsvári mérleg

Labdarúgó Román Kupa: felemás kolozsvári mérleg
A labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében a két versenyben maradt kolozsvári együttes szerdán este lépett pályára, és ellentétes eredményt ért el: az U FC focithriller után a hosszabbításban kapott ki a Kolozsvár Arénában, a pragmatikusan játszó CFR pedig Medgyesen egygólos sikert ért el. A győztesek továbbjutottak.

Alaposan meglepte élvonalbeli ellenfelét a Mircea Cojocaru edzette Kolozsvári U FC: a 8. percre 3–0-s (!) vezetést hozott össze a Gyurgyevói/Giurgiui Astra ellen: Octavian Abrudan már a 2. percben betalált (1–0), ezt pedig Carol Taub duplája követte (5. és 8. perc). Az Astra nem került teljesen padlóra, Gheorghe Mulţescu együttese frontális támadást indított, hogy elkerülje a csúfos vereséget, és a kiesést. Kezdetben Horia Gabriel Mladinovici-tól is kaptak némi segítséget (a fővárosi játékvezető partjelzői Zilahról érkeztek: Tunyogi Ferencz és Gabriel Bârjac), mivel a 14. percben kezezést vélt látni Abrudannal, és 11-est ítélt a vendégeknek, amelyet az albán Azdren Llullaku értékesített (14. perc: 3–1). A felzárkózást Andrei Cordoş öngólja hozta el, s a 24. percben már 3–2-öt mutatott az eredményjelző tábla – ez 5 percenként egy találatot jelent. A ritmus szünetig megmaradt, több gól azonban nem esett szünetig.

Térfélcsere után a két együttes inkább ellentámadásból veszélyeztetett. A 76. percben elolvadt a háromgólos előny, Llullaku egyenlített (3–3). A hajrában Abrudan megkapta a második sárga lapját, s a 88. percben a kiállítás sorsára jutott. A hosszabbításban az emberhátrányban játszó U FC még egyszer megingott: a 99. percben Denis Alibec szögleténél Cosmin Dur-Bozoancă kapus nem jött, és Sepsi László is lőtt egy öngólt, a labda róla vágódott a hálóban (3–4). A találkozó eldőlt, sőt, akár nagyobb különbségű is lehetett volna az Astra siker, ugyanis Laurenţi Buş lőtt még egy kapufát, Alibec ideális helyzetben nem tudott betalálni, majd az utolsó percekben, amikor az U FC kapusa is feljött egy szöglethez, Buş üres kapuba tartó labdájához Valentin Gheorghe fölöslegesen beleért, de ő lesről indult, így érvénytelen lett a találat.

Az U FC összeállítása: Dur-Bozoancă - Alexandru Coman, Abrudan, Cordoş, Sepsi – Gabriel Giurgiu, George Florescu (36. perc Doru Dumitrescu) – Cristian Gavra (63. perc Octavian Ursu), Dorin Goga (98. perc Denis Hordouan), Taub – Marius Coman (78. perc Berci).

Végeredmény: • Kolozsvári U FC–Gyurgyevói/Giurgiui Astra 3–4 (gól: Octavian Abrudan – 2., valamint Carol Taub 2 – 5. és 8. perc, illetve Azdren Llullaku 2 – 14. és 76., Andrei Cordoş – 24., öngól, továbbá Sepsi László – 99. perc, öngól; kiállítva: Abrudan – 88. perc).

A Szeben megyei Medgyesi Gázmetán–Kolozsvári CFR 1907 mérkőzés a 64. percben dőlt el: Ciprian Deac jobbról ívelte be egy szabadrúgást, George Ţucudean pedig kapusból lőtt a 11-es pont tájékán, s „kivégezte” Andrei Cristea kapust (0–1). A 27 éves Ţucudean így a kupában is betalált, a bajnokságban nyolc gólnál tart, a válogatottban is szerzett már egyet, s a nemzetközi kupákban is lőtt kettőt.

Az első félidőben szintén Ţucudean hagyott ki ígéretes helyzetet még a 10. percben, de fölé lőtt. A házigazdáktól a francia Nasser Chamed két ízben veszélyeztetett.

A vasutasok védekezésből jelesre vizsgáztak a hajrában, a portugál Mario Camora csapatkapitány két ízben is a gólvonalról mentve segítette kapusát (a pihentetett litván Giedrius Arlauskis helyett a spanyol Jesús Fernández Collado védett), előbb a guineai Boubacar Fofana fejesénél (71. perc), majd honfitársa, Carlos Manuel Santos Fortes 6 m-ről leadott lövésénél (86. perc).

Az olykor ideges hangulatú meccsen a házigazdáktól Răzvan Pleşca kapus a cserepadon kapott piros lapot, de volt még néhány kakaskodás a pályán is, így Marius Avram bukaresti játékvezető több sárga lapot is kiosztott.

Antonio Conceicao együttese: Fernandez – Cristian Manea, Paolo Vinícius, Lang Ádám, Camora – Mihai Bordeianu, Damian Djokovics, Juan Emmanuel Cúlio – Billel Omrani (40. perc Adrian Păun), Țucudean (87. perc Robert Tambe), Deac (91. perc Claudiu Petrila).

Végeredmény: • Medgyesi Gázmetán–Kolozsvári CFR 1907 0–1 (gól: George Ţucudean – 64. perc).