Kutyából szalonna
Vissza

Kutyából szalonna

Még jóformán meg sem melegedett a rég ismerős tanügyi fotel Ecaterina Andronescu alatt, máris kezdetét vette a mifelénk szokásos, minden új szaktárcavezető kinevezése után menetrendszerűen érkező agyvihar, az oktatási rendszer fenekestül felfordítására irányuló zagyva ötletek hajigálása a mit sem vétő társadalomra. Néha azon gondolkodom: amikor ezeket terveket előállítják vajon elvégzik-e egyáltalán azt az egyszerű gondolatkísérletet, hogy az érintett diák, illetve tanár helyébe képzelik magukat, amolyan „hadd lám, hogy menne ez a valóságban?” elgondolás alapján?

Ha megtennék, ők maguk is látnák, hogy amit akarnak, az vagy képtelenség, vagy agyonbonyolítja és rontja az amúgy sem egyszerű helyzetet, vagy pedig tökéletesen felesleges dolog, aminek a hercehurcája úgy kell az érintetteknek, mint halottnak a borogatás.

Vegyük sorra. Az első hírbomba a tanórák számának csökkentésére vonatkozik, amely mint szándék, nagyszerű, csak persze nem így. Ha a tananyag ugyanannyi marad, akkor az órák számának a csökkentése mind a diákot, mind a tanárt lehetetlen helyzetbe hozza, hiszen ugyanazt az irdatlan anyagmennyiséget kell majd kevesebb idő alatt legalább ugyanolyan hatékonyan a fejekbe préselni. Kicsit olyan ez, mintha rendeletbe adnák, hogy a hazai vonatok mától kezdve nyolcvan kilométeres óránkénti átlagsebességgel kell közlekedjenek, de nem újítják fel azt a vasúti infrastruktúrát, amely ennek nagyjából a felét teszi lehetővé.

A valóságban az órák számának az egyszerű csökkentése azzal járna, hogy a tananyagot még kevesebb idő alatt, még kevésbé érthetően adnák át, töméntelen mennyiségű házi feladattal pótolnák a kiesett időt s a diák végső soron még több időt töltene tanulással, iskolai munkával, csakhogy jóval kevésbé hatékony módon. Az RMDSZ jelezte, hogy egy párhuzamos terve van, amely több román párt támogatását élvezi és amely kidolgozottabb a minisztérium vad ötleténél. Beleolvasva azonban a nyilvánosságra hozott részletekbe én azt látom, hogy a tananyag ésszerűbb átrendezéséről beszélnek,  nem a csökkentéséről (hiszen az rengeteg időt és sok szakember hosszas, megfontolt munkáját feltételezné, ráadásul együtt járna, mint a kisérettségi, mind az érettségi s az egyetemi felvételi rendszer hozzáigazításával), így nem igazán látom, hogyan oldaná meg a problémát. Aztán kibújik a szög a zsákból, amikor délutáni oktatásról beszélnek. Nem teljesen értem, mire jó csökkenteni a délelőtti, hagyományos órák számát, ha ez azzal jár, hogy az elmaradt órákat kamatostul megtartjuk délután, azaz a nebulókat gyakorlatilag egész napra bezárjuk az iskola falai közé. És persze, itt lehet elméletileg árnyalni a kérdést, hogy ugye csakis szükség esetén, ott, és akkor, amikor muszáj lenne délutáni oktatás, de legyünk őszinték: ha a tananyag mennyiségileg ugyanannyi marad, mindannyian tudjuk, hogy ennek rövidesen mi lenne a vége.

Szóval akkor mi van az órák számának a csökkentésével s a diákok tehermentesítésével?

Nagyon hamar hivatalosan vagy sem, nyíltan, vagy burkolt zsarolással kötelezővé válna az egész. Ezenfelül, gondoljunk bele a tanárok szemszögéből, akiknek a munkaideje mindeddig valamilyen mértékben kiszámítható volt, legalábbis annak a látható része, maguknak a tanóráknak a megtartása. Elvileg délután három órakor lejártak az órák (persze akad sűrűn mindenféle egyéb tevékenység, verseny, szakkör, előadás stb.) és némi kevés szabadidő után, amikor esetleg  a családjával és a saját iskolán  kívüli életével is foglalkozhatott az illető, este, és késő éjszakába nyúlóan elvégezhette a munka láthatatlan részét, ami az órákra való készülés,  azok megtervezése, a szakmai felkészültséghez szükséges tanulás, olvasás, a dolgozatok javítása, a tanügyi bürokrácia által megkövetelt felesleges papírhegyek előállítása és hasonlók. Ha bevezetik a délutáni oktatást, ezzel a tanárok is bezáródnak diákjaikkal egész napra az iskola falai közé.

Az egyedüli igazán jó ötlet, amit ezzel kapcsolatosan olvastam, az a tanári norma csökkentése, mert a heti kötelező 18 tanóra megléte volt eddig is a kerékkötője minden olyan szándéknak, amely a tanórák csökkentésére irányult! Majdnem minden tanár egyetért azzal, hogy túl sok a tanóra, de amikor felmerül a csökkentés gondolata, mindegyikük félteni kezdi a saját normáját s úgy gondolja: csökkentsék csak bátran, de ne az én óráimat!

A tizedik osztály végére tervezett plusz vizsga (nem tudom minek nevezzem, talán proto-érettségi, vagy mi a szösz) pedig tökéletesen értelmetlen butaság. Az érvük az, hogy ha csak tíz osztály kötelező, akkor adjanak valamilyen oklevelet azoknak, akik ott hagyják abba a tanulást.

Minek?

Oklevélként – ha őszinték vagyunk – az érettségi diploma sem ér önmagában fabatkát sem, csupán megnyitja az utat az egyetemek felé. Ahogy egy volt zeneakadémiai tanárom egyszer megfogalmazta: semmire se jó, de ahhoz nagyon kell. Ha valaki befejezi sikeresen a tizedik osztályt és mindenből megkapja az átmenő osztályzatot, akkor az illető tíz osztályt végzett és kész. Nem tudom elképzelni azt a helyzetet, amikor egy munkáltatónak nincs ugyan szüksége érettségizett munkavállalóra, de megköveteli, hogy a tíz osztályáról az amúgy is felmutathatókon kívül még legyen egy papírja. Így az ötletet tökéletesen feleslegesnek tartom. Ha pedig az a szándékuk, hogy az adott vizsgák eredményei alapján újra átrendezzék az osztályokat, újra rostáljanak és szelektáljanak, akkor ezzel még két további gond van. Az egyik az, hogy ennek a bevezetésével ötödiktől arrafelé kétévenként vár a diákra valamiféle mumus, valamilyen terrorizáló Damoklészi kard, márpedig hála a rendszer nagyobb és kisebb főnökeinek stresszből eddig is volt elég. A másik az – és lehet, hogy ezt sokan apróságnak tartják, de e sorok írója, mint volt tanár számára egyáltalán nem az: az egyén fejlődése és az intellektuális-érzelmi átalakulások szempontjából legkényesebb időszak közepén átrendezik és megzavarják azt a mikrotársadalmat, amelyet osztályközösségnek nevezünk, s amely a tanári pedagógiai-didaktikai munka, a neveléssel-oktatással kapcsolatos módszertani tervezés egyik nagyon fontos része.

Száz szónak egy a vége: a jelenleg létező tanügyi rendszer ötletszerű foltozgatásával, hosszú távú kiszámíthatóságának a rendszeres felrúgásával nincs mit kezdeni, kutyából nem lesz szalonna. Ha valóban reformot akarnak, akkor én a következőt látom járható útnak: a jelenleg fennálló rendszerhez egy ideig ne nyúljanak. Viszont ezt az időt kihasználva sürgősen verbuváljanak egy szűk csapatnyi hazai és külföldi szakembergárdát, akik a politikusok ideges rángatózásaitól függetlenül kidolgoznak egy Romániára alkalmazható rendszert, összehangolva azt az egyetemi képzéssel, különösen a pedagógusképzéssel, hogy amikor az egész nagy újítást bevezetik, legyenek olyan szakképzett pedagógusok, akik az új rendszer újszerű követelményeiben és feltételeiben tudnak majd dolgozni. Végezzenek kísérleteket, számítsák ki és tapasztalják meg a várható hatásokat, vegyék figyelembe mind a társadalom, mind a munkaerőpiac és a felsőoktatás hosszú távú várható igényeit, majd amikor mind emberanyag, mind logisztika szempontjából felkészültek rá, akkor vezessék be az új rendszert, azokkal kezdve, akik akkor, abban az évben kezdik az iskolát. Menet közben a játékszabályok nem változhatnak. Az első öt évben a felmerülő gyakorlati gondoknak megfelelően módosítsák, amit kell, s utána hagyják békén az egészet, hagyják működni hosszú távon, kiszámítható módon. Nehéz út és nem hoz szavazatokat, de járható, és hozhatna valami sokkal fontosabbat: jövőt.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Emberek – magyarként
    Emberek – magyarként
  • A gyűlölet ereje
    A gyűlölet ereje
  • Vasutas remények
    Vasutas remények
  • Sikertörténet
    Sikertörténet
  • Veszélyes másság…?
    Veszélyes másság…?
  • Káemenn – a prelűd
    Káemenn – a prelűd
  • Dupla vagy semmi?
    Dupla vagy semmi?
  • A kék ház
    A kék ház
  • Ne csak a szerencsén múljon
    Ne csak a szerencsén múljon

ROPOGÓS ROPOGÓS

Rajtol a 11 hónapos belvárosi ...
Megjelent a kolozsvári Szociális Kisokos
Amikor generációk, vidékek, egyének és ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Haáz Sándor: A Kolozsvári Magyar Napok ...
  • Búcsú Rónai Istvántól
  • VIDEÓ - A Szentegyházi ...
  • Felavatták Dávid Ferencnek, az ...
  • Hangulatképek a Kós Károly ...