Merthogy ő, a Mindenható jóban-rosszban mindig velünk van, földi halandókkal, még akkor is, ha sokan és sokszor nem hisznek benne. De ő jóságával és szeretetével folyamatosan elhalmoz, megajándékoz bennünket, dacára annak, hogy vannak helyzetek, amikor butamód haragszunk rá, mert nem minden éppen a saját akaratunk szerint történik, s úgy teszünk, mintha ezért ő lenne az elsőszámú felelős. A hiba bennünk van, mert nem vesszük észre például azokat a számunkra apróságoknak, semmiségeknek, hétköznapinak tűnő dolgokat, amelyeket mi annyira természetesnek és magától értetődőnek tartunk, s meg vagyunk győződve afelől, hogy márpedig ezek nekünk eleve kijárnak. Sajnálatos módon, sokszor úgy megyünk el az égi áldások mellett, hogy egyáltalán nem érzékeljük azokat, és egy fikarcnyit sem vagyunk képesek értékelni a Jóatya személyre szabott ajándékait. Pedig mennyi, de mennyi érték és szépség vesz körül bennünket nap, mint nap, minden egyes percben.
Gondoljunk csak bele, milyen csodálatos dolog az, hogy reggel felébredhetünk, megölelhetjük szeretteinket, ölünkbe vehetjük a gyermekeinket, hogy szerethetünk és szerethetnek, hogy sírhatunk és nevethetünk, hogy egészségesek vagyunk, hogy munkába mehetünk, dolgozhatunk, hogy szabadok lehetünk, járhatunk-kelhetünk, hogy álmodhatunk és álmodozhatunk, hogy ételünk-italunk, ruhánk stb., egyszóval mindenünk megvan, hogy hallhatjuk a madarak csicsergését, megcsodálhatjuk a hegyek, az erdők és mezők szépségét, a patakok csobogását... Tovább lehetne sorolni mindazt a sok jót, amelyben részünk van és lehet, de amelyeket gyakran nem látunk meg, és nem is akarunk észrevenni, sőt, panaszkodunk, elégedetlenkedünk, hogy ez sem jó, az sem jó, s ez is kellene meg az is… Egyébként is folyamatosan rohanunk, hisz annyi az általunk fontosnak vélt és hitt feladat, hogy már nem jut idő holmi „jelentéktelen” dolgokkal foglalkozni, s különben sem alacsonyodhatunk le vajmi „apróságok” szintjére. Lassan az ember már csak a saját egóján keresztül képes értelmezi a környezetét és a világot, önmagát a leghatalmasabbnak látja, már-már a világmindenség középpontjában, az isteni trónon, aki mindent és mindenkit uralni képes..!?
Vajon véletlen lenne, hogy éppen most, közvetlenül húsvét előtt, a böjt időszakában kellett az emberiségnek szembe néznie az új koronavírus okozta világméretű járvánnyal? És talán az véletlen, hogy a szakemberek éppen a húsvét idejére várják a járvány tetőzését, illetve annak fordulópontját, jó vagy még rosszabb irányba? Akárhogy tesszük-vesszük mi, földi halandók egyenként, de együttesen, azaz közösségileg is ezúttal újabb nagy próba elé állíttattunk: vajon képesek leszünk-e ezekben a napokban, ezen a különös húsvéton valamelyest elcsendesedni, magunkba szállni, egyfajta számvetést készíteni eddigi életünkről, cselekedeteinkről, képesek leszünk-e felismerni, illetve belátni, hogy sokszor mérhetetlen mohóságunkban és felelőtlenségünkben mit és hol rontottunk el? Képesek vagyunk-e javítani ballépéseinken, akart-nem akart rossz tetteinken, vissza akarunk-e és vissza tudunk-e találni a helyes útra, amelyről úgy tűnik, hogy az utóbbi időkben igencsak letértünk?… Észrevesszük-e végre, illetve elkezdjük-e értékelni a folyamatosan megtapasztalható sok-sok isteni áldást, legalább most, amikor seperc alatt mindent, akár az életünket is elveszíthetjük?
Igen, valóban nem mindennapi ez a húsvét, sok szempontból eltér az eddigiektől, és örökre bevésődik majd az emberiség tudatába, az egyház- és az egyetemes történelembe. Olyan húsvét ez, amikor érthető önvédelmi szempontok mentén ugyan nem mehetünk a Jóatya házába hozzá fohászkodni, de a korszerű műszaki vívmányok lehetővé teszik, hogy otthon, a virtuális térben, de akár csendes magányunkban is együtt legyünk Vele és szeretteinkkel. Általában ünnepeink sokak számára teljesen tévesen a kikapcsolódásról, a külsőségekről szóltak, miközben éppen maga a lényeg szorult háttérbe, törpült el, vagyis az, amiről a karácsonynak, a húsvétnak és a pünkösdnek szólnia kell(ene). Ám a Jóatya ezúttal „helyzetbe hozta” az emberiséget, s megálljt parancsolt: valami olyasmit, hogy most maradj otthon, légy csendben, gondolkozz el, tarts önvizsgálatot, tanulj a hibáidból, és változtass ott, ahol szükséges ahhoz, hogy aztán tovább tudjál lépni. Miközben világszerte javában tombol a járvány, s tömegesen aratja az áldozatait, jelenleg a gyógyírért való fohászkodás mellett ez az egyedüli dolog, amit tehetünk… És próbáljunk meg erőt meríteni abból, hogy Jézus győzelmet aratott abban az élet-halál harcban, amelyet értünk, gyarló emberekért folytatott és vállalt. Legyen ez a húsvét a mi „feltámadásunk”!
Borítókép: reformatus.ro/archív
